Kőműves Kelemen

Majlát Józsefné Ötvös Sára, Kibéd

1.    A nagy Déva várát fel kell építeni,
       Kőműves Kelemen fogja építeni.

2.    Neki is fogának tizenkét emberrel,
       Építik a várat, menyen mind jó kedvvel.

3.    De már estefelé szomorú a nóta,
       Mer amit dolgoztak, az mind leomola.

4.    Mer amit dolgoztak, az mind leomola,
       Kőműves Kelemen a poroncsot adja:

5.    – Tizenketten vagyunk, mélyknek felesége,
       Mélyknek felesége hamarébb jő ide,

6.    Nyakát kettévágjuk, a vérit kivesszük,
       A vérit kivesszük, a mészbe keverjük,

7.    Még a hamvait is a mészbe keverjük,
       S nagy Déva várát vélle felépítjük.

8.    Kelemenné asszony korán kél az ágyból:
       – Kocsisom, kocsisom, fogd bé ja lovakot.

9.    Kocsisom, kocsisom, fogd bé ja lovakot,
       Hogy mehessünk el a nagy Déva várához.

10.    Béfogja ja lovat, el is indulának,
        Gyors menésbe mennek a Déva várának.

11.    Elejekbe leve egy nagy sűrű erdő.
        Mondja ja kocsisa: – Kelemenné asszony,

12.    Forduljunk csak vissza, mer rossz álmot láttam,
         Mer rossz álmot láttam, s nem lesz jó belölle.

13.    – Kocsisom, kocsisom, a ló se ja tiéd,
         Hajtsál az erdőbe, menjünk ki belölle.

14.    – Hajtsál az erdőbe, menjünk ki belölle,
        Mer azok a lovak feltörik az utat.

15.    Istenem, Istenem, add már végit ennek,
         Hogy keresztül menjünk ezen a nagy erdőn,

16.    Hogy keresztül menjünk ezen a nagy erdőn,
         Az ebéd-vékával hogy oda mehessünk.

17.    Kiérnek az erdőn, jő egy záporesső.
         – Istenem, Istenem, add már végit ennek,

18.    Istenem, Istenem, add már végit ennek,
        Hogy az ebéd-vékát Dévára vihessem.

19.    Az esső elállott, ők is jól haladtak,
         Az ebéd-vékával Dévához elértek.

20.    – Jó napot, jó napot, tizenkét kőműves,
        Neked is Jó napot, Kelemen Kőműves!

21.    – Kedves feleségem, mér jöttél te ide?
         – Nem bírtam nyugodni, hogy jöhessek ide.

22.    – Kedves feleségem, nem jöttél a jóra,
        A dévai várnak te vagy áldozatja.

23.    Még a testedet is el kell hogy égessük,
         A te piros véred a mészbe keverjük.

24.    Még a testedet is el kell égessük,
         Minden hammaidot a mészbe keverjük.

25.    – Tizenkét gyilkosok, kezetekbe vagyok,
         Csináljatok véllem, amit csak akartok.

26.    Csak engedjétek meg, hogy elmenjek haza,
         Hogy búcsúzkodjam el a szomszédaimtól.

27.    Kelemenné asszony haza is érkezett,
         Minden szomszédjától búcsúzkodni kezdett.

28.    S a kicsi fiára sírva borult rája:
        – Isten veled, fiam, nem jöhetek haza.

29.     Elmene jaz asszony nagy Déva várára.
        – Visszajöttem, vissza, tizenkét gyilkosok!

30.    Visszajöttem, vissza, tizenkét gyilkosok,
        Csináljatok velem, amit csak akartok.

31.    Megfogták az asszonyt, nyakát kettévágták,
         A szép piros vérit mészbe békavarták.

32.    A szép piros vérit mészbe békavarták,
         A gyenge testjeit a tűzbe vetették.

33.    A gyenge hammait, azt is békeverték,
         Evvel építék fel a nagy Déva várát.

34.    Minden kőművesek hazafelé mennek,
         Kőműves Kelemen most már nem sietett.

35.    Nincsen neki otthon kedves felesége,
         Csak a kicsi fia szalad elejibe.

36.    – Édesapám, hol van, hol van édesanyám?
         Édesapám, hol van, hol van édesanyám?

37.    – Édes kicsi fiam, hazajön estére,
        Ha estére nem jön, hazajön reggelre.

38.    A fiú elvárta, megvárta jaz estét,
        Reggel megint menyen, az apjától kérdé:

39.    – Édesapám, hol van, hol van édesanyám?
         Édesapám, hol van, hol van édesanyám?
 
40.    – Menj el, kicsi fiam, a Déva várára,
         Megkapod anyádot a kőfalba rakva.

41.    El is ment a fiú, Déváig csak szaladt,
         A Déva váránál anyját szólongatta:

42.    – Hol vagy, édesanyám? Gyere, menjünk haza!
         Addig sírt a fiú, szíve meghasada.

43.    Szíve meghasada, föld alatta megnyílt,
         S a kicsi fiú is oda beléhullott.

    2-3. A falba épített asszony (Kőműves Kelemen)
    Egyike a legtöbbet tanulmányozott régi balladáinknak. Vargyas Lajos összesen 45 változatra és két adatra hivatkozik (Vargyas II. 25.). Az egész magyar nyelvterületről kerültek elő változatai, a legnépszerűbb azonban Erdélyben és a moldvai csángók körében. Mindenképpen keleti eredetű, témája az építő áldozatban való hiten alapszik. Seprődi gyűjteménye nem tartalmazza (Ötvös Sára első teljes változatát lásd: Ráduly, 3. sz.).
    Adatközlőnk kilencéves korában tanulta az édaspájától. „Esténként sokszor énekelgette nekünk, miután hazavetűt a napszámból. Leányka voltam, s mindig kérdeztem édesapámtól, hogy hát ez a történelem igaz vót-e? Azt mondta, hát igaz kellett legyen, mert ének van rolla.” Ötvös Sára gyermekkora óta egyszer sem énekelte, csak a történetet mesélte el újra meg újra felcseperedő gyermekeinek. Most a gyűjtő kérdezősködései közben jutott ismét az eszébe: „Jóformán eszembe se vettem, másoknak el nem fújtam soha, csak a történetjit adtam elé vajegyszer. Mert ez olyan történelem, hogy fájdalom.” Fiatalon egyetlen alkalommal hallotta még mástól: „A vént Tarka Sándorné mondta vót egyszer, de úgy emlékszem, hogy könyvből tanolt. De az nem jött úgy ki, ahogy édesapámék fújták, sok minden hiányzott belölle.” 1974. augusztus 10-én - tehát hat évvel később - másodszor is elmondattuk vele. A dallamára már nem emlékezett, a szövegét pedig prózává oldódott változatban adta elő. „Mindenből kezdtem kibutulni, már csak nyűgölöm az éneket” - mondta.
    A befalazás motívuma különben eléggé közismert a kibédi népköltészetben. Az áldozat nyomai pedig a helyi hagyományban ma is könnyen kimutathatók. Több régi házat bontottak le az utóbbi időben Kibéden, s a házak alapzatából állatcsontok kerültek elő. Íme, mit tud róluk az 57 éves Székely Sándor Lajosné Madaras Berta: „Emlékszem, hogy mikor leányka koromban édesapámék építették a házat, hát édesanyám le kellett vágjon egy fekete tyúkot. CSak a nyakát vágta le, s úgy tollastúl beletették a fundamentumba. Azt mondták az ekkori öreg kőművesek, hogy így szerencsés lesz a ház. A tyúkot a ház út felöli bal sarkába tették, napkelet felöl.” Ötvös Sára más változatban ismeri ezt a szokást: „A régi öregek úgy tartották, hogy ha valahol házat építettek, hát akik előbb odamennek lakni, azoknak vámot kell adni; ez valaki halálát jelenti. S hogy ezt elkerüljék, le kell vágjanak egy tyúkot vagy egy bárányt, s azt előbb meg kell egyék a háznál, csak azután lakhatnak benne.” Megkérdeztük, hogy mi a véleménye ezekről a hiedelmekről. „Ilyenekről csak a régiek hittek, most nem babonáskodnak” - válaszolta. Balladánk a halva befalazás motívumát őrizte meg: a kőművesmester feleségének kiontják a vérét, a testét elégetik, hamvát pedig vérrel együtt a mészbe keverik.
    Ha most az ének kibédi népszerűségét vesszük számba, kiderül, hogy a hagyományből más nem tudja, a fiatalság pedig a tankönyvbeli Kriza-változat szövegét ismeri (Vadrózsák. Kriza János székely népköltési gyűjteménye Faragó József gondozásában. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1975. 253-255.). Tankönyveink ugyanis évek óta tartalmazzák, ennélfogva színpadon is gyakran elhangzott, hol szavalatként, hol megjelenítve. Legutóbb Ötvös Sára is tudomást szerzett róla, de görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy az édesapjától tanult változat az igazi.
    Most lássuk a szövegösszehasonlítás eredményeit. Balladánk javarészt őrzi a Kriza gyűjtötte variáns főbb motívumait, néhány kiegészítéssel: A Déva vára felé tartó asszonyt útjában nemcsak záporeső, hanem „egy nagy sűrű erdő” is akadályozza. Ugyanakkor az odautazás szándéka megfelelőképpen indokolt: „ebéd-vékát”, vagyis ebédet kell vinnie kőműves férjének.
    Érdekesebb tanulságokat nyújt Ötvös Sára két változatának egybevetése. Mivel az énekes újból elfelejtette a dallamot, a szöveg verses formája is bomlásnak indult (3. sz. ballada). Az újabb variánsban már szinte szabályszerűen váltakoznak verses és prózai részek. A prózai részeknek áthidaló szerepük van: lényegüket tekintve a hiányzó versszakok tartalmi kivonatai.
    Az eredeti ballada motívumrendszere nem szenvedett csorbát, hiánytalanul megtalálható minden moítvum, viszont újakkal bővül. a.) Kőműves Kelemen álmot lát, s abból tudja meg, hogy az emberáldozattal felépíthetik a várat; b.) a várhoz igyekvő asszony előtt a férje kérésére (az imádkozik, fohászkodik) jelenik meg a sűrű erdő és a záporeső; c.) a meghalt gyermeket a feláldozott anya magához veszi s „így vége lett az életjeknek”. A prózai részek megformálása nem egyöntetű. Több helyen az énekes teljesen elszakadt a verses formától, s az új megformálás egészében epikus-mesei izűvé vált. Pl. „Kőműves Kelemen reggel felkel korán, s a tizenkét emberire szól: - Gyertek ide hozzám! - Odamentek az emberei.” Máshol pedig, ha rejtetten is de átsüt a prózán az egykori verses forma ritmusa. Íme: „Megfogták [az asszonyt], nyakát kettévágták, gyenge piros vérit a mészbe keverték. Testjeit is elégették, a gyenge hammát a mészbe békavarták, a nagy Déva várát evvel építették.” Ez a nagyfokú tömörítés még a költészet régióiból való. Úgy hisszük, épp az epikus prózastílusnak és a költőre valló versmondatnak ez a keveredése teszi oly varázslatossá a lassú töredezés útjára lépő balladaváltozatot. A ballada dallama különben A zsivány felesége (6.) dallamának közeli változata.

(Ráduly 1979: 117-119.)