Molnár Anna

Özv. Márton Ferencné Ádám Terézia, 61 éves

– Anna, Anna, Mónár Anna,
Gyere velem bujdosásra,
Gyere velem hosszú útra,
Hosszú útra, bujdosásra.

– Nem megyek én, Sajgó Márton,
Mert van nekem jámbor úram,
Mert van nekem jámbor uram,
Karon ülő kicsi fiam.

Addig monda Sajgó Márton,
Mónár Anna elindula.
Elindula reng’ erdőbe,
Reng’ erdőnek közepébe.
Elértek egy nagy burkusfát,
Leülének alája.

– Anna, Anna, Mónár Anna,
Fel ne tekints burkusfára,
Cserekje esik a szemedbe,
Cserekje esik a szemedbe.

Mónár Anna meg nem állá,
Feltekint a bukrusfára.
A burkusfán hat vetett ágy,
A hetedik üresen áll,
Jaj Istenem, engemet vár.

Mónár Anna sírni kezdett.
Mónár Anna sűrű könnye,
Mónár Anna sűrű könnye
Márton arcájára cseppent.

– Anna, Anna, Mónár Anna,
Nézz egy kicsit a fejembe,
Nézz egy kicsit a fejembe,
Hadd aludjam az ölödbe.

Mónár Anna sűrű könnye
Márton arcájára cseppent.
– Anna, Anna, Mónár Anna,
Mi cseppent az én arcomra?
– Burkusfának az harmatja
Cseppent le a te arcodra.

– Anna, Anna, Mónár Anna,
Burkusfának nincs harmatja,
Mert most éppen álló dél van,
Mert most éppen álló dél van.

Anna, Anna, Mónár Anna,
Induljuk a burkusfára!
– Nem szoktam én fára hágni,
Sem idegen földön járni.
Eredj elől s én utánad,
Eredj elől s én utánad.

Addig monda Mónár Anna,
Sajgó Márton elindula.
Mónár Anna kiragadá
Sajgó Márton fényes kardját,
Sajgó Márton fényes kardját,
Kettévágta gyenge nyakát.

Mónár Anna felőtözött
Sajgó Márton gunyájába.
- Jertek le te, hat szép leány,
Induljuk el az hazánkba.
Induljunk el az hazánkba,
A mi született házunkba.

Elindultak a városba,
Mónár Anna lakására.
- Jó estét, jó estét jámbor gazda,
Adjon szállást éccakára!

- Nem adhatok, katon’ uram,
Sírni kezd a kicsi fiam,
Sírni kezd a kicsi fiam,
Hermad napja nincsen anyja.

- Nem kezd sírni kicsi fia,
Adjon szállást éccakára.
- Istené a szállás, katon’ uram,
Ha nem sír a kicsi fiam.

- Gazda uram, gazda uram,
Van-e jó bor a faluba?
- Vagyon jó bor a faluba,
Falu végin a csárdába.

- Menjen el hát, gazda uram,
Hozzon jó bort a faluból,
Hozzon jó bort a faluból,
Falu végin a csárdából.

Mónár Anna kigombolá,
Dolomántját kigombolá.
Kicsi fiát megszoptatá,
Kicsi fiát megszoptatá.

- Mi dolog ez katon’ uram,
Hogy nem sír a kicsi fiam?
- Azért nem sír kicsi fia,
Idegent ösmér a házba.

Mit kérdezek, gazda uram:
Hazajöne felesége,
Megszidná-e, megverné-e,
Valahára felvetné-e?

- Meg se szidnám, meg se verném,
Valahára fel se vetnén,
Jőne haza feleségem,
Jőne haza feleségem.

- Ha megszid es, ah megver es,
Valahára felveti es,
Én vagyok a felesége,
Én vagyok a felesége.

  Azér vitte el, hogy ilyen vendéglőbe szógáltak heten. A rablók bémentek a pincébe. S akkor eszrevették a leányok. S ahogy mentek, a rablók ahogy mentek ki, ők vótak heten, a rablók es. Hát ugye, s ez ez… ők, a leányok, hát a fejeket mind levágták, a rablóknak levágták. Azért, hogy rabolni mentek bé, s azok a leányok vótak a felelősök… valami ilyen pincérleányok, vaami ilyenek vótak. S akkor osztán Sajgó Márton, mikor észrevette, hogy mi csinálnak a többiek, hát a fejit visszakapta. Sajgó Mártonnak csak a fejetetejit vágta vót le. S Mónár Anna mikor kezdett Sajgó Mártonnak a fák alatt nezni a fejibe, hát Mónár Anna akkor jedett meg. S de… a leányok még ott maradtak, s a leányokot sikerült elrabolni, hogy ő ki is végezi azkot… a társait kivégezték, hát ő kivégzi, de Mónár Anna má férhez vót menve. Osztán Mónár Annát es s még es akarta, hogy őt es… ők csinálták… őt es hogy öjje meg. S azétt addig csalta Mónár Annát, hogy férhez vót menve, de méges addig csalta, hogy elcsalta. S akkor - édesanyámtól hallottam, beszélte, hogy osztán, amikor ő nézett Sajgó Mártonnak a fejibe, hát akkor rea ismert s akkor jött létre Mónár Anna.
  Valami ágyak vótak felszerelve a burkusfára, hogy a leányok ne tudjanak onnan lejőni. S nem [tudtak onnan lejönni], mer azt mondják, mindegyiket valami izével megcsonkította.
  Nem ölte meg őköt, mer várta a hetediket, hogy Mónár Anna lett vóna a hetedik.
  Hogy kivégezze őköt. Akkor mind a hetet kivégezte vóna. De akkor Mónár Anna ügyesebb vót, mer mikor Sajgó Márton ment elől a fára, ő nem ment fwl elől, kérte Mónár Annát, hogy menjen fel, s ahogy, ugye, elindult Márton, akkor ő hamar kikapta Mártonnak a kardját, mer hát ugye, a rbalóvezérnek olyan katonaruhája vót. Kikapta a kardját, s levágtan a nyakát, ugye, s akkor felőtözött az ő ruhájába, s úgy ment be a városba, hogy az urát kérdje meg, hogy haragszik-e? Azér ment bé.

  Korábban Az elcsalt menyecske (Vargyas Lajos II. 44.), legutóbb Az elcsalt anya típuscímen (Faragó József 1998. 206. 40.) közölték e balladát.
  Vargyas Lajos (II.50.) 74 változat lelőhelyét sorolta fel. Csíkból a következő helységek szerepelnek: Borszék, Csíkmadaras, Gyergyóditró, Gyergyószentmiklós, Gyimesfelsőlok, Gyimesfelsőlok–Sántatelek 2, Gyimesközéplok–Bükkhavaspataka, Gyimesközéplok–Jávárdipataka, Gyimesvölgye–Hidegség, Gyimesvölgye–Récepatak, Gyimesvölgye–Magyarcsügés, Szárhegy, Tekerőpatak.
  A fentieket még 27 régebbi és újabb adattal egészítettük ki. (Albert Ernő 1989. 151–152.)
  Újabb közlések: 1–5. Ág Tibor―Sima Ferenc―Mórocz Károly 1979. 20:2. és 4 lelőhely (402:2.j.).; 6–11. Pozsony Ferenc 1984. 239.; 12–17. Szegő Júlia 1988. 63–77:24–29.; 18–19. Albert Ernő 1989. 59–68:7–8.;  20–21. Seres András―Szabó Csaba 1991. 209:144., 211:146.; 22. B. Kovács István 1994. 240:1.; 23. Pozsony Ferenc 1994. 31:2.; 24. Zsók Béla 1995. 31:10.
  Az eddigi változatok, prózai szövegekkel együtt az itt közölt 3 balladával 128-ra emelkednek.
  Vargyas Lajos a ballada francia eredetét bizonyította (II. 54–64.); összesen 600 francia, olasz, portugál, spanyol, angol, holland, német, dán, svéd, norvég, lengyel, szlovák-morva, román, délszláv e típusú ballada adatait közölte.
  A ballada fa alatti jelenete és a fejbenézés motívuma megtalálható számos keleti, szibériai nép költészetében, ami annak a bizonyítéka, hogy a franciáktól átvett balladába „beillesztettük a keleti hősénekből származó elemet, a fa alatti pihenőt a rajta felakasztott korábbi áldozatokkal” (Vargyas Lajos 1994. 172:19.). Legutóbb Faragó József újabb adatokkal gazdagította az eddigi kutatások eredményeit. (1998. 302–303.)
  Özv. Márton Ferencné Ádám Terézia 61 éves korában mondotta 1973. augusztus 16-án: „Akkorjában, mikor gyermekek vótunk, nagyon forgott, ugye. Azok elhaltak, akik olyan öreg nénik, akik énekelgették, ugye…, ezelőtt ez vót a nóta.”

(Albert Ernő 2004: 304.)