Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

I. Régi balladák » A zsivány felesége

Miért adott oda?


Gyűjtő: Kallós Zoltán
Gyűjtés ideje: 1958
Gyűjtés helye: Sántatelek
Közlő: Kallós Zoltán
Közlés ideje: 1971
Megjelenés helye: Kallós Zoltán 1971: 143–144/38. sz.

Szöveg

„Edes jó Istenem,
Indítsd meg árvized!
Hadd mosson el ingem
Nem es igen messze,

Apám udvarára,
Hogy kérdjem meg tőle:
Kihez adott férhez,
Vitéz katonához,

Hegyi tolvajához,
Ember hóhérához?
Mér nem adott inkább
Disznópásztorához,

Méjér adott oda
Hegyi tolvajához?
Edes jó Istenem,
Hod meguntam élnem!

Minden sötét hajnalba
Véres ruhát mosnom.
Mert most es oda van
Keresztút állani,
Ember felgyilkolni.”

„Asszony-feleségem,
Azt hallottam, sírtál.”
„Nem sírtam, nem sírtam,
Gyermekem rengettem.

Gyermekem rengettem,
Cserefát égettem,
Cserefának füstje
Húzta ki a könnyem.”

„Állj térre, asszonyom,
Me fejedet veszem!”
„Ne vedd le fejemet,
Hadd meg életemet!

Hod még növelhessem
Fel a két gyermekem.
Hod még növelhessem
Fel a két gyermekem.”

Ama fekete felhőbe
Ott fürdik egy holló.
„Jöjj el, te fekete holló,
Vidd el az én levelemet!

Szabadkán keresztül,
Vidd az apám ablakára,
Tedd az anyám asztalára,
S ha aluva kapod,
Tedd az aluvó ágyába!

Ha kerdi, hol vagyok?
Mondd meg, hogy rab vagyok.
Nagy Tatáriának,
Hej de rabja vagyok!

Kezemen, lábamon
Vas botokat hordok.
Karcsú derekamon
Vas dészüket hordok.”



Megjegyzés

A zsiványhoz kényszerített és a kényszerű cinkosságban szenvedő, sőt halálba hurcolt asszony tragikus története Erdélyben, a moldvai csángók között és a szomszéd népek között egyike a legközkeletűbb balladai tárgyaknak. A ballada moldvai és erdélyi elterjedtségéről az újabban lejegyzett nyolc változat is tanúskodik. Legrégebbről ismert, moldvai csángó változata (1841—1842) Petrás Ince lejegyzésében maradt ránk. A gyűjtőtől meglátogatott moldvai csángó falvakban ma is általánosan ismert e ballada; az itt közölt változatokon kívül a gyűjtő lejegyzésében még több változat van. — Meseváltozatát lásd kötetünkben a 262. sz. alatt.

Domokos—Rajeczky I, 61—3, II, 194. — Kriza, Vadr. 137—8. — Gragger 197. — Ortutay, SzNb. 294—5. — Domokos, MM.3 260—2. — Solymossy: MNépr.2 III, 100, 125. — Faragó—Jagamas 124—30. — Csanádi—Vargyas 470—3. — Leader 272—81. — Ortutay—Kriza 739.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 628-629.)