Verje meg az Isten
Verje meg az Isten a szeretőm anyját,
Hogy mért tiltja tőlem az ő szép leányát.
Ha neki lánya vót, nekem szeretőm vót,
Ha neki kedves vót, nekem kedvesebb vót.
Könnyebb a sziklából poharat faragni,
Mind két igaz szívnek egymástól megválni;
Mikor két igaz szív egymásra haragszik,
Még az édes méz is keserűvé válik.
Istenem, Istenem, én édes Istenem,
Hogy kell a világot búval eltöltenem,
Egy esztendő, kettő búval is eltelik,
De az enyém, a sok, soha el nem telik.
Látod, rózsám, látod azt a száraz nyárfát,
Mikor az kizöldül, akkor megyek hozzád.
Látod, rózsám, látod, nem tehetek róla,
Gyenge szavaidra nem adhatok rája.
Mikor egy szem búza száz kalangyát terem,
Akkor lesz, galambom, hozzád menetelem,
Bizom Isten után, kizöldül az én fám,
Az én régi babám visszajön még hozzám.
Énekünk kezdő szakaszával csaknem szó szerint megegyező két versszak már Krizánál (Vadr. 218—9). A 3—4. szakasz változatai közkeletűek népdalainkban. Egy másik ének egy részleteként Válaszútról (Kolozs m.) is előkerült:
„Esteledik, sötétedik, az én rózsám nem érkezik.
Nem érkezik, vagy dóga van, vagy szeretője más vagyan,
Vagy irtózik az annyától, attól a vén boszorkánytól.”
„Arass, rózsám, arass kilenc kéve nádat,
Hadd perzseljük meg aztat a vén anyádat!”
„Verje meg az Isten a szeretőm házát,
Ott se mindegyiket, csak az édesanyját,
Hogy mér’ tiltsa tőlem az ő kedves fiát,
Mert ha neki fia vót, nekem is szeretőm vót;
Mert ha neki édes vót, nekem még édesebb vót;
Mert ha neki kedves vót, nekem még kedvesebb vót.”
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 645-646.)