A Nyárád menti homokkő sírkövek

A Nyárád és Kisküküllő folyók vidékén a falusi temetőkben a régi sírjelek szinte kizárólag homokkőből készültek. Ez volt ugyanis a leggazdaságosabban és legkönnyebben beszerezhető anyag, ez a „terméskő” vagy „patakkő” ugyanis igen gyakori a falvak határaiban, a megcsúszott hegyoldalakban és a patakmedrekben, s mindemellett könnyen faragható és formálható. Ez egyfajta kovás vagy meszes kötőanyaggal összetapadt homokszemcsékből álló üledékes kőzet, általánosan használt, kitűnő építőanyag: használták kapuoszlopnak, kerékvetőnek, küszöbnek, a kerekded, lapos darabokat kőasztalnak, és ebből készítették a sírköveket is.

Előfordulási területe keskeny sávban húzódik a Hargita hegység és a Mező-havas hegyvonulatainak előterében, átszelve a két Homoród, a Nagy- és Kisküküllő, a Nyárád és mellékvizeiknek völgyeit.

A vidék, régi homokkő sírjeleit nem szakképzett kőfaragók készítették. Ez abból is kitűnik, hogy a köveket rendszerint minden alakítás nélkül helyezték a sírokra, vésetek, faragások csak a természet adta sima felületen láthatók. Ezek a vésetek olyan ornamentikai elemeket tartalmaznak, melyekhez hasonlóakat a templomok festett kazettáin és bútorain, illetve a cinteremkapuk faragásain láthatunk. A feliratok betűinek stílusa is az ecsethez értő ember keze munkájára utal. Mindebből arra lehet következtetni, hogy készítőik a környék templomainak berendezésein dolgozó bútorfestő asztalosok lehettek.

Az itt dolgozó mestereket két csoportra oszthatjuk. Az elsőhöz sorolhatóak a korai kazettás mennyezetek alkotói. Munkáik felkészült, iskolázott mesterekről vallanak. Egységes stílust képviseltek, mely az általános európai ízléshez igazodott. A másik csoportba sorolható mesterek munkái főleg vidéki, falusi igényeket szolgáltak. Munkáikat szemlélve a sokféle stílus keveredése tűnik fel. Mintakészletük alapját a későreneszánsz virágornamentikája képezte, de ez keveredett a barokkra jellemző vonalvezetéssel és a romantika, illetve a klasszicizmus néhány elemével. Mindemellett bizánci hatás és a török szőnyegek mintáinak, főleg színvilágának lenyomata is felismerhető.  Figurális ábrázolásaikban sok a naiv vonás, ugyanakkor több régies, a románkor művészetére jellemző, vagy népi környezetben megőrzött ősi elem található. Ilyenek a szörny- és állatfigurák (sárkány, kígyó, oroszlán), vagy a népi ábrázolásokra jellemző nap, hold, csillag vagy rozetta.

Az ornamentika reneszánsz virágformái átalakultak a vidéki festőasztalosok kezén. A levelek, virágok tömörebb, vaskosabb formát nyertek, a liliomból tulipán lett, az olaszkoszorúnak változatos formái alakultak ki, az olaszkorsó virágtartó edénnyé alakult. A sírkövek ornamentikájának mintáit is a bútorfestő asztalosok munkáiban találjuk meg.

A térségben megjelenő faragó műhelyeket valahol a Közép-Nyárád menti falvakban kereshetjük. Erre a feltevésre két tényező bátorít. Az egyik, hogy a sírköveken olyan motívumokat és jellegzetes betűformákat találunk, melyeket a korábban készült szentgericei köveken láthatunk, a másik, hogy a homokkő, amiből a sírkövek készültek, itt találhatók legbővebben. Ha összehasonlítjuk az itt készült munkákat, olyan jegyeket találunk, melyek egy alkotó keze munkájára, legalábbis egy sírkőfaragó műhelyre engednek következtetni. E jellegzetes sírkövek – melyek legtöbb esetben gazdagabb családok, papok, tanítók sírjait jelölik – elterjedési köre a Nyárád mente és a Kisküküllő völgye Balavásártól felfele lévő falvainak temetői, de előfordulnak a marosvásárhelyi temető sírkövei között is. Két méretben készültek: egy nagyméretű igényesebben és egy kisebb, kevésbé igényes, sok esetben a terméskő eredeti alakját megőrző formában. Minden sírkő egyedi munka, nem alkalmaztak sablonokat. Közös bennük a gondosan lesimított alapfelületből erőteljesen kiemelkedő ornamentika, a nagyobbaknál a szépen vésett nagybetűk. A kisebb köveken a felirat betűi kezdetlegesebbek, gyakran hibásak, de a kövek formáját nagy műgonddal alakították ki. Ezeknél a felületet két mezőre osztják: a felső részre ornamentika, az alsóra a szöveg kerül. Az ornamentika legjellegzetesebb eleme, egy kerek virágmotívum, mely eredetileg négy, csúcsával összeérő szívből alakult. A szívformák, rendszerint középen vonallal elkülönülnek, így képezve nyolcszirmú virágot. Gyakori, hogy a két szembe lévő szív megőrzi eredeti formáját, csak a másik kettő válik szirmokra. Ez a motívum – mintha a műhely emblémája volna – szinte minden sírkövön megtalálható. Leggyakrabban központi elemként önmagában áll, de előfordul részarányos növénykompozíció virágaként – ilyenkor hármasával – vagy kisebb méretben a faragás jobb- és baloldalán. Szívekből képzett keretdísz - koszorú és néhánynál farkasfogazással díszített keret jellemzi a kisebb méretű sírköveket. Ebben a műhelyben készülhettek azok a sírkövek is, amelyeken szépen stilizált edényből vagy szívből kinövő részarányos virágtő látható. A virágedénnyel, mint közkedvelt motívum számtalan változatban fordul elő.

A nagyobb méretű sírkövek mindegyike egyedi, művészi értékű dombormű. Személyre tervezett, az elhunytat jelképező ábrák mellett jellegzetességük egy sajátságos, erőteljesen formált fonatdísz, amelynek egymásba hurkolódó ágai körülkígyózzák a kő felületét, keretül szolgálva a felirat betűinek, és részét képezve az ornamentikának. Mindegyiken ott találjuk a jellegzetes szívekből összeállított kerek virágot.

Díszítőmotívumok

 A sírköveken a következő díszítmények fordulnak elő leggyakrabban: a bojtdíszek; a lemniszkáta (leggyakoribb formája a fekvő nyolcas alakú görbe valamint a csomót); a különböző növényábrázolások (ezek között is elsősorban a tulipán-ábrázolások); a madárábrázolások (elsősorban a galamb); a fa és faág ábrázolások (leggyakrabban a fűz); a kígyóábrázolások; a szívábrázolások; a koronaábrázolások és különböző címerek; a koszorú; a kör alapú motívumok (rozetták, körben ábrázolt emberalak); valamint a koponyaábrázolások és az emberábrázolások. Emellett szintén gyakoriak a mesterségjegyek: a könyv (tanítók és papok sírjelein), különböző katonajelvények valamint a foglalkozásra, mesterségre utaló vésetek (mint például a szabóolló) és a „földészjelvények” (leggyakoribb az eke, de megtalálhatóak egyéb mezőgazdasági eszközök is, mint a kapa, kasza, gereblye).

Felekezeti hovatartozásra utaló jelek

 A díszítőmotívumok mellett gyakran előfordulnak a felekezeti hovatartozásra utaló jelek is. Az unitáriusokra jellemző motívum, a fekvő 8-as, a reformátusok sírkövére pedig a nyolcágú csillag jellemző, de egyik sem  vált általánosan használttá. Sokkal jelentősebb a kereszt, amely a katolikus vallásúak sírköveinek elmaradhatatlan jele. Sírköveinken a keresztnek több formájával találkozunk. A legáltalánosabb a latin vagy krisztuskereszt, amit Krisztus monogrammal vagy szívvel együtt ábrázoltak. Emellett gyakori, főleg a régebbi sírköveken, az egyenlő szárú kereszt. A harmadik kereszttípus a kettős kereszt, melynek gyakran vízszintes szára is kereszt alakú. Ez a görögkeleti vallásúak sírjele, leggyakrabban a szentháromsági kis templomukat körülvevő sírkert gazdagon díszített sírköveinek faragásai között látható.

A vallási képzeteket felidéző ábrázolások között figyelmet érdemel a feltámadásra trombitáló angyal domborműve is.

A sírkövek formájának alakulása

 A terméskőből készült sírjelek mérete és formája igen változatos, ami abból adódik, hogy a földből, patakmedrekből előkerülő kövek mindegyike más-más alakú és méretű. A sírkőfaragók megjelenése, iparszerű működése révén a sírkövek formája megváltozott. A sírköveket kezdték szabályos alakura faragni, így ezek méreteikben is egységesebbek lettek, de továbbra is a sírkövek mindegyike egyedi alkotásnak tekinthető.

A Nyárád mentén a terméskőből készült sírköveket a 20. század során lassan felváltották a kemény kőből, főleg andezitből faragott, elkeskenyedő hasáb alakú sírkövek. Ezeknek a sírjeleknek mérete és formája egységes, különbség csak az olcsóbb vagy drágább kivitelezésű kövek között van. A mai temetőket pedig egyre inkább a különböző alakú, méretű és egyenetlen művészi értékű műkövek látványa uralja.

Péterfy László

1983 Kőből készült sírjelek a Kis-Küküllő és a Nyárád mentén. Ars Hungarica. 77–86.

1990 A régi Marosszék falusi temetői. Magyar Építőművészet 81. 27–29.

2005 Marosszék régi sírkövei. Mentor kiadó, Marosvásárhely.

Lokodi Imre

2014 Emlékmentés Mikházán. Népújság. május 5.

Honlapok

http://www.e-nepujsag.ro/op/article/emlékmentés-mikházán

http://www.romkat.ro/hu/content/emlekmentes-mikhazan

http://www.marosszek.ro/cikk.php/Emlékmentés-Mikházán/826/

http://www.kjnt.ro/fotoarchivum

A Nyárád menti falvakban fellelhető terméskő sírkövek átfogó vizsgálatát Péterfy László végezte el. A 20. század 80-as éveiben végzett helyszíni kutatásai nyomán több száz fényképfelvételt készített a Nyárád menti falvak temetőiben található terméskő síremlékekről, melyek ma a Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívumában találhatók, digitalizált változatuk pedig a Társaság honlapján (http://www.kjnt.ro/fotoarchivum) tekinthető meg, kereshető vissza. Péterfy László emellett több írást is szentelt a terméskő sírköveknek, kutatásainak eredményeit 2007-ben gazdag rajz- és képmellékletekkel ellátott kötet formájában is közzétette.

A régi terméskőből készült sírkövek remek példa arra, hogy a táji adottságok milyen hatással vannak egy-egy vidék anyaghasználatára, tárgyi kultúrájának alakulására. A sajátos anyaghasználat mellett a sírkövek formavilága és a motívumkincs is figyelmet érdemel, hiszen ezek együtt nemcsak egy letűnt kor és egy letűnt társadalmi csoport érzés- és ízlésvilágának, világlátásának és életmódjának lenyomatai, de a 21. században is szerepet játszhatnak a helyi/regionális identitás megőrzésében és építésében.

A Nyárád mentén több olyan temetető található, melyben még nagy számban találhatók régi, homokkőből készült síremlékek. Ezek a temetők nem tartoznak a területileg védett történeti temetők közé, pedig a temetők azon többé-kevésbé jól körülhatárolható területrészei, ahol ezek a síremlékek nagyobb csoportja található megérdemelné, hogy – ha nem is műemlékvédelem – legalább helyi védelem alá kerüljenek. Annál is inkább, mert ezek a megőrzésre érdemes történeti temetőrészek/síremlékek folyamatos pusztulásnak, rongálásnak és felszámolásnak vannak kitéve, Az értéktárba történő felvételük lehetővé teszi, hogy elkezdődjön a helyreállításukat, megőrzésüket és hasznosításukat célzó helyi stratégiák kidolgozása.