Gálospetri Tájház
Bejelentésre, egyeztetés alapján.
Az Érmellék Bihar megyei részén, Gálospetri központjában található tájház 2002-től látogatható. Alapítója és fenntartója dr. Kéri Gáspár, gálospetri születésű, Székelyhídon dolgozó fogorvos. A tájház egy középparaszt portát mutat be a 20. század fordulóján.
A házat 1925-ben Sándor Antal és családja vásárolta meg, jelenleg unokája, Kéri Gáspár a tulajdonos. Az ezt megelőző ötven évben igen gyakran cserélt gazdát. A századfordulón a ház leégett, ekkor három sor vályoggal megnövelték a falak magasságát, és új deszkafödémet is kapott az újjáépítéskor. A tornác felől egy ablakkal kevesebb lett, de nagyobb méretűeket építettek a régiek helyett.
Az 1870-ben épült lakóház mellett megtalálhatók a gazdasági épületek is: háromosztatú istálló, árnyékszék, szénásszín, háromrekeszes disznóól, gémeskút és szőlőspajta pincével. A tájház udvarán kacsákat nevelnek. A kerítés, a kapu és az utcafronton elhelyezkedő góré még létező 20. század eleji ácsmunka hiteles rekonstrukciója, úgyszintén a kert felőli sövénykerítés is.
A háromosztatú lakóház nádfedeles, könyöklős tornáccal ellátott, vert falú épület. A később hozzáépített kamara vályogból készült. A nagyház berendezése ónémet stílusú fenyőgarnitúra, a pitaré pedig csikósspór, stelázsi, kamaraasztal, gyékényszékek. A hátsóház kemence szája a pitarba nyílik. A hátsóház erendezése: deszkaágy,
gyékénykanapé, gyékényágy, gyékényszékek, diófaasztal, festett atúzsér (kisebb, felső részén nyitott szekrény) és vizespad.
A tornác végén nyílik a kamra, melyben a háztartásban használt eszközök találhatók. 2010-ben a gazdaság egykori főzőházában átmenetileg az Érmellék ‘56-os lelkészmártírjának, Sass Kálmánnak rendeztek be emlékszobát. A szénásszínben a gazdasági és a hagyományos lápi halászat eszközei mellett időszakos vaskályha kiállítás is található. A szőlőspajta és a pince a valamikor híres érmelléki borászat eszközeit tárja elénk.
A Gálospetri tájházban, előkészületben van a hasított fából faragott sással bekötött székek, kanapék és ágyak készítésének oktatása.
Kéri Gáspár