A jobbágytelki népviselet

A Felső-Nyárád menti Jobbágytelke népviselete sok eltérést mutat szín-, anyag- és forma világában, díszítőelemeinek gazdagságában más székelyföldi és ezen belül Nyárád menti település viseletéhez viszonyítva. Az is említésre méltó, hogy a jobbágytelkiek máig megőrizték változatos népviseletüket.

A kollektivizálásból kimaradó település az 1960-as évektől virágzásnak indult, és ezzel is magyarázható a viselet megőrzése. A tradíciókhoz ragaszkodó életszemlélet, gondolkodásmód kiegészült azzal a ténnyel, hogy a jobbágytelkieket soha nem kötötte le teljesen a földmunka. A helyiek jövedelmük egy részét a szalmafonásból szerezték, és nagy hangsúlyt fektettek a tiszta, szép, díszes ruházatra, a külsőségekre. Bár a kivetkőzés, mely a gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődés hozadéka, ezt a falut sem kerülte el, mégis nagyon sok családnál megőrizték a hagyományos ruhadarabokat, melyeket nagyobb ünnepek alkalmával, illetve a helyi táncegyüttes fellépésekor öltenek magukra.

A gyermekek öltözete zöld zsinóros, barackmagosan szőtt lájbit, posztóharisnyát zöld zsinóros díszítéssel a zseben, fehér, Petőfi-galléros inget és zöld posztókalapot foglal magába. A második világháború utánig dívó lágyszárú csizmát, a keményszárú, kolozsvárinak nevezett csizma váltotta fel. Ma már egységes hétköznapi gyermekviseletről nem is beszélhetünk.

A legények viselete abban tér el a gyermekekétől, hogy ők a lájbival azonos anyagú és díszítésű tavaszi ujjast, valamint sötétszürke posztóból készült fekete zsinórral díszített téli ujjast is viselnek. Nyáron fejükön a szerelmüktől ajándékba kapott halánkszalmakalapot, télen barna, a segesvárihoz hasonló kalapot viselnek, keményszárú csizmát hordanak.

A 30 és 60 év közötti középkorú férfiak már elhagyták a régi hasítékos inget, abanadrágot, szokmánt. A legényekkel ellentétben sötétkék posztó lájbit viselnek, melyet 120-150 gomb díszít. A nyári és téli ujjas az ő viseletüknek is szerves darabja. Az elavult sisakkalap helyett nyáron lapos tetejű szalmakalapot, télen posztókalapot hordanak. A fekete, keményszárú csizma a bokájuknál lágy, lenyomható, visszatűrhető. A sarkánál hátul egy háromszög alakú bőrdísz, elöl pedig, a szár felső felén egy rózsa van. Felül, a széle szív alakú, ezt zsinór szegélyezi.

A 60 év feletti öregek öltözete csak abban tér el a fiatalabb generációétól, hogy csupán sötét színű illetve sötét zsinórral díszített ruhadarabokat viselnek. Ruhatárukból hiányzik a zöld zsinóros lájbi valamint a tavaszi ujjas.

A lányok, 14 éves korukig ujjatlan, térdig érő, a szélén csipkés ingét hordanak, amelyre a bő alsószoknyát veszik fel. A piros-fekete szőttes szoknya, az aljtól három-négy ujjnyira három fekete pánttal válik díszesebbé. A valamikor bokáig érő szoknya, ma már csak térden alulig ér, aljbélése van, hogy a szoknya merevebb legyen. A kicsik lájbija a szoknya anyagából, a nagyobbaké piros bársonyból készül, nyolcas lájbinak nevezik, mivel a piros anyagot mintegy 50 méter nyolcas alakban felvarrt zsinór díszíti. A zsinóros lájbik megjelenése az első varrógépek megjelenéséhez köthető. A régi hosszú ujjú ing helyett a húzott nyakú, puffos ujjú ing a divat, és kivéve az öregasszonyokat, mindenki visel rövid ujjú inget is. A kizárólag csak piros szőttes szoknyával együtt viselt nyolcas lájbis viseletet a varrottas kötény egészíti ki. A kétágba font, a hátra leeresztett hajat piros szalag díszíti, a nyakba kétsoros gyöngykötős gyöngy kerül.

A 14 és 30 év közötti leányok hasonló alsószoknyát és bokáig érő, egészcipőt viselnek, a régen középkorú és idős asszonyok által is használt egy kaptafára készült csizma helyett. A szoknya, melynek szövet anyagát Marosvásárhelyen vagy Szászrégenben szerezték be, lehet zöld, sötétkék, égszínkék, kávészínű, beráncolt, egybeszabott, három sor halványsárga szalaggal díszítik. A lájbi készülhet piros, bordó, fekete, kék vagy zöld bársonyból, melyet gyönggyel, hímzéssel vagy zsinórozással díszítenek. A sötétkék vagy fekete bársony lájbira hereleveles zsinórmintát varrnak, citromsárga gyári zsinórból. Fehér zsinórral szoktak vitézkötéses mintát is varrni fekete, kék, piros, zöld színű bársonyra. A rózsáslájbi színe is sötétkék vagy fekete, melyre otthon kézzel hímeztek színes rózsákat. A gyöngyös lájbi, melynek színe piros, lehet csillagos (ma ez a gyakoribb) és tulipános. Ez a lájbi típus 1920 óta divatos. A Temesvárról beszerzett fehér és fekete gyöngyökből készült a tulipános minta, a fehér és zöldből a csillag-minta. A leányok hátrafésülik, és csak a nyakuk tövében választják ketté és fonják két ágba a hajukat piros szalaggal.

A 30 és 60 év közötti asszonyok a lányokéval megegyező viseletben járnak. A hajukat azonban fésűskontyba kötik. A kontyfésű a vőlegény ajándéka volt régen. A kendőviselet kötelező darabja az asszonyok viseletének, otthon készített, díszített vagy üzletből vásárolt kendőt egyaránt hordanak.

Az öregasszonyok viselete nem változott az idők folyamán. Fekete, bordó vagy sötétkék szoknya mellé petrezselymesen szabott inget hordanak, melynek gallérja csupán egy keskeny, kb. fél centinyi pánt. Sötét kendőt viselnek.

Az alkalmi viseletek közül szintén egyedülálló a környéken az a tény, hogy talpig fehérbe öltözött mennyasszony csak az 1980-as évek elejétől van Jobbágytelkén. Az 1930-as évekig a mennyasszony hímzett, rózsás lájbit viselt, színtől függetlenül a legszebb szoknyáját, fekete rózsás szalaggal, rojttal díszített főkötőt, mely hátul ráncos volt, elöl a fodrát apró, fekete gyöngyök ékesítették. A főkötőt az 1930-as években fehér fátyol és koszorú váltotta fel. Mennyasszonyi csokor csak néhány évtizede létezik, előtte a két ágba befont és leeresztett hajú mennyasszony két szál rozmaringot vitt kezébe. Lábán csizma volt. Az 1930-as évektől a hagyományos mennyasszony-viseletet fokozatosan kiszorította szövet rakottszoknya vagy szövetkosztüm, melynek színe fehér, drapp, szürke, barna lehetett, ez megfelelő színű selyemblúzzal egészült ki. A vőlegény öltözete az 1980-as évekig a sokgombos lájbi volt, melyet a férfiak még egészen idős korukban is viseltek, de megkülönböztető jegyként a zsebben varrottas, csipkés fehér zsebkendő, a mennyasszony ajándéka került. A fisléderes csizmát, esetleg bakancsot a keményszárú csizma váltotta fel később. A harisnya mellé pedig bő ujjú fehér ing talált. A barna posztókalapot kockás selyemszalag díszítette, bal oldalán rozmaringgal, később muskátlival majd szegfűvel. 

A jobbágytelki népviselet teljes tárának megőrzésében fontos szerepe volt annak, hogy a faluban legalább 100 éve van varrógép, szabókban és varrónőkben nem volt hiány. A falu emlékezetében él a hét legjelentősebb szabó neve, akik közül a legfiatalabb sem él már. Hat varrónőt tartanak kiemelkedően tehetségesnek, ezek sem élnek már. Gyöngyöslájbit azonban ma is varrnak, kendőt is hímeznek a faluban. A régi, nagyszámú mesterek helyett azonban alig van utánpótlás.

Tamásné Szabó Csilla

1995 A jobbágytelki népviselet. Néprajzi Látóhatár IV. (3–4) 61–73.

A Jobbágytelki Falumúzeum honlapja

www.falumuzeum.eu

A specifikusan jobbágytelki zsinórdíszítések, melyek a lájbikat, ujjasokat, harisnyákat ékesítik, az egyedi kontyviselet, az asszonyok kendője megkötésének specifikus módja büszkeséggel tölti el a jobbágytelkieket, akik ma is vigyáznak a ma már alig pótolható, egyedi ruhadarabokra.