Kicsi Magyar
Ferenc Károlyné Jakab Veronika, 25 éves
- Hallották-e Bükkfő mellett mi történt?
Kicsi Magyart vagyonáért megölték.
Vérét vették, mint a fogolymadárnak,
Nyolcvan éves öreg Both István bának.
A ruháját a bokorba betették,
És azt mondták, hogy a németek tették.
Tisztításkor a ruháját megkapták,
És azonnal a két tettest lefogták.
Most nyílik a csíkszerdai rabajtó,
A két tettest most kísérik be rajta.
Felsóhajtnak: - Jaj Istenem, mit tettünk?
Életünket rabságul kell letőtsük.
Júliusnak huszonkettedikére
Levelet írt mind a kettő férjének.
Küldjön nekik párnát, ruhát, lepedőt,
Mert messze van a tizenöt év rabidő.
Fernc Károlyné közölte az éneklés után: Tekerőpatakon történt 1944 őszén. Both István ragadványneve Kicsi Magyar volt. Az erdőre ment kaszálni. Az unokája és a leánya összeegyeztek, öljék meg, hogy a vagyonát megszerezhessék. Elmentek Bükkfő mellé, vittek egy kötelet, s az öregnek a nyakára tették, s „megnyuvasztották”. S akkor „levetkeztették, ruháját eltették a vészbe”. Tavaszi „tisztitáskor” a ruháját megtalálták a szomszédos gazdák. A leányát és az unokáját elfogták, 15 évre börtönbe zárták. Both István sírját kiásták, és az orvosok megállapították, hogy „nyuvasztás” volt.
(Albert Ernő 2004: 334.)