A projekt szakmai irányítója: Jakab Albert Zsolt és Vajda András
A digitalizálás vezetője: Jakab Albert Zsolt.
Munkatársak: Bakos Áron és Nagy Ákos.
Támogató: Bethlen Gábor Alap.
Szakmai partner: Magyarországi Tájházak Szövetsége.
Romániában a 20. század második felében a székelyföldi településeken egy elég intenzív, többnyire helyi kezdeményezésen alapuló néprajzi gyűjtőhullám indult meg, melynek nyomán számos tájház, néprajzi-helytörténeti gyűjtemény és tájszoba jött létre a megyei/városi múzeumok, helyi önkormányzatok, iskolák vagy művelődési otthonok és a történelmi egyházak védőszárnya alatt. Az 1989-es rendszerváltást követő időszakban pedig újabb múzeumalapítási hullámoknak lehettünk tanúi. Ezzel párhuzamosan pedig több szakmai szervezet (Kriza János Néprajzi Társaság, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont) rendezett a tájházakkal és néprajzi gyűjteményekkel kapcsolatos szakmai tanácskozásokat, fórumokat.
Míg Magyarországon a tájházak és vidéki néprajzi gyűjtemények önálló érdekvédelmi szövetséggel rendelkeznek, melyek keretében szakmai továbbképzésekre, tanácsadásra, és évente megrendezésre kerülő konferenciák keretében lehetőség nyílik a tapasztalatcserére, a felmerülő problémák közös megvitatására, addig Erdély viszonylatban alig néhány olyan kezdeményezéssel számolhatunk, mely a romániai magyar tájházakat működtető személyek számára valamiféle szakmai fórumot kíván biztosítani.
Ezek között határkőnek számítanak az 1990-es években, a Kriza János Néprajzi Társaság által szervezett konferenciák (1997. szeptember 12–14. között Zabolán a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasággal közös szervezésben, 1999. szeptember 24–26 között pedig Bogdándon), ahol erdélyi és partiumi szakemberek mellett a szentendrei Szabadtéri Múzeum munkatársai is részt vettek. A tanácskozásokon szó volt arról, hogy a lakáskultúra egy-egy sajátos regionális és történeti változatát hogyan lehet bemutatni, a székelyföldi és partiumi tájházak működtetését érintő problémákról, valamint műemlékvédelmi szempontokat érintő kérdésekről is. Néhány évvel később, 2004-ben Sepsiilyeflaván tartott a Társaság hasonló jellegű rendezvényt.
Újabb szakmai tapasztalatcserékre 2012-ben és 2013-ban került sor Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Magyarországi Tájházak Szövetsége közös szervezésében. Ezeknek a tanácskozásoknak a legfőbb hozadéka, hogy először sikerült ráirányítania – részben a sajtónak és a politikumnak is köszönhetően – a szélesebb közönség figyelmét az erdélyi tájházak problémáira. A 2012-es konferenciát követően például a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői is azt nyilatkozták, hogy szükséges az erdélyi tájházak szövetségének létrehozása. A 2013-as konferencia keretében pedig elvi együttműködési megállapodás született a Magyarországi Tájházak Szövetsége és a Romániai Falusi Magángyűjtemények és -múzeumok Hálózata között, melynek néhány erdélyi magyar tájháztulajdonos is tagja.
Emellett még a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont 2007. november 22-én megrendezett tanácskozását érdemes megemlíteni, ahol a Hargita megyei szakemberek vitatták meg a székelyföldi tájházak kérdéseit és osztották meg tapasztalataikat/nézeteiket a megye közel harminc településéről érkezett érdeklődőivel, olyanokkal, akik már létező tájházukat képviselték, vagy akik annak létrehozásán most fáradoznak.
A tudományos ülésszakok mellett az elmúlt időszakban néhány önálló tanulmány is foglalkozott az erdélyi/székelyföldi tájházak és vidéki múzeumok kérdésével. Pozsony Ferenc először a Kriza János Néprajzi Társaság Értesítője 1997/1–2. számában foglalta össze a tájházak és néprajzi gyűjtemények fejlesztésének jelenkori lehetőségeit. Ezt követően 2004-ben vette számba az Erdélyi múzeumokban található néprajzi gyűjteményeket és jelenkori állapotukat valamint a gyűjtemények kezelőinek kiválasztásában alkalmazott – régiónként igen eltérő – politikákat. Tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy Romániában a rendszerváltást követően sem változott az asszimilációs politika, hiszen számos megyei múzeum vezetése tudatosan nem alkalmaz szakképzett néprajz szakos muzeológust. Utóbb 2007-ben és 2013-ban írt összefoglaló tanulmányt az erdélyi tájházak és néprajzi gyűjtemények jelenkori állapotáról, valamint velük szemben működtetett változó kultúrpolitikákról. Tötszegi Tekla pedig egy szűkebb régió, Kalotaszeg tájházait vette számba egy tanulmányában, Vajda András pedig a Maros megyei tájházak és néprajzi múzeumok felmérését végezte el.
Az erdélyi tájházak, néprajzi múzeumok és helytörténeti gyűjtemények egy része saját honlappal rendelkezik, mások különböző online adatbázisokban érhetők el. A Román Kulturális Örökség Hivatala adatbázisa[1] régészet (arheologie), művészet–építészet (artă–arhitectură), írott örökség (patrimoniu scris), tárgyi örökség (patrimoniu mobil), néprajz (etnografie), történelem (istorie), zene (muzică), éremtan (numizmatică) és színház (teatru) alapkategóriákat tartalmaz. Emellett innen érhető el a Romániai Múzeumok és Gyűjtemények Adatbázisa[2] is. A néprajzi adatbázis a román néprajzi atlasz online változatát (a kérdőívekkel együtt), a romániai szabadtéri néprajzi emlékek virtuális múzeumát, a romániai népi motívumok, a téli népszokások, valamint a népi mesterségek adatbázisát. A virtuális múzeum[3] 21 építményt tartalmaz, ezek valójában az ország szabadtéri múzeumaiban található anyag egy részét jelentik.
Az elmúlt években alakult Romániai Falusi Magángyűjtemények és –múzeumok Hálózata,[4] 36 mely gyűjtemény tart nyílván. Ezek közül két bihari (Szalacs és Gálospetri) magyar magánmúzeum is található.
A Magyar Irodalmi Emlékházak internetes portálján[5] az erdélyi irodalmi emlékházak közül csupán a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékmúzeumot jegyzi, de ezen túlmenő információkat (rövid leírás, cím, nyitva tartás stb.) nem közöl vele kapcsolatosan.
A legnagyobb erdélyi online hírportál, a Transindex által működtetett Adatbankon Kiss Dénes készítette el a Romániai magyar kulturális intézmények adatbázisát, mely több erdélyi múzeum vagy muzeális gyűjtemény adatait is tartalmazza.
A Román Örökségvédelmi Hivatal a Román Paraszt Múzeuma, a Romániai Falusi Magángyűjtemények és -múzeumok Hálózata, a Nemzeti Vidéki Ökológiai és Kulturális Turizmus Egyesülete és a Csíki Székely Múzeum által 2012-ben szervezett Multucult – a romániai nemzetiségi kisebbségek múzeumainak virtuális tára program keretében létrehozott honlap 90 múzeumot mutat be.[6]
Az Erdélyi Turizmus nevű internetes portál falumúzeumok, tájházak, néprajzi kiállítások kategóriában[7] 26 gyűjteményt említ, egy másik, a Székelyföldet népszerűsítő online portál[8] a múzeumok címszó alatt hat állami intézményt mutat be: a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumot, a Gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumot, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a székelykeresztúri Molnár István Múzeumot, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumot és a Szejkefürdő Borvízmúzeumot. A Marosszék turisztikai és kulturális információs portál[9] látnivalók címszó alatt 9 vidéki néprajzi gyűjteményről tesz említést. A Partiumi múzeumok és kiállítóhelyek weboldala elnevezésű projekt keretében létrejött portál[10] 13 múzeumot mutat be. Egy Szatmár megyei portál 22 múzeumi egységet mutat be.[11]
A Wikipédián a Románia magyar emlékei, látnivalói[12] címszó alatt a Múzeumok, kiállítóhelyek fejezetben 45 település szerepel.
A fentebb felsoroltak alapján is jól látható az elmúlt években több olyan próbálkozás is született, mely arra törekszik, hogy az erdélyi/romániai (néprajzi) múzeumokról egy helyen nyújtson könnyen áttekinthető és átfogó tájékoztatást. Ám ezek a törekvések a legtöbb esetben csupán egy-egy kisebb régió meglévő/működő múzeumállománynak feltérképezésére vállalkoztak, illetve csak válogatást adnak az Erdélyben/Romániában működő magyar vonatkozású tájházakból, néprajzi múzeumokból és helytörténeti gyűjteményekből.
Ezért a Kriza János Néprajzi Társaság Múzeumtára azt a célt tűzte ki, hogy összegyűjtse és egységes keretben, egységes keresési és megjelenítési szempontok szerint rendezve mutassa be ezeket a múzeumokat és muzeális létesítményeket.
Az adatbázis többféle keresési/rendezési lehetőséget kínál. Rákérdezhetünk a gyűjtemények típusára, a gyűjteménynek otthont adó intézményre, a településre, a megyére, a néprajzi tájegységre, az alapítás/újraalapítás évére. Emellett a gyűjtemények táji és típusbeli eloszlását térképek segítségével is megjelenítjük.
Az adatrendezés során az egyes gyűjteménytípusok meghatározása és a gyűjtemények típusba való sorolása jelentette a legnagyobb nehézséget. A legtöbb intézmény ugyanis nem jelzi a gyűjtemény típusát, vagy ha igen, azt csak megszorításokkal lehet elfogadni. Munkánkat az is megnehezítette, hogy a szakirodalom sem nyújt minden esetben eligazítást. A Magyar Néprajzi Lexikon például csak múzeum és néprajzi szobák szócikket tartalmaz, és itt is csak az országos jelentőségű intézményeket említi, a Magyar Értelmező Kéziszótár pedig az emlékszoba, néprajzi gyűjtemény és tájmúzeum szócikkeket tartalmazza. Ugyanakkor maguk a gyűjtemények is „ellenállnak” ezeknek a kategóriáknak. Mivel legtöbb esetben helyi kezdeményezésre, mindenféle szakmai felügyelet nélkül jöttek létre ritkán tartják be a muzeológia szabályait.
Mindent összevetve, a rendszerezés során az anyagot nyolc nagyobb egységbe rendeztük, ezek a következők:
I. Tájház
II. Tájmúzeum
III. Céhtörténeti múzeum
IV. Emlékház/Emlékszoba
V. Helytörténeti múzeum
VI. Néprajzi múzeum
VII. Néprajzi szoba
VIII. Néprajzi gyűjtemény
A tájház – T. Berecki Ibolya meghatározása szerint – „olyan szabadtéri néprajzi gyűjtemények, amelyek a helyben összegyűjtött és megőrzött tárgyakkal az adott település vagy tájegység hagyományos tárgyi kultúráját, a népi építészet szempontjából jelentős (esetleg népi műemléknek minősített) épületekben berendezett lakásbelsőket, olykor a műhelyeket, gazdasági épületeket vagy egyszerűbb ipari létesítményeket mutatják be. Nagyon fontos hangsúlyoznunk mint minimális követelményt, hogy a tájháznak legalább egy, meghatározó helyisége eredeti, a településről származó tárgyakkal enteriőrként berendezett kell, hogy legyen.” (Tájházi akadémia 2009 – Oktatási anyag)
Tájmúzeum alatt a Magyar Értelmező Szótár és a néprajzi szakirodalom egy tájegység, vagy egy vidék történetére, kultúrtörténetére, mesterségtörténetére, népművészetére vonatkozó tárgyak gyűjteményét és szakszerű bemutatását érti.
A céhtörténeti múzeum kategóriába azokat a gyűjteményeket soroltuk, melyek a helyi, elsősorban urbánus környezetből származó, kézműves (céhes) társadalom tárgyi emlékanyagát mutatják be. Ennek legjelesebb erdélyi példája a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum.
Az emlékház/emlékszoba híres emberek, múzeumi előírások szerint berendezett (szülő)háza, vagy emlékükre – személyes tárgyaikkal berendezett – szoba. Ide soroltuk például Ady Endre érmindszenti, Horváth Istváné magyarózdi, vagy Tamási Áron farkaslaki emlékházát.
A helytörténeti múzeum kategóriába azokat a gyűjteményeket soroltuk, melyek a néprajzi anyag mellett, ezzel egyenlő, vagy ennél nagyobb arányban helytörténeti (régészeti, egyháztörténeti, iskolatörténeti stb.) anyagot is kiállítanak. Az ilyen jellegű gyűjteménynek otthont adó épület rendszerint nem egykori parasztház, hanem valamilyen más épület (kúria, kántori lakás stb.). Ez a kategória elég sok ponton hasonlít a tájmúzeumhoz.
A néprajzi múzeum kategóriába azokat a kizárólag néprajzi anyagot tartalmazó gyűjteményeket soroltuk, melyek egy-egy nagyobb régió több etnikumának anyagi kultúráját, vagy egyetlen etnikum különböző néprajzi tájegységről összegyűjtött tárgyi kultúráját mutatja be szakszerűen. Adatbázisunkban ilyen a Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központot illetve a Maros Megyei Múzeum részlegeként működő Marosvásárhelyi Néprajzi Múzeum is.
A néprajzi szoba „berendezésének elvei – olvashatjuk a Magyar Néprajzi Lexikonban – sokat változtak az évtizedek folyamán. Míg a korábbiakban egy-egy berendezés összeállításánál nem voltak figyelemmel a létrehozandó együttes tudományos hitelességére, a mai elvek szerint a néprajzi szobák berendezésében csak azonos korszakra, azonos társadalmi rétegre, csoportra jellemző és csak meghatározott helyről származó tárgyakat lehet együttesként kiállítani. Gondosan kell ügyelni arra is, hogy az eredeti használatnak megfelelően kapjanak helyet a tárgyak, s csak annyi legyen, amennyit valaha egy-egy háztartásban, lakásban elhelyeztek és használtak.” Mi ebbe a kategóriába soroltuk azok a, főleg iskolákban, művelődési házakban stb. berendezett néprajzi kiállítások, melyek egy-egy szobaenteriőrt (tisztaszobát) próbálnak bemutatni, de olyanok is, melyek egy helyiségben hagyományos használati tárgyakat állítanak ki. Az iskolákban található ilyen jellegű szobákat a szakirodalom iskolamúzeumoknak is nevezi. A több helyiségből álló, laza szerkezetű és változatos tematikájú kiállításokat tartalmazó tárgyállományt a néprajzi gyűjtemény kategóriába soroltuk.
Ugyanakkor van néhány olyan vidéki létesítmény, mely esetében a hagyományőrző és/vagy oktató tevékenység van előtérben és nem a múzeumi funkció. Azonban ezeket nem soroltuk külön kategóriába, hanem a leírásban jeleztük.
Válogatott irodalom
BERECZKI Ibolya (szerk.)
2013 Erdélyi tájházak és néprajzi gyűjtemények. Magyarországi Tájházak Szövetsége–Kriza János Néprajzi Társaság, Noszvaj.
BERECZKI Ibolya – SZABLYÁR Péter (szerk.)
2012 Tájház vezetési ismeretek. Magyarországi Tájházak Szövetsége, Noszvaj.
POZSONY Ferenc
2004 Néprajzi gyűjtemények az erdélyi múzeumokban. Magyar Múzeumok X. (1) 25–27.
2006 Magyar néprajzi gyűjtemények az erdélyi múzeumokban. In: Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet S. Lackovits Emőke tiszteletére. Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém, 176–187.
2007 Tájházak Erdélyben. Acta Siculica 2007. 551–556.
2013 Erdélyi magyar tájházak a változó kultúrpolitikák sodrában. In: Bereczki Ibolya (szerk.): Erdélyi tájházak és néprajzi gyűjtemények. Magyarországi Tájházak Szövetsége – Kriza János Néprajzi Társaság, Noszvaj, 6–13.
POZSONY Ferenc – BORBÉLY Éva (szerk.)
1997 Tájházak, vidéki múzeumgyűjtemények fejlesztésének lehetőségei. (A Kriza János Néprajzi Társaság Értesítője VII/1–2.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár.
1999 Tájházak fejlesztésének lehetőségei Erdélyben. (A Kriza János Néprajzi Társaság Értesítője IX/3–4.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár.
TÖTSZEGI Tekla
2007 Tájházak Kalotaszegen. Ház és Ember. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Évkönyve 20. 297–310
VAJDA András
2013 Tájházak, falumúzeumok és néprajzi gyűjtemények Maros megyében. Örökségünk Történelem. Népélet. Néphagyomány VII. (4) 20–23.
2013 Tájházak, falumúzeumok és néprajzi gyűjtemények Maros megyében. vasarhely.ro (2013. szeptember 19.)
2013 A néprajzi gyűjtemények használata: kontextus és funkció. vasarhely.ro (2013. szeptember 21.)
2013 A Maros megyei tájházak, falumúzeumok és néprajzi gyűjtemények jelenkori használata. In: Jakab Albert Zsolt – Ilyés Sándor (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 21. Kulturális gyakorlat és reprezentáció. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 249–282.
2016 Vitaindító a tájházakról. Kézirat. Transindex. (2016. április 27.)
Jegyzetek
[1] cIMeC–Institutul de Memorie Culturală. Elérhetőség: http://cimec.ro
[2] Ghidul muzeelor și colecțiilor din România. Elérhetőség: http://ghidulmuzeelor.cimec.ro/sel.asp
[3] ETNOMON - Muzeul virtual al monumentelor etnografice în aer liber din România. Elérhetőség: http://monumente-etnografice.cimec.ro/aeretn.htm
[4] Rețeaua Colecțiilor și Muzeelor Etnografice Sătești Particulare din România.
[7] http://www.erdelyiturizmus.hu/?action=katalogus&id=61
[8] http://szekelyfold.info.ro
[10] http://partiumimuzeumok.ro/
[11] http://viziteaza-satumare.com/hu/
[12] http://hu.wikipedia.org/wiki/Rom%C3%A1nia_magyar_eml%C3%A9kei,_l%C3%A1tnival%C3%B3i
