A kilyéni unitárius templom és falképei

A kilyéni unitárius templom

A kilyéni unitárius templom épületét a 13. század második felében emelték egy 12. és 13. század fordulóján még használt temető helyén. Az első írásos adat, amely a templommal közvetve kapcsolatba hozható, 1333-ban keletkezett, amikor a pápai dézsmaszedők a Kylien néven feljegyzett falu János nevű papjától begyűjtötték a Rómába küldendő tizedet. Általánosan elfogadott, hogy az adófizető pap jelenlétéből egy akkor már a faluban álló templomra is lehet következtetni. Mindezt igazolni látszik az 1981. évi régészeti ásatás, amelyet a kilyéni templomban és környezetében végeztek, és amelynek során egy kis méretű, félköríves záródású szentéllyel ellátott egyhajós épület alapfalait hozták napvilágra.

A templom építéstörténetének következő korszaka a 15. század utolsó három évtizedére tehető, amikor valószínű az 1471 évi földrengés okozta károk miatt új,   sokszög záródású, mérműves ablakokkal ellátott, gótikus boltozatú szentélyt emeltek.

A 15. század első évtizedeiben különböző témájú falfestményekkel borították a hajó belső  és külső déli és nyugati falait. Mindez újabb változtatásokon ment át a reformáció 16. századi elterjedésével, amikor a falu lakosága előbb a református, majd unitárius hitre tért, és a templomot közösen használták évekig.

A faluban zajló eseményekről érdemes idézni a helyi pap feljegyzéseit 1879-ből: 

 „Egyház megalapulása. A kilyéni unitárius egyház megalapulása meghatározott évet nem képezhet; mivel semmi alapot – keletkezését megállapithatót felfedezni nem lehet – hogy az egyetemes unitarius vallás megalakulása után csak hamar megalapult, bizonyitja egy 1615 évben maj. 16-án költ okmány, mely azt mutatja, hogy azon évben kilyéni község két templommal birt – egy nagy, és egy kápolna czim alatt kissebbel – mikor a kápolna czimen birató teritorium közmegegyezés utján ment a reformata egyháznak, a nagy maradt az unitariusoknak [...] lemondván mind két fél jövőre egymás iránt minden követelésről, sujos átok terhe alatt.”

Az unitárius hitközség birtokában maradt középkori templom épületét az 1789. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerin 1615 után két kapuval ellátott kőkerítéssel vették körül. A templom közelében fából ácsolt harangtorony állt. A templomhajót „...virágos táblákból álló Mennyezettel ékesittették” és ehhez hasonlóan „festékes táblákkal készíttetett” egy fa karzat a hajó nyugati oldalfala mentén. Az egész épületet 12 támpillérrel erősítették meg. Lebontották a szükségtelenné vált sekrestyét, és ajtónyilását befalazták. Bent pedig az új liturgiának megfelelően kőből és téglából építettek szószéket.

Mindeközben a templom korábbi berendezését eltávolították, és a középkori falfestményeket elmeszelték.

Az 1802. évi földrengés  jelentős kárt tett, valószínű a kilyéni unitárius templom épületét is nagyban megrongálta. A szentély boltozatának egy része leomolhatott, a maradék részeket 1804-ben lebontották, és a hajóhoz hasonlóan festett fa mennyezettel helyettesítették.  1829-ben elkészült a hajó nyugati oldala mentén emelt harangtorony. Ekkor került a hajó nyugati bejárata fölé a korábbi déli bejárat csúcsíves kőkeretének indadíszes záróköve, amelynek felületén egy 1497-es bekarcolt évszám található. Ezt később az 1994-ben elkezdett épülethelyreállítási munkálatok során visszahelyezték a rekonstruált déli ajtónyilás kőkeretébe.

A sepsiszentgyörgy ATELIER M építész iroda munkatársai által tervezett és felügyelt restaurálási munkálatok során újabb középkori részletek bontakoztak ki. A munkálatokat vezető Máté László beszámolója szerint. „A befalazott sekrestyeajtó kibontásakor a falazó-anyagként használt középkori keresztelőmedence is napvilágra került.” A 2000-ben befejezett munkálatok eredményeként elkészült a tetőfelújítás, a harangtorony szerkezetének megerősítése, a templom külső vakolatának felújítása, a kazettás mennyezet és a mérműves ablakok helyreállítása.

A kilyéni unitárius templom falképei

A templom középkori falfestményeit a reformáció folyamán bemeszelték, és csak a 19. század utolsó évtizedeiben bukkantak elő a mészréteg alól. Erről értesült 1885-ben Huszka József sepsiszentgyörgyi rajztanár, és rövid időn belül napvilágra hozta a rendkívül értékes falképegyüttest, majd az egyházzal kötött egyezséget betartva, visszameszeltette a falfestményeket.

Közel száz év után, 1973-ban bukkantak rá először a hajó külső déli falán falképfoltokra, majd az 1977-es földrengést követően bent a hajó három oldalfalán, a hámló vakolat nyomán mutatkozó falfestményekre. A falképek teljes feltárására azonban csak 1994 után kerülhetett sor. A támogatás hiányában akadozó feltárási munkálatok az épülethelyreállítás befejezésekor 2004-ben abbamaradtak, és csak 2017-ben a Teleki László Alapítvány és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat támogatásával fejeződtek be.

A templomhajó falfestményei Krisztus több jelenetből álló szenvedéstörténetét, az Utolsó ítélet gazdag kompozícióját, és az Európában egyedülálló  Szent László-legendát illetve históriát ábrázolják két regiszterben.

Az alsó regiszterben a Jézus életét, szenvedését és mennybemenetelét ábrázoló sorozat 13, külön keretbe foglalt jelenete látható. A krisztológiai ciklus első képe a Bevonulás Jeruzsálembe jelenet nagyobbrészt elpusztult, illetve egy későbbi Madonna-ábrázolás is eltakarja. A déli fal nyugati szakaszán az Utolsó vacsora, majd Krisztus elfogatásának töredékei láthatóak. A nyugati falon Krisztus ostorozása, Krisztus Pilátus előtt, majd a Töviskoronázás és Keresztvitel jelenetei láthatók. A sorozat az északi falon a Keresztrefeszítés jelenetével folytatódik. A következő, Levétel a keresztről-, Krisztus siratása-, Krisztus Feltámadása- jelenetet ábrázoló falképek alsó része a fal nedvessége miatt elpusztult. A Krisztus pokolra szállását megjelenítő illetve az utolsó falkép – melyből csak egy glóriás Krisztus-arc maradt fenn – azonosítása bizonytalan.  Mivel a kilyéni kérdéses jelenet a krisztológiai sorozat záró képe, Krisztus mennybemenetele jelenetre gondolhatunk. A Jézus életét és mennybemenetelét ábrázoló ciklust még két, nagyobb méretű különálló kép kíséri. Az első képen a madonnát, ölében a kis Jézust festették meg. Végül, az északi fal utolsó falképe Szent Kozmát és Damjánt ábrázolja.

A déli fal felső regiszterét az Utolsó ítélet-falképe borítja, amelynek központjában a mandorlával övezett ítélő Krisztust látjuk. Jobbján és balján hat-hat apostol ül. A mandorla mellett lent Szűz Mária, illetve Keresztelő Szent János térdel. Szent János előtt egy kis meztelen donátor figura szintén térdelő alakja ismerhető fel imára kulcsolt kezekkel. Két harsonát fújó angyal hajlik alá a mandorla mellett, egyikük a Krisztus jobbján térdeplő Szűz Mária, az utána felsorakozó feltámadók és a Mennyei Jeruzsálem kapujához vonuló üdvözültek felé. A másik harsonás angyal a Krisztus balján megfestett Köpenyes Mária fölött jelenik meg. Mária imára kulcsolt kézzel a nézővel szemben áll, köpenyét két angyal emeli fel. A köpeny alatt püspök, király, nemes asszonyok, apácák és tonzurás papok térdelnek. A kompozíció elpusztult purgatórium és pokol ábrázolásából mindössze a lélekmérő Szent Mihály mérlegének egyik kosara látszik, a benne ülő ördöggel.

A hajó nyugati, majd az északi hosszfalán festették meg a középkori Magyarország egész területén fellelhető Szent László-legenda freskóciklusát. A nyugati fal teljes szélességében húzódik a várjelenet és a kivonulás jelenete. A hajó dél-nyugati sarkától induló jelenetben egy templomépület tűnik fel, előtte emberi alakok, arcok látszanak. Ennél jobban összeálló kép bontakozik ki a nyugati bejárat fölött, az északi fal közelében: templomajtó előtt álló alak körvonalait láthatjuk, amint a kezét áldásra emeli. Előtte egy lovas alak látszik. Fekete színű vonalak jelzik Szent László páncélos alakját, aki mögött két barna szegélyű pajzsot és lándzsát tartó, sisakos katona látszik szintén visszafelé fordulva. A jelenet folytatásában, északra több sisakos, sávos és kereszttel díszített pajzsot tartó lovas vonul. Az ütközet jelenete az északi fal nyugati sarkától kezdődik. A magyar sereggel szemben a kun harcosok lándzsás csoportját festették meg.

Az ütközet jelenetben a sűrű dárda és nyílzáporban magyar és kun harcosok zuhannak lovaikkal együtt a földre. Naturalisztikus, életszerű részleteket követhetünk: vér csorog az egyik nyílvessző által megsebzett ló testéből. Azután a küzdő forgatagból lovon vágtatva kiválik Szent László király koronával a fején. Lóhere végű kereszttel díszített pajzsot tart maga előtt, és előreszegezett dárdával átdöfi a menekülő kun vitéz nyakát. A kun a nyeregben félig megfordulva visszafelé nyilaz. Háta mögött az elszöktetett lányt látjuk, amint bal kezével a ló gyeplőjét tartja, jobb kezével a kun íját támasztja. A birkózás jelenetében a két hős lóról leszállva, egymást övén és vállán megragadva birokra kel, s miközben egyik sem képes földre rántani a másikat, a lány baltával a kun lábszárába vág. Szent László alakja mellett a két lovat látjuk, amint felágaskodva küzdenek egymással. Az utolsó, lefejezés jelenetben László király a földre tepert kun haját markolja. A lány egy görbe élű fegyverrel a kun nyakára sújt. Ha összevetjük a kilyéni Szent László-freskóciklus lefejezés jelenetét a többi általunk ismert lefejezés jelenettel, jelentős különbséget fedezhetünk fel a kun ábrázolásában. Itt a festő a legyőzött pogány felemelt jobb kezébe egy stilizált emberi szívet festett. A kun azonos ábrázolását csak a csíkmenasági ciklus záró jelenetében láthatjuk.

A templom festett díszítményeihez tartoznak még a hajó déli külső falán látható különálló, jelenetek. A rossz állapotban lévő festmények közül a déli bejárat felett a kánai menyegző keretbe foglalt képe sejthető. A hajó dél-nyugati támpillére mellett megfestett jelenet értelmezése a jövő feladata. Végül, a hajó nyugati homlokzatán elhelyezkedő ún. Mettercia (Szent Anna harmadmagával) kompozíciót és mellette egy feltételezhetően Szent Kristófot ábrázoló kép töredékét kell még megemlítenünk.

Összegezve a fentieket megállapítható, hogy a kilyéni unitárius templom bár egy  kis falusi egyházi épület, a történeti és művészeti értéket képviselő falfestményei által egyike a vidék legjelentősebb műemlékeinek.

Jánó Mihály

2008Színek és legendák. Tanulmányok az erdélyi falfestmények kutatástörténetéhez. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda.

Jékely Zsombor – Kiss Loránd

2008 Középkori falképek Erdélyben. Teleki László Alapítvány, Budapest. (278–333.)

Kónya Ádám

1982 Kilyén vallatása. Keresztény Magvető 88. (4) 210–214.

A kilyéni középkori unitárius templom és falfestményei az európai művészettörténet jelentős emlékeit képviselik.