Rózsa Sándor

Esik eső szép csendesen, csepereg,
Rózsa Sándor a kocsmába kesereg,
Kocsmárosné, bort ide az asztalra,
Legszebb lányát állítsa ki strázsába.

Édesanyám, én strázsába nem állok,
Amott jönnek a szuronyos zsandárok,
Rózsa Sándor nem vette ezt tréfára,
Felugrott a bársony szőrű lovára.

Felugrott a bársony szőrű lovára,
Kivágtatott a Gyulai pusztába,
Lova lába megbotlott egy fenyőbe,
Ott fogták el Rózsa Sándort örökre.

Komiszáros most tőti a fegyverét,
Hogy lője le a betyárnak a fejét.
Ejnye azt a kutya betyár mindenét,
Lovát félti, nem a gyászos életét.

Arra kérem én a zsandár urakat,
Eresszék el csak a jobbik karomat,
De a zsandár azt válaszolta rája:
Vasat veretek mind a két karodra.

Le az úton szép csendesen, lefelé,
Szamosújvár börtönkapuja felé,
Szamosújvár börtönfala de sárga,
Oda leszek életfogytig bezárva.

Megizenem én az édesanyámnak,
Küldjön párnát szegény Sándor fiának,
De az anyja azt válaszolta rája:
Göndör haja legyen az ő párnája.

Megizenem én a feleségemnek,
Viselje gondját mind a két gyermeknek,
Sem kondásznak, se mesternek ne adja,
Legyenek betyárok, mind vót az apja.

A leghíresebb múlt századi betyár, Rózsa Sándor (1813—1878) történetét megéneklő balladák mezőségi és erdélyi elterjedését minden valószínűség szerint az is elősegítette, hogy a ballada hőse a Mezőség északnyugati szélén fekvő Szamosújvár börtönében raboskodott, és ott is fejezte be életét. Maga a ballada első formájában a Rózsa Sándor betyárkodása előtti időben keletkezhetett, és a híres betyár neve csak utóbb kerülhetett bele a róla fennmaradt jelentős számú változatba. Rózsa Sándor történetének van csángó változata is (Faragó—Jagamas 173—4), de ezt csak a hős személye köti az itt közreadott balladaváltozatokhoz.

Solymossy: MNépr.² III, 113—4, 126. — Ortutay—Kriza 772—3.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 637.)