A gyulafehérvári székesegyház

Az erdélyi püspökséget (I.) Szent István király alapította 1009 táján s központja a gyulafehérvári várban volt. A csak ásatásokból ismert, 10. századi ún. I. székesegyház háromhajós, egyetlen félköríves apszisú bazilika volt, alapfalainak vonalát ma csak a mellékhajók padozatán jelzi eltérő színezésű vonal. Ezt az épületet a 12–13. sz. fordulója után váltotta fel a mai, ugyancsak bazilikális elrendezésű, de jóval nagyobb székesegyház háromhajós, kereszthajós, két nyugati- és négyezeti (a templomépületeknek azon tere, ahol a hosszház és a keresztház metszi egymást) toronnyal díszített együttese, melynek eredetileg rövidebb szentélyét két mellékapszis fogta közre. Déli oldalán két boltszakasz hozzáépítésével alakult ki az ún. régi sekrestye, északon pedig a Lázói- (1512) és a Várdai-kápolna (1524 u.) csatlakozik hozzá. A székesegyház 1565-től a protestánsoké lett, s rövid megszakítással – 1594–1603 között – 1715-ig a református vallásúakat szolgálta. 1716-tól ismét az erdélyi római katolikus püspökök, jelenleg pedig a gyulafehérvári érsek székesegyháza.

A két középkori torony közé fogott, boltozatos nyugati előcsarnok barokk oromzatát a magyar szentek alakjai díszítik (1728). Alatta nyílik a kora gótikus szerkezetű és díszítésű nyugati kapu (1270 után).

A déli mellékhajóban, Várdai Ferenc püspök (1512–1524) címeres reneszánsz lépcsőjének közelében Hunyadi János (mh. 1456), öccse az ifj. János (mh. 1441), fia, László (mh. 1458), valamint a meggyilkolt Kendi Ferenc és Antal (1559) síremlékeinek a töredékei láthatók. Közelükben, egy falfülkében az I. székesegyházból származó „Maiestas Domini” dombormű (12. sz. eleje) található.

A „régi sekrestye” a II. székesegyház bővítésével keletkezett még a 13. sz. elején. Építésekor lerombolták az I. székesegyházhoz tartozó kör alaprajzú keresztelőkápolnát, melynek ma már csak félköríves szentélye emelkedik ki a padozatból. A 17. században ebben a mellékhajótól is elkülönített térben őrizték a gyulafehérvári káptalan, Erdély legfontosabb hiteleshelyének a levéltárát és a fejedelmi könyvtárat.

A kereszthajó a II. székesegyház részeként épült a 12. sz. elején. Négyezetének boltíveit valószínűleg már csak a tatár pusztítás után fejezték be. A déli szárára támaszkodó késő románkori mellékapszisban állították fel a tordatúri római katolikus templomból származó középkori Mária-szobrot.

A székesegyház főszentélye több szakaszban épült. A 13. sz. elején a ma meglévő szentélynégyzetet egy félköríves apszis zárta, amelyet a század végén leromboltak, kora gótikus stílusban kitoldottak s egy lóhereíves oltárkredenccel díszítettek. Oldalfalaiban két késő románkori Szent Mihály-dombormű található.

Főoltárának felépítményét Batthyány Ignác püspök megrendelésére Hoffmayer Simon készítette (1783–1784). A falak mentén állnak a Klobusiczky Ferenc püspök megrendelésére készített barokk kanonoki stallumok (1744). Jobbra, délre nyílik a barokk stílusú „új” sekrestye (1728 k.) díszes barokk portáléja. A kereszthajó északi szárát bővítő mellékapszis lóhereíves vakárkádjai között 1510 után keletkezett reneszánsz falképek töredékei fedezhetők fel.

Az északi mellékhajó pilléreinek lábazatait és fejezeteit díszítő fantázia-alakok szinte kivonatát képezik a II. székesegyházat építő késő románkori műhely faragványainak.

A Várdai-kápolna ugyancsak bővítés eredménye. Báthoryakkal rokonságban álló építtetőjének „farkasfogas” címerét az északi oldal gyámmá alakított féloszlopára metszették. A kápolna padozatában a Széchy-családból származó két erdélyi püspök, András (mh. 1356) és Domokos (mh. 1368), valamint Czudar Imre (mh. 1389) sírlapjai, mellettük Izabella királyné és fia, János Zsigmond fejedelem 1570 táján készült tumbái állnak. A falban Giovanni Morando Visconti (1717) és Francesco Brilli (1719) építészek, Gyulafehérvár modern erődítményei tervezőinek az epitáfiumai, valamint a Martinuzzi (Fráter) György (meggyilkolták 1551-ben) emlékét idéző modern felirat található.

A Lázói (Lászai)-kápolna Erdély legkorábbi reneszánsz stílusú építménye. A székesegyház románkori portikuszából alakíttatta ki Lászai (de Lazo, Lazoinus) János kanonok a Hívő Lelkek oltára számára 1512-ben. Az északolasz quattrocento stílusában alakított homlokzaton az építtető disztichonos feliratai világították meg annak idején az értő humanista számára a bonyolult, de töredékesen fennmaradt, így ma már aligha megfejthető program elemeit, a kápolnaalapító elhunyt és élő jótevőinek (Mátyás és II. Ulászló király, II. Gyula és X. Leó pápa, Bakócz Tamás esztergomi érsek, Geréb László, Bachkai Miklós és Perényi Ferenc erdélyi püspökök, Perényi Imre nádor, Szapolyai János erdélyi vajda, Barlabási Lénárd erdélyi alvajda) meg humanista barátainak és rokonainak (Barlabási János kanonok, Wolphard Adorján, Budai Udalrik, Sánkfalvi Antal nyitrai püspök) címereit. A kápolna igényes külső díszítését a klasszikus mítológia és a Biblia hőseit, illetve a magyar királyokat ábrázoló domborművek emelik.

A székesegyház északi oldalán a szentély felé haladva a kereszthajó kiugrásának románkori szobrait vehetjük szemügyre, majd az északi mellékapszis következik.

A szentély északi falán kinn is jól megfigyelhető a támpilléres kora gótikus toldásnak a románkori szentélyrésztől elváló szövete. A záradékban található kripta lejáratát körülfogó támpillérek fölött románkori domborművek állnak.

Az új sekrestye és a mellékhajó szára között áll a déli mellékapszis szörnyalakokkal díszített románkori építménye.

A déli mellékhajó gazdagon díszített, a 13. század eleji románkori kapuzat volt a székesegyház püspök számára fenntartott bejárata. A lunettájában látható pompás domborművet az I. székesegyház Maiestas Domini domborművének hátlapjára vésték.

Az 1241-es tatárjárás idejére a templom építését már nagyjából befejezték. Miután a tatárok felgyújtották a székesegyházat, Monoszlói Péter püspök (1270-1307) fáradozott a rendbetételén.

1277. február 21-én, nagymise közben (Reminescere vasárnapján) a vízaknai szászok támadnak a templomra és kétezer embert ölnek meg, a templomot kirabolják és felgyújtják, ekkor omlik le a középső torony, amelynek falmaradványai a fedél alatt most is láthatóak. A helyreállítási munkálatokról két szerződés maradt ránk ebből a korból. Az egyik 1287-ből, Péter püspök szerződést köt az elzászi, St. Dié városából származó Tyno fiával, János kőfaragó mesterrel az elvégzendő munkálatokról és a fizetésről. A másik szerződés 1291-ből származik. Ugyancsak Péter püspök állapodik meg négy környékbeli szász ácsmesterrel a tetőszerkezet rendbetételéről. A székesegyház Péter püspök építkezéseivel, javításaival szerkezetileg végső formát kapott. 

Az 1438-as török betörés során a templom újra megsérül.

1565-ben a templom berendezése a vallásfelekezeti harc áldozatává válik, a templom a protestánsoké lesz.

1603-ban Székely Mózes csapatai ostromolják a várat, a templom leég, az északnyugati toronyban levő puskapor felrobban, az épület teljesen használhatatlanná válik. Bethlen Gábor fejedelem (1613-1629) téteti újra rendbe.

Az 1658-as, 1661-es és 1662-es években a II. Rákóczi György megleckéztetésére és eltávolítására betört török-tatár hadak teljesen kirabolták és felgyújtották a székesegyházat. A károkat Apafi Mihály fejedelem idején (1662-1690) javították ki.

1715-ben a székesegyházat visszaadják a katolikusoknak. Mártonfi György püspök (1713-1721) székfoglalása után (1716) elvégezteti a legsürgősebb renoválási munkálatokat.

1715 és 1738 között, a vár építése idején készült el a nyugati előcsarnok barokk bejárati része a borbereki Csiszár Miklós és neje, Ribiczei Katalin anyagi hozzájárulásával, amiért haláluk után végső nyughelyet kaptak az előcsarnokban. Ebben a periódusban alakították ki a nyugati bejárat fölött a háromszögű barokk oromzatot, ahová négy magyar szent szobrát helyezték el: Szent István és László királyét, valamint Szent Gellért és Adalbert püspökét. Mivel a szobrokat az idő foga kikezdte, 1993-ban levették a homlokzatról, kijavították, és az északi kereszthajóban helyezték el. A helyükre az oromzatra másolatok kerültek. A szobrok alatt kőbe faragva bal felől Sorger Gergely püspök (1729-1739) címere, középen a Habsburg ház címere, jobb felől pedig a Székeskáptalan címere látható.

Demeter János prépost megbízásából épült fel 1728-ban a barokk egyemeletes sekrestye a szentély déli oldalához ragasztva.

A főszentélyt Sztoyka Zsigmond Antal püspök idején (1749-1759) kijavították, megerősítették. Alig fejezték be a restaurálását, 1758. július 17-én a templomtető a tűz martalékává vált.

1849-ben, a szabadságharc idején a honvédség támadása következtében újra leég a templomtető. A javításokat és a helyreállítási munkálatokat Haynald Lajos püspök (1852-1864) végezteti el 1853 és 1856 között.

Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök (1897-1938) szorgalmazására 1907 és 1918 között a Műemlékek Országos Bizottsága támogatásával elkezdődik a székesegyház szakszerű renoválása. A munkálatokat Möller István vezette példaadó tudományossággal és szakértelemmel. Erdély Romániához való csatolásával a munkálatok megszűnnek. Az 1960-as évektől a Műemléki Igazgatóság végzett javításokat a templomon Bágyuj Lajos vezetésével egészen 1977-ig, amikor a Műemléki Igazgatóságot felszámolják A napjainkban is tartó javításokat az 1980-as évek végén, Jakab Antal püspöksége idején kezdték el.

A székesegyház méretei: a templom teljes hossza 81,35 méter, a főhajó és a szentély 69 méter, szélessége a kereszthajóknál 32,85 méter, a főhajó magassága 18,40 méter, szélessége 9,35 méter, a mellékhajók magassága 10 méter, a torony 65 méter magas.

Gerevich Tibor

1938 Magyarország román kori emlékei. Egyetemi nyomda, Budapest

Gervers-Molnár Vera

1972 A középkori Magyarország rotundái. Akadémiai, Budapest.

Henszlmann Imre

1876 Magyarország ó-keresztyén, román és átmeneti stylü mű-emlékeinek rövid ismertetése. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest.

Szőnyi Ottó

é. n. Régi magyar templomok. Alte Ungarische Kirchen. Anciennes églises Hongroises. Hungarian Churches of Yore. A Műemlékek Országos Bizottsága – Mirályi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest.

A gyulafehérvári római katolikus székesegyház az ország egyik legrégibb műemléke, sok átalakításon és viszontagságon ment keresztül, aminek következtében az évszázadok folyamán megjelent építkezési stílusoknak valóságos gyűjteménye lett.

A századok folyamán számos alkalommal feldúlták, többször leégett, de mindig, ha nagy nehézségek árán is, felújították.

Az erdélyi katolikus püspökség alapításának otthont adó székesegyház a történelem alakulásának színtere volt, a tatároktól a törökökön át az 1848-as szabadságharcig minden fontos történelmi esemény nyomot hagyott a gyulafehérvári székesegyházon. Hunyadi János hadvezérünk és kormányzónk, Mátyás királyunk édesapjának nyughelye.

Már csak építészeti értéke is nemzeti kincseink sorába emelheti a székesegyházat, eszmei értéke viszont annál is nagyobb. Napjainkban is az egyik leggyakrabban látogatott, legfontosabb egyházi helyszínként szolgál.