Címek

1 a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v z

Évek

1837 1839 1853 1854 1856 1857 1859 1860 1862 1863 1864 1865 1866 1867 1868 1869 1870 1871 1873 1875 1882 1894 1895 1896 1897 1898 1899 1900 1901 1903 1904 1905 1906 1914 1933 1934 1936 1937 1938 1939 1940 1942 1943 1945 1946 1947 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1987 1988 1990 2013 2014 ismeretlen

Helymutatók

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v z

Névmutatók

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z

II. Betyár-, rab- és történeti énekek » Betyárballada

Nem messzi van ide Kismargita

Gyűjtő: Ráduly János

Gyűjtés ideje: 1963-06-19

Gyűjtés helye: Kibéd

Közlő: Ráduly János

Közlés ideje: 1975

Megjelenés helye: Ráduly 1975: 120/98. sz.

Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

Simonfi Elekné Sándor Judit, 61 éves

Szöveg

Nem messzi van ide Kismargita,
Körös-körül follya azt a Tisza.
Közepébe egy lebuki csárda,
Ott mulat egy vén betyár bújába.

– Csaplárosné, arra kérem magát,
Állítsa ki strázsára a lányát.
– Édesanyám, a strázsát nem állom,
Amott jönnek a tollas zsandárok.

– Jó estét, te csalfa csaplárosné,
Hát az a szép pej paripa kié?
– Jó bort iszik annak a gazdája,
Most jött ide, nincs egy félórája.

– Küldje ki hát annak a gazdáját,
Vagy jőjön ki, vagy megadja magát.
– Ki se menyek, meg se adom magam,
Kinek tetszik, vigye el a lovam.

Kis pej lovam nem annyira bánom,
Rajta lévő szügyszerszám’ sajnálom.
Rajta nyereg, benne bugyiláris,
Benne vagyon háromezer forint.

Egyet szántam jó édesapámnak,
Másodikot jó édesanyámnak,
Harmadikot egy szép szőke lánynak,
Kit nem adnék szélles e világnak.

Megjegyzés

97–99. Nem messzi van ide Kismargita. I–III.

Seprődi 1912-ben közölte az első változatot Kibédről (Seprődi, 1974: 346; Marosszéki, 1912: 294.). ma is népszerű ballada a faluban, főleg az öregek ismerik. 50–70 évvel ezelőtt lett „divatos nóta”. Munka közben, a mezőn s a fonóban gyakran énekelték. Férfiak és nők egyaránt kedvelték. A fiatalok körében egyre ritkább. „Más nóták járnak” – mondták. Több dallamot is hangszalagra vettem, de romlottak, közölhetetlenek voltak. A Kismargita helységnév következetes szerepeltetése arra utal, hogy a ballada a Dél-Bánságból kerülhetett Erdélybe.

(Ráduly 1975: 184.)