Szabó Gyula
Berecki Jánosné Mátyus B. Julianna, 81 éves
Szabó Gyula egy vasárnap délután
Találkozott Jolánkával az utcán.
– Gyere, Jolán, menjünk ki az erdőbe,
Kék ibolyát szedjünk ott a keblünkre.
Ki is mentek ződ erdő közepébe,
Hogy ibolyát szedjenek a keblükre.
– Ibolyáért nem jöttem én, hogy szedjek,
Téged, Jolán, még máma itt megöllek.
– Ó, Gyulácskám, ne öljél meg engemet,
Kívánságod teljesítem, ha lehet!
Kutya gyilkos nem hallgatott szavára,
Földhöz vágta s rátaposott a lányra.
Legelőször is levágta a fejét,
Másodszor meg széttaposta a testét.
A fejét egy nagy karóba felhúzta,
S ott hagyta a szeretőjét magába.
– Szabó Gyula, nem fájt-e a te szíved,
Hogy az én szép leányomat megölted?
– Akkor nem fájt, de most mindjárt meghasad,
Halálomig zörgetem a rab-vasat.
109–112. A meggyilkolt szerető (Szőcs Mariska, Szabó Gyula). I–IV.
A Szőcs Mariska című balladát az adatközlőn kívül más senki sem ismeri a faluban. Már ő is csak töredékesen tudta reprodukálni a szöveget. Még gyerekkorában tanulta: „Akkor vót divatba, hosszabb vót, de én már csak ennyire emlékszem” – mondta. Gyermekkora óta egyszer sem énekelte, s most is csak a gyűjtő kérlelésére bányászta elő emlékezetéből. Dallama félnépi.
A Szabó Gyula című ballada változatai viszont ma is közismertek. Akárhány vátozatban gyűjthetők. Egyaránt éneklik a fiatalok is, az öregek is. A nők, az asszonyok körében a népszerűbb. Egységes dallamra fújják (110. sz.).
(Ráduly 1975: 185.)