Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Molnár Anna


Gyűjtő: Kallós Zoltán
Gyűjtés ideje: 1962
Gyűjtés helye: Magyarcsügés
Közlő: Kallós Zoltán
Közlés ideje: 1971
Megjelenés helye: Kallós Zoltán 1971: 110–113/24. sz.

Dallam



Szöveg

„Jere velem, Mónár Anna”
Én nem mejek, te katona.
Jámbor uram az erdőbe,
Kicsi fiam a bőcsőbe”

Addig csalta a katona,
Amíg útnak indította.
Addig mentek, mendegéltek,
Míg egy bukros fához értek.

„Nyúgudjunk meg, Mónár Anna,
Üljünk le az árnyékába!
Nezz egy kicsit a fejembe,
Hogy aludjam az öledbe!”

A nézésnek a képébe
Mónár Anna feltekinte:
Bukros fának tetejébe
Kilenc leány felakasztva.

Kilenc leány felakasztva,
A tizedik ő lesz még ma.
Eszébe juta kis fia,
Jámbor ura, kicsi fia.

A szeméből könny erede,
Egy csepp könnyű lecseppene
A katona orcájára;
Megébredt a jó katona.

„Mét sírsz magad, Mónár Anna?”
„Én nem sírok, te katona.
Bukros fának hull harmatja,
Abból cseppent az orcádra.”

„Hogy eshetik harmat mostan,
Mikor éppen álló dél van?”
Mondá neki a katona:
„Hágjál fel, Anna, a fára!”

„En nem tudok fára hágni,
Mutasd meg, aztán felhágok.”
Elindult a jó katona,
Visszaesett fényes kardja.

Mónár Anna felragadta,
Ütni-vágni kezdett héjza.
„Hadd meg, Anna, életemet,
Neked adom a kincsemet.”

„Nem kell nekem a te kincsed,
Kell nekem a piros véred.”
A katonát esszevágta,
Felöltözött gúnyájába.

Visszaindult hazájába.
Hát mit lát a kapujába?
Az udvaron jámbor ura,
Hallja, bennt sír kicsi fia.

„Hallod-e te, jámbor gazda,
Adjál szállást eccakára!”
„En jó szüvvel, te katona,
De úgy sír a kicsi fiam.”

„Az semmi, te jámbor gazda,
Szoktam én a gyermeksírást.”
„Na ha szoktad, jó katona,
Kerülj beljebb a házamba!”

„Hallod-e te, jámbor gazda,
Messze van-e a korcsoma?
Ha van jó bor a faluba,
Hozz egy kupát kostolóba!”

Elindult a jámbor gazda,
Há aluszik kicsi fia.
„Még a kicsike es tudja,
Idegen van a házamba.”

Inni kezdték a borikat,
Mondogatják panaszikat.
Azt mondja a jó katona:
„Hallod-é te, jámbor gazda!

Feleséged visszajönne,
Megszidnád-e, megvernéd-e?
Megszidnád-e, megvernéd-e?
Vaj éltjébe felvetnéd-e?”

„Meg se szidnám, meg se verném,
Még éltjébe fel se vetném.
De en tudom nem jő vissza,
Többet meg se látom soha.”

Felállott a jó katona,
Bémene a kamarába,
Felöltözött gúnyájába,
Hogy rátalált gazdájára.

Megölelte jámbor urát,
Ölébe vette kis fiát.
Megszoptatta, elringatta,
Karjai közt elaltatta.


Megjegyzés

Az Európa-szerte ismert Kékszakáll-monda, a szeretőit legyilkoló nőcsábító története a magyar balladaváltozatokban — a többi európai balladáktól eltérően — a csábító halálával, az áldozatul újonnan kiszemelt hősnő szerencsés megmenekülésével és férjéhez, gyermekéhez való visszatérése fordulatával végződik. A balladának már eddig is ismertük moldvai változatait, a változataink közé besorolt új aranyosszéki és a gyimesvölgyi előfordulások azonban bővítik a folklór-földrajzi előfordulást illető ismereteinket. A gyűjtő helyszíni tapasztalatai szerint e balladát a Szeret melléki csángó falvak mindenikében ismerik. Az egyik klézsei változatban — az összes többi változatoktól eltérően — a hazatérő Molnár Annának a férj nem kegyelmez meg. A változat utolsó sorait idézzük:

„Gyere velem bié e bécsbe,
Mennyé pénzt hoztam én velem.”
Jámbor gazda biément bécsbe,
Elvevé a fiényes kardját,
Elcsapá e genge nyakát.

A ballada első változatai már Petrás Ince 1841—42-ből való gyűjtéséből ismeretesek. Moldvában a gyűjtő meseváltozatban is találkozott vele. Egy ilyen változatát lásd kötetünkben a 261. sz. alatt.

Domokos—Rajeczky I, 78—81, 84—6. — Gragger 192—4. — Ortutay, SzNb. 293—4. — Solymossy: MNépr.2 III, 85—6, 123—4. — Faragó—Jagamas 68—79. — Csanádi—Vargyas 441—2. — Vargyas, MB. 129—57. — Leader 107—25. — Ortutay—Kriza 736.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 627-628.)