A sztánai Varjúvár

Kós Károly a budapesti József nádor Műegyetem építész szakán 1907-ben szerzett diplomát. Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozott, majd a Székelyföld építészetét tanulmányozta. Tervezői munkájában elsősorban a kalotaszegi népi architektúra, az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. 1912-ben Régi Kalotaszeg c. illusztrált építészeti tanulmányát a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Czigler-érmével tüntették ki. 1916-ban őt bízták meg IV. Károly király koronázási ünnepsége díszleteinek tervezésével.

1910-ben földet vásárolt a kalotaszegi Sztánán, felépítette nyaralóját és feleségül vette a türei református lelkész leányát, Balázs Idát. Gyermekeik közül Kós Balázs mezőgazdasági szakíró, szerkesztő, Kós András szobrászművész, Koós Zsófia színésznő, ifj. Kós Károly néprajzkutató, -író lett. 1917-1918 során állami ösztöndíjjal Isztambulba ment tanulmányútra. 1944 őszén sztánai otthonának kifosztása után Kolozsvárra menekült.

1924-ben írótársaival megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, amelynek megszűnéséig, 1944-ig tagja volt. Egyik alapító tagja volt az 1926-ban alakult helikoni közösségnek, amelynek folyóiratát, az Erdélyi Helikont 1931-től ő szerkesztette. 1948-1949 között a Világosság c. kolozsvári lap belső munkatársa volt.

Élete során több közéleti szerepet vállalt: 1912 telén Sztánán Kalotaszeg címmel lapot indított, 1921-ben (Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen) megjelentette a Kiáltó szó című röpiratát. Alapító tagja volt az Erdélyi Néppártnak (1921) és 1922-ben Vasárnap címmel képes politikai újságot indított és szerkesztett. A második világháború után, a demokratikus átalakulásban reménykedve, újra politikai szerepet vállalt és a Magyar Népi Szövetség Kolozs megyei elnöki tisztségét töltötte be, majd 1946-1948 között nemzetgyűlési képviselő volt.

1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági építészetet tanított. 1945-től a Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára volt.

A Sztánai otthon Kós Károly második saját célt szolgáló, saját tervezésű lakóháza. Az építésekor Kolozsvár kültelkének számító Brétfűn található Kós Károly első otthona, a szabálytalan alaprajzú, kétszintes lakóház. Az épület hét részből áll, melyeket sajátságosan formált tetők jellemeznek, amelyeket eredetileg zsindellyel fedtek le. Maga az építész így ír róla önéletrajzában: „Ez a mi brétfűi családi házunk volt az én első olyan tervezésem, amely meg is valósult két év múlva 1910-ben. Terv is, kivitelezés is szolid, ezt bizonyította a ház 1944-ben, amikor közvetlenül előtte robbant egy amerikai repülő bombája. Lesodorta ugyan róla a zsendelyt, lekopasztott homlokfaláról mindent, bezúzott mindent, ajtót-ablakot, kicsit elcsavarta a toronyszoba falát, de se a falak, se a fedélszék gyógyíthatatlan sebet nem kapott. S ha csúnyán megkopasztva, belső elrendezésében más okok miatt sok gyatra átalakítással, de szilárdan áll ma is”. 1997-ig az ingatlant két család használta, ezért módosításokat végeztek az épületen. Az eredeti lépcsőt elbontva, fordított irányú betonlépcsőt építettek, konyhát, fürdőszobát alakítottak ki mindkét szinten. Később a ház az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tulajdona lett. Az épület nagyon leromlott, elhanyagolt állapotban volt, amikor 2000-ben a Transylvania Trust Alapítvány bérlőként vette használatba az ingatlant. Ezt követően felmérés, tartószerkezeti szakvélemény és hasznosítási terv készült, de komolyabb helyreállításra anyagi alapok hiányában csak 2004-től kerülhetett sor. Az elvégzett munkálatok eredményeképp nemcsak az épület szerkezeti biztonságát és hőszigetelését javították, de a sok viszontagságon keresztülment ház külső megjelenését is visszaállították.

Sztána Árpád-kori eredetű, ma román–magyar vegyes lakosságú falu az Erdély nyugati kapujában elhelyezkedő Kalotaszegen, Bánffyhunyadtól északkeletre. A kalotaszegi Alszeg legkisebb települése. Neve a szláv Stan, Stana személynévből származik, valószínűleg magyar névadással. Történeti névalakjai: Zthara (1288), Eztana (1391), Eztha (1409), Ezthan (1440), Stana (1444). Az Esztána névváltozat még a 18. század folyamán is megjelent.

A falutól délre, a régi vasútállomás közelében a századfordulón előkelő villanegyed jött létre, számos szép, polgári villával. Ezek közül többet Kós Károly, Kalotaszeg szerelmese és legjobb ismerője, a neves építész, író, szerkesztő, néprajzkutató (1883-1977) tervezett. Legnevezetesebb az a Varjúvárnak nevezett kúria, amelyet Kós 1910-ben saját maga számára tervezett és épített. Ezt, a falutól 3 km-re délre, a vasútállomás közelében elhelyezkedő villát kezdetben csupán nyaralóként használta, majd az I. világháború után ide is költözött. 1925-ben, szintén saját tervei alapján bővítette az épületet. A házban több neves író is megfordult, így pl. Móricz Zsigmond és Dsida Jenő is. Móricz Zsigmond itteni emlékei alapján írta meg később a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című nagysikerű regényét.

A II. világháború erdélyi harcainak idején, 1944. októberében a szomszédos Kalotanádasd lakói szisztematikusan kifosztották az egész sztánai üdülőtelepet, így Kós Varjúvárát is. Ugyanekkor teljesen elpusztították a villa fölötti Csiga-dombon szintén Kós által épített, Varjú-tanya nevű épületet, ahol a művész korábban rendszeresen dolgozott. A pusztítás elől Kós 1944-ben menekülni kényszerült Sztánáról, soha nem térve ide vissza.

Az épület Kós Károly jellegzetes, motívumait a népi építészetből kölcsönző építészi nyelvének megfogalmazódása. Földszintje vakolatlan, tört kő falazat, míg emeleti részei fából készültek. Összetett, több kisebb épülettömegét fedő, meredek nyeregteteje, illetve jellegzetes, kerek alaprajzú, kúpos tornya zsindellyel fedett. Jellemző az épületre, hogy Kós minden apró részletet, így az egyedi nyílászárókat, azok kilincseit és zsanérjait is művészi ízléssel tervezte meg.

Az emeleten dolgozó-, a földszinten cselédszoba volt, míg a középső épületrészben a földszinten konyha, az emeleten hálószoba, illetve 1925-ig dolgozószoba volt. A jellegzetes toronyban alul az ebédlő, társalgó, felül a gyerekszoba, illetve 1925-ig a hálószoba kapott helyet.

A Varjúvártól nem messze ösvény vezet a Csigadombhoz, amit megmászva gyönyörű kilátás nyílik a Kalotaszegi-medencére. A Csigadombon állt egykor Kós Károly Varjú-tanyája, ahová egy időben elmenekült a világ zajától, de a helyet a történelem vihara elsodorta, nyomait is alig látni.

Kós Károly nemcsak a magyar építészettörténet és a magyar irodalom jelentős képviselője, hanem egy sajátos világszemlélet kialakítója is. Mindvégig a következetesség és az egységteremtő gondolkodás szabályozta az Erdélyen kívül is nagyra tartott, közéleti szerepeket is felvállaló, alkotó embert.

Ragaszkodása e tájhoz és a táj népének őhozzá legnyilvánvalóbban az idős mester temetésén (1977) nyilvánult meg. Ekkor Kalotaszeg valamennyi falujának képviseletében színes népviseletbe öltözött, több ezres tömeg kísérte utolsó útjára. Ilyen vonatkozásban talán az övé volt Erdély legszínpompásabb temetése.

A sztánai ház, a Varjúvár mintegy összegzése annak a tudásnak, annak az életformának, amit Kós Károly az erdélyi embertől tanult, kiegészítve mindazzal, amit az építész egyetemes látásmódja, a művész átfogó tapasztalata, az érzékeny íróember megannyi rezdülése, a torony-nézőpont, az alkotóember szépérzéke és paraszti józansága hozzáadott világképéhez.

Dávid Gyula (főszerk.)

1994 Romániai magyar irodalmi lexikon. Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés III. (Kh–M). Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.

Gall, Anthony

2002 Kós Károly emlékezete. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest

Péter László (főszerk.)

1994 Új magyar irodalmi lexikon II. (H–Ö). Akadémiai Kiadó, Budapest.

Sas Péter

2004 Kós Károly művészete. Noran Könyvkiadó, Budapest.

2009 Kós Károly Képeskönyv. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda.

***

1978 „A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni.” Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.

Film

Kós Károly nyomában. Csontos János filmje, 2006.

„Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én azt elgondoltam magamnak. Legyenek a földek egy tagban, gyümölcsfáim termők, pajtám tele, méhesem népes… Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendben tartva. Szép legyen és gyönyörű a szemnek is, és azt szeretném, hogy gazdaságom, melynek minden rögét magam szereztem, minden fűjét-fáját magam ültettem, minden épületét magam építettem, így szálljon az én maradékaimra.” (Kós Károly: Bevezetés a Testamentum és Agrikultura című kézirathoz, 1915)

Kivételes dolog látni egy építész saját otthonát, azt, amikor saját ízlése szerint alakítja környezetét. Kivételes eset az, amikor az elképzelések egy építészeti műremekben testesülnek meg.

Kós Károly a Varjúvárral egy olyan örökséget hagyott ránk, amely méltóan képviseli az erdélyi magyarság szellemiségét, mind esztétikájában, mint kulturális, irodalmi viszonylatban. Egy olyan kis sziget ez a Varjúvár, mely számtalan értelmiségi, irodalmi, intellektuális eszmecserének adott otthont.

Kós Károly életfelfogásának, „eszményi” háztípusának megtestesítője ez az épület. Így képzelte el Kós a „családi” otthont, itt alkalmazva Kalotaszeg építészeti stílusának legérdekesebb, legértékesebb elemeit. 

Az erdélyi, valamint az egész magyarság büszke lehet erre a csodás, mesebeli építményre.