Tollasi Erzsi
Simonfi Dezsőné Madaras Zsuzsa, 71 éves
– Jó estét, jó estét, Tollasiné asszonyság,
Hol van az én Erzsi babám, talán bizon alszik már?
– Lefeküdt, lefeküdt, piros paplanos ágyba.
– Ha lefeküdt, kőtse fel, s eressze el a bálba.
Kőtse fel, kőtse fel, eressze el a bálba,
Bagaria cipőjét húzza fel a lábára.
Bagaria cipőjét húzza fel a lábára,
Két szép aranygyűrűjét vegye fel az ujjára.
Fel is kelt, fel is kelt, szépen fel is öltözék,
De mielőtt elindula, ég homályba borula.
– Jó estét, jó estét, csaplárosné asszonyság,
Hol van az a két betyár, aki énrám oly rég vár?
– Menjen be, menjen be, üljön le ja diványra.
Ott már az a két betyár kacsingat a cigányra.
– Húzzad csak, húzzad csak kivilágos reggelig,
Reggeli négy órára Erzsi babám elalszik!
– Eressz ki, eressz ki, csak hűteni menyek ki,
Bagaria cipőmből piros vérem öntsem ki.
– Nem mész ki, nem mész ki, nem hűtöd ki magadot,
A két szép aranygyűrűd az ujjadra dagad most!
– Jó reggelt, jó reggelt, Tollasiné asszonyság,
Jó reggelt, jó reggelt, Tollasiné asszonyság,
Nyithatod a kapudat, halva hozzák lányodat,
Halva hozzák be rajta a szép Erzsi lányodat.
Verd meg Isten az apát, de még jobban az anyát,
Ki egyedül engedi bálba menni a lányát.
20–23. A halálra táncoltatott leány. I–IV.
A ballada kibédi adatközlői egytől egyig öregasszonyok, tehát ez is jelzi, hogy a
századforduló éveiben még igen népszerű lehetett. Jórészt a fonóban tanulták, akkoriban „divatos” ének volt. Ime, mit mondott a 20. sz. változat énekese: „Mostanában nemigen énekeltem, régebb igen, a sok énekkel tettem tönkre a hangomot. Egyszer mentünk vagy kilencen Kolozsvárra, s Balázsfalváig egyet énekeltünk. Balázsfalván a váróteremben még táncoltunk is, amíg vártuk a vonatot. Ma már ilyesmikről nem lehet hallani.” A 23. sz változat énekese a ballada lányhősének nevéről így nyilatkozott: „Egyik-másik Tollas Erzsit mond, de az nem vót, mert Csáki bíróné lánya volt.” Íme, hogyan ragaszkodik néha az énekmondó a már egyszer meghallott-megtanult ének eredeti formájához, először hallott hősének nevéhez. Különleges figyelmet érdemel a 22. sz. változat, ugyanis azt a nagyon ritka redakciót képviseli, amely szerint a „szeretőt párjával” tartó lányt büntetik ezzel az embertelen középkori büntetésmóddal.
E balladákat általában egységes dallamra éneklik, lényegesebb eltérés alig van közöttük. A közölt dallam (20. sz.) a népdal és műdal között mintegy átmenetet képez, tehát félnépi.
A fiatalok a balladának javarészt csak töredékes változatait tudják.
(Ráduly 1975: 177.)