Kálnoki Zsófika

Dimény Mózesné Szabó Anna, 69 éves

1. – Ma hét esztendeje,
Teljes harmad napja,
Hogy mi együtt vagyunk,
Hogy mi együtt vagyunk:
Egy falás kinyeret
Együtt meg nem ettünk;
Egy pohárnyi vizet
Együtt meg nem ittunk.
Istenem, istenem!
Mi ennek az oka,
Mi ennek az oka,
Vitéz Egri János?

2. – Jól tudod, jól tudod,
Kálnoki Zsófika,
Annak az az oka,
Hogy én téged nem is
Szerettelek soha:
Soh’se is szeretlek.

3. Akkor úgy megrúgá,
Akkor úgy megrúgá:
Az asztaltól fogva
Az ajtóig rúgá,
Az ajtótól fogva
Az asztalig rúgá.
Szóval így felmondta
Kálnoki Zsófika: ||

4. – Elég immár, elég,
Vitéz Egri János!
A bal oldalomon
A nap is bésütött;
A jobb oldalomon
A vérem kiömlött.

5. Szóval így felmondta
Vitéz Egri János :
– Szógám, édes szógám,
Én nagyobbik szógám!
Vedd fel az öledbe,
S tedd fel az ágyába.

6. Szógám, édes szógám,
Én nagyobbik szógám!
Mennyünk el nyulászni,
Nyulászni, vadászni.

7. Szóval így felmondja
Kálnoki Zsófika:
– Szógám, édes szógám,
Én kissebbik szógám!
Húzzad elé, húzzad,
Én gyászos hintómat:
Fogd belé, fogd belé
Sebes lovaimat!

8. A hintó a tűzé,
A ló a kutyáké:
Hajtsad, úgy elhajtsad,
Amint csak te tudod,
Az édesanyámhoz,
Kálnoki Pálnéhoz ,
Kálnoki Pálnéhoz,
Az édesanyámhoz…||

9. – Jó napot, jó napot,
Lelkem, édesanyám!
– Adjon Isten, fiam,
Lelkem jó leányom!
– Nem örömre jöttem,
Hanem halni jöttem.

10. – Szógám, édes szógám,
Én nagyobbik szógám!
Hágj fel err’ a fára:
Nézd, hol látsz világot.
– Nem látok én sehol,
Csak nagyasszonyomnál.
– Gyer’ oda, gyer’ oda:
Az én anyósomhoz.

11. – Jó estét, jó estét,
Édes öreganyám!
– Adjon Isten, fiam,
Édes vejem uram!
Hogy hadta, mint hadta
Az én leányomat?
– Jól hadtam, jól hadtam,
Egésségben hadtam.

12. Ő is el-béméne
Az ő kis házába,
Az ő kis házába,
Rejték kamarába.
Egy karé kenyeret
Levág asztaláról,
Egy pohárnyi vizet
Kitőt korsójából: ||

13. – Úgy egye ke’, fiam,
Édes vejem uram,
Mint leányom húsát;
Úgy igya ke’, fiam,
Édes vejem uram,
Mint leányom vérét.

 Özv. Dimény Mózesné Szabó Anna 69 éves híres dalos asszonytól írta le egyik tanítványom, a szabédi unitár[ius] lelkésznek, Rédiger Géza barátomnak fia. Dallama egyhangú és szomorú, melyet mély érzéssel s gyakori ismétlésekkel, szívre hatóan szokott az öreg szüle énekelgetni.
 Maga a ballada inkább költői elbeszélésnek mondható feltűnően kerek kompozíciójával és a népmesékre élénken emlékeztető előadásával. Eredete a XVII. századig vihető vissza: ekkor élt a nagy Kálnoki Sámuel, ki a család nevét országszerte ismeretessé tette. Balladánk úgy indul, mint Krizánál Bodrogi Ferencné; a sajátszerű befejezés azonban összes népballadáink közt kiváló helyet biztosít számára.

(Kanyaró 2015: 298-299.)

Kanyaró Ferenc jegyzete a Kálnoki Zsófikához

 Kálnoki Zsófikát a legszebb székely balladák közé sorolhatjuk. Csak Kriza Kádár Katája és Homlodi Zsuzsannája mérkőzhet vele, előbbi feltűnően mozgalmas tárgyával, utóbbi drámaibb külsejével.
 A most szem elé került Kálnoki Zsófikában is csak párbeszédet találunk a harmadik szakot kísérő rövid magyarázat kivételével. Tárgya is szorosan egymáshoz kapcsolt drámai jelenetekben siet a megható kifejlés felé. Első négy versszakában férj és nő közti elkeseredett összeütközést és végleszámolást találunk. A bosszúját állt férj nyugodtan megy szokott időtöltésére, a vadászatra. A lesújtott asszony anyjához menekül, s a jöttén örvendő anyának szomorú lemondással jelenti haldokló állapotját. ||
 [90] A hetedik szakban tűnik fel az esemény tragikus fordulója. Az eltévedt vadász, éppen mint a székely mesékben, csak a fatetőről tudja tájékoztatni magát. Csakhamar találkozik rég elhagyott anyósával, aki látszólag mintha semmiről sem tudna, szívesen fogadja őt. Nem szegi meg mindjárt a rokoni és vendégszeretet első törvényét, de kitör mégis végre a tisztes asszonyból az elfojtott keserűség s a levágott darab kenyeret, s a vőnek nyújtott pohárnyi vizet úgy kínálja, mint az ő szegény, elpusztult leánya húsát és kiontott vérét.
 Az emberevés és emberi vér ivásának eszméje – eltekintve az ortodox úrvacsorától nemcsak a görög ősköltészetben – emlékezzünk csak Lykaon-Polyphemosra –, hanem a székely népköltészetben is megvan. Történelmünkből a hajdani vérszerződést, a IV. Béla s a Básta hóhér-korszakának || [91] emberhúst piacra vivő nyomorát, s a kenyérmezei diadal véres áldomását, szilaj pogány táncát hozhatnók fel idevágó példaként. De mégis legjobban a székelység barbár szomszédjának, Mihály vajdának végzetes esete illik ide, ki a benne bizakodókat álnokul elhitetvén a bíboros fejedelem követei előtt esküt esküre halmozott. „Ha valamit forral Erdély ellen, juttassa oda őt a sors, hogy nejének húsát egye, s fiának vérét igya.”¹
 Rettentően betölt a fejére esküdt átok 1601 második augusztusi vasárnapján a Torda melletti vérmezőn. E székelyeink előtt is örökre feledhetetlen sorsot érdemelte volna meg a közéjök idegenből vetődött „vitéz Egri János ”, de az elpusztult leányát szívből gyászoló székely asszony embertelen vendégével szemben is elein csak a puszta panaszszónál maradott. ||
 [92] Balladánk kezdete a XVI-dik századig látszik fölérni. Az ifjú Szilágyi és Hagymási panaszolnak ilyen formán: „Már hét esztendeje, hogy mű fogván estünk.” Közelebb áll mégis Kálnoki Zsófika Bodrogi Ferencnéhez, ki balladája elején így siratozza magát leánya kegyetlen rabságában:

„Ma hét esztendeje, teljes harmad napja,
Hogy estem rabságra, szörnyű nagy fogságra.”

 Kálnoki Zsófika is éppen úgy kezdi panaszát, mert ő is hét esztendeig szenvedett legközelebbi hozzátartozójának, férjének rabságában. Ez akkor közszólásként ismert panasz után azonnal lefoly Egriné drámája s csak a befejezés emlékeztet még Bodroginé további panaszára:

„Hol husomat értem, husomat megöttem,
Hol ezt nem tehettem, kígyók, békák öttek.
Hol vérömöt értem, vérömöt megittam,
Karomból, lábamból vérem sokszor szittam.” ||

 [93] Nem csak ennyi rokon vonást találunk Kálnoki Zsófika s más ismert székely ballada között. A régibb balladákkal még abban is megegyezik, hogy magyaros ritmusa trocheus lejtésű, a trocheust néha daktilussal váltogatván. Csupán Kálnoki Pálnénak lánya után tudaklásában fordul szava élénkebb jambusra. E kétségtelenül mértékes alkat balladánkat Szilágyi és Hagymási, Bodrogi Ferencné és Kis-Gergő Istvánné mellé helyezi.
 Eredete bátran akár a XVII. századba fölvihető. Ekkor hatalmasodnak el ugyanis Erdélyben az Egri-féle jövevények, s ekkor emeli a nagy Kálnoki Sámuel kancellár a K. családot országos hírre. E Kálnoki Sámuel ifjú korában Zrínyi udvarában növekedett, később a császári udvarhoz szegődött, hol tevékeny részt vett Erdély jövőjének intézésében. ||
 [94] Egy 69 esztendős asszony, özv. Dimény Mózesné, Szabó Anna énekelte el egyhangú, de szomorú és szívreható nótával e balladát, s mondta azután tollba egy nyári vasárnap délután 1895-ben Rédiger Ödön tanítványomnak, Rédiger Géza szabédi lelkész fiának. Ez a Szabéd a M[ezőség] szélén fekszik, Székelyország közelében. Szabó Anna a múlt század negyvenes éveiben Marosvásárhelyt szolgált mint fiatal leány, ott tanulhatta el gyönyörű balladáit. A szegény napszámos asszony most[?] öreg koráig egész héten át a faluban járt élelmét keresni, csak vasárnaponként maradt egy kis ideje, hogy ifjúkorára visszaemlékezve énekléssel mulassa magát. Ekkor valóságos nótafa vált az élénk öregasszonyból. Fáradhatatlanul énekelte meggyöngült hangján régibb és újabb nótáit. Hol töredékesen, hol teljes épségben kerültek || [94v] elő sorban, egymás után régi dalok, balladák és románcok. Az egész délután el nem némult éneklőnek néha könny fénylett szemében a visszaemlékezések megható érzésétől. Érzéssel és komolyan adta elé öreg korában is énekeit, de az érzés soha nem ragadta el őt annyira, mint egynémely fiatalabb társnéját, kik elérzékenyülve a balladahős szerencsétlenségén, elsírják magukat, s nem tudják a bús éneket befejezni.||
 [95] Kálnoki Zsófika volt a legszebb balladája Szabó Annának. Szép változatot őrzött meg Bethlen Annáról és Molnár Annáról is. Újabb balladáiból legszebb egy mindeddig ismeretlen maradt névrokonuk, a szerencsétlen Csók Anikó. Szabó Lajos szabédi derék kántortanító felkérésemre lejegyezte mind a Kálnoki Zsófika, mind Molnár Anna egyszerű dallamát. Dallamtalannak mondanák ezt a szakértők, de népünk a balladák előadásánál többet ad a tartalomra, mint az ékesen zengő hangmenetre. Az itt-ott néhol még hallható koldusnóták legjobb példái régi, s talán még a Tinódiénál is sokkal egyszerűbb balladanótáinknak.
 94v folio
 Diménynéhez hasonló nótafára még csak kettőre akadtunk. Az öreg Gadónéra, ki sok verset, sok nótát tudott Várfalván, de Várfalvi Mór tanítványom már későn vallatta ki őtet: közlésének töredékes volta miatt nem sok hasznát vehettük.
 Érdekesebb ezeknél egy 16 esztendős kisleány Etédről, ki Gombos székelykeresztúri tanárnál szolgált. A tanár fia, ma már Dr. Gombos János több értékes balladát leírt tőle: Kőmíves Kel[emennét], Kádár Katát, Kis Gergelynét. A lány még egy hosszú halotti búcsúztatót is lediktált, megtetszett neki s szórul szóra megtanulta. Mikor neve után tudakoltam, már elment Keresztúrról, s nem tudták nevét megmondani. Vikár Béla Etéden szép sikerrel kutatott, bár ő is szerencsésen rátalált volna e legérdemesebb nótafára.

1. Szilágyi Sándor: Erdélyország története, tekintettel mívelődésére. II. kt. 5. l.

(Kanyaró 2015: 299-301.)

117. Kálnoki Zsófika (Szabéd)
Lelőhely: EA 2276: 1–4. lap, 1. sz.
 Régi stílusú ballada, invariáns. Változata még csak töredékesen sem került elő. Dimény Mózesné ha semmi egyebet nem énekelt volna Kanyaró Ferenc diákgyűjtőjének, nevét akkor is a rendkívüli tudású adatközlők között kellene számon tartanunk Kálnoki Zsófikáért.
 Vargyas Lajos a balladát francia eredetűnek tartja, szerinte „Legrégebbi francia átvételeink közé tartozhat, a 14. századból.” (VARGYAS Lajos 1976. II.: 360.)
 A Kálnoki Zsófika balladájával Kanyaró Ferenc a kudarcok egész sorát élte át: kétszer is megkísérelte a ballada közlését, mindkét próbálkozása hiábavalónak bizonyult. Felismerve a ballada rendkívüli jelentőségét, a szabédi kántortanítóval lekottáztatta a ballada dallamát, s az 1896-os gyűjtemény postázása után két nappal a dallamot is elküldte a Kisfaludy Társaságnak. A kottának nyoma veszett.
 A ballada csaknem fél évszázaddal Kanyaró Ferenc halála után, 1955-ben jelent meg először nyomtatásban. (L. ORTUTAY Gyula 1955: II. 66-69/16. sz.)

117.1. A ballada eredeti lejegyzése Rédiger Ödön kézírásában: MUEKvGyLtár 40. csomag. [Rédiger Ödön szabédi gyűjtése, é. n.] 9–13. lap.
 Rédiger Ödön minden gyűjtését kis méretű, notesz alakba összehajtott lapokra jegyezte ceruzával. A Kálnoki Zsófika szövegét – kezdő gyűjtőként – kezdetben folyamatosan írta, se sorokra, se strófákra nem tagolta, a sortöréseket a papír mérete határozta meg; később felismerte a sorhatárokat, s igyekezett a szerint leírni a balladát. Az ismétlődő szavak esetében a szó után tett számmal jelezte, hogy kétszer szerepel az illető szó azon a helyen.
 A Rédiger-kézirat és a Kanyaró-másolat összehasonlításából az derül ki, hogy Kanyaró nemcsak strófákra tagolta a balladát, hanem sorokat ismételt meg, a ballada elején két frazeológiai egységet felcserélt, egy helyen betoldott két új sort. A nyelvjárási kiejtést nem mindenhol őrizte meg a másolatban, néhány helyen egy-egy szótag betoldásával vagy törlésével kijavította a ritmushibát.

Ma hét esztendeje teljes
3-ad napja, Hogy mi együtt
vagyunk ^{Hogy mi együtt vagyunk}:: Egy pohárnyi vizet
együtt megnem ittunk, Egy
falás kinyeret együtt meg
nem ettünk, ^{Egy pohárnyi vizet / Együtt meg nem ittunk} Istenem istenem
mi annak ^ennek az oka Vitéz Egri
Jánós||
Jól tudod² Kálnoki
Zsofika, ^{Annak az az oka,} hogy én téged
nem is szerettelek soha
Soha se ^Soh’se is szeretlek.
Akkor úgy meg rugá
^{Akkor úgy megrugá,}
Az asztaltól fogva az ajtóig
rugá. Az ajtótól fógva
az asztalig rugá.
Szóval igy felmondta
Kálnoki Zsofika, Elég
immár elég Vitéz Egri
János, A bal oldalomon
a nap is besütett ^bésütött A jobb
oldalamon a verem kiöm-

lett. ^kiömlött Szóval így felmondta
vitéz Egri János, Szogám
édes szogám En nagyobbik
szógám, Vedd fel az
öledbe ||
S tedd fel az ágyába
Szógám édes szógám
En nagyobbik szogám
Mennyünk el nyulászni
Nyulászni vadászni
Szoval így felmondja
Kálnoki Zsofika,
Szogám édes szogám
Én küssebbik ^kissebbik szógám
Húzzad elé huzzad én
gyászos hintomat, ^{Fogd belé, fogd belé / Sebes lovaimat!} A hintó
a tüzé, A ló kutyáké
Hajtsad ugy el hajtsad
A mint csak te tudod.
Az édes anyámhoz
Kálnoki Pálnéhoz
^{Kálnoki Pálnéhoz,}
Az édes anyámhoz.
Jó napot² lelkem édes
anyám ||
Adjon isten fiam
lelkem jó leányom
Nem örömre jöttem
Hanem halni jöttem
Szogám édes szolgám
^{Én nagyobbik szógám}
Hágj fel erre a fára ^{erre’ a fára}
Nézd meg hol ^{Nézd, hol} látsz vilá-

got, Nem látok én soholt ^sehol
csak Kálnoki Pálnénál ^{nagyasszonyomnál}.
Gyer oda² az én anyo-

somhoz, Jó östét^{2 Jó estét, jó estét} édes
öreg anyám; adjon isten
fiam édes vejem uram.
Hogy hadta, mint hadta
az én leányomat, Jól hadtam2
egészségben ^egésségben hadtam.
Ő is bemene ^el-béméne az ő kis ||
házába, ^{Az ő kis házba}, Rejték kama-

rába, Egy karé kinyeret ^kenyeret
levág asztaláról, Egy
pohárnyi vizet kitőt
korsojából Ugy egye kē ^ke’ fiam
édes vejem uram, Mint
leányom husát, ugy ígya
ke fiam édes vejem
uram, mint leányom vérét.
Rédiger megjegyzése a ballada után: „Vásárhelyt ____ ___ itt is.”

117.2. A ballada 20. század eleji, második másolata: AKKvár–MsU 2123/D 5–9. lap. Kanyaró Ferenc kézírása, datálatlan.
 Rédiger Ödönnek egy megjegyzéséből tudjuk, hogy Kanyaró Ferenc jobban szerette, ha diákgyűjtői tagolatlanul írták le a balladákat. Az átmásolás során ő maga osztotta versszakokra a szövegeket. A dallamok hiányában azonban csak logikai vagy frazeológiai egységeket tudott elkülöníteni. Ezzel magyarázható, hogy a Kálnoki Zsófika balladáját másodszor is kiadásra előkészítő Kanyaró a 20. század elején másképp osztotta versszakokra a balladát, mint az 1896-os gyűjteményben. Ebben az újabb másolatban a korábbi 13-hoz képest csak 10 versszak van, a sorismétlések néhol elmaradtak, vagy éppen máshova kerültek; egy-egy sor esetleg hiányzik. – Ez a másolat közelebb áll Rédiger eredeti lejegyzéséhez. A felső indexben ezúttal a Rédiger-kézirat eltéréseit jelezzük.

Kálnoki Zsófika

1. – Ma hét esztendeje
Teljes harmad napja,
Hogy mi együtt vagyunk:
Egy pohárnyi vizet
Együtt meg nem ittunk,
Egy falás kenyeret ^kinyeret
Együtt meg nem ettünk.
Istenem, istenem!
Mi annak az oka,
Vitéz Egri János?

2. – Jól tudod, jól tudod
Azt te is jól tudod, _{[ez a sor sem Rédigernél, sem a másik másolatban nem szerepel]}
Kálnoki Zsófika!
Annak az az oka, _{[ez a sor Rédigernél nem szerepel]}
Hogy én téged nem is
Szerettelek soha ||
Nem is szerettelek _{[újonnan betoldott sor]}
Soh’se ^{Soha se} is szeretlek.

3. Akkor úgy megrugá,
Az asztaltól fogva
Az ajtóig rugá,
Az ajtótól fogva
Az asztalig rugá.
Szóval így felmondta
Kálnoki Zsófika:
– Elég, immár elég,
Vitéz Egri János!
A bal oldalamon ^oldalomon
A nap is besütött; ^besütett
A jobb oldalamon ^oldalomon
A vérem kiömlött. ^kiömlett

4. Szóval így felmondta
Vitéz Egri János:
– Szógám, édes szógám,
Én nagyobbik szógám! ||
Vedd fel az öledbe,
S tedd fel az ágyába…
Szógám, édes szógám,
Én nagyobbik szógám,
Mennyünk el nyulászni,
Nyulászni, vadászni.

5. Szóval így felmondta ^felmondja
Kálnoki Zsófika:
– Szógám, édes szógám,
Én kissebbik ^küssebbik szógám!
Húzzad elé, húzzad
Én gyászos hintómat!
A hintó a tűzé,
A ló a kutyáké!
Hajtsad, úgy elhajtsad,
Amint csak te tudod, / ^{Az édes anyámhoz}
Kálnoki Pélnéhoz
Az édes anyámhoz!

6. – Jó napot, jó napot
Lelkem édes anyám!
– Adjon Isten, fiam,
Lelkem, jó leányom!
– Nem örömre jöttem,
Hanem halni jöttem.

7. – Szógám, édes szógám!
Hágj fel err’ ^erre a fára:
Nézd, hol ^{Nézd meg hol} látsz világot?
– Nem látok én sehol
Csak Kálnokinénál. ^{Kálnoki Pálnénál}
– Gyer’ oda, gyer’ oda,
Az én anyósomhoz!

8. – Jó estét ^östét, jó estét ^östét
Édes öreg anyám!
– Adjon Isten, fiam,
Édes vejem uram! ||
Hogy hadta, mint hadta
Az én leányomat?
– Jól hadtam, jól hadtam,
Egésségben ^{Egészségben} hadtam!

9. Ő béméne akkor ^{Ő is bemene}
Az ő kis házába,
Az ő kis házába, _{[ez a sor Rédigernél nem szerepel]}
Rejték kamarába.
Egy karé kenyeret ^kinyeret
Levág asztaláról,
Egy pohárnyi vizet
Kitőt korsójából.

10. – Úgy egye kend ^kē, fiam,
Édes vejem uram,
Mint leányom húsát!
Úgy igya kend ^ke, fiam,
Édes vejem uram,
Mint leányom vérét.
(Szabéd )

 Kanyaró megjegyzése a balladához, melyet utólag áthúzott: „Szabó Anna ezt Marosvásárhelyen tanulta a múlt század negyvenes éveiben.”

117.3. A ballada első nyomtatott változata: ORTUTAY Gyula 1955: II. 66-69/16. sz.
Ortutay Gyula az EA 2276-ban található szöveg alapján közölte. A nyomtatott szöveg megegyezik a kéziratossal, Ortutay csak a helyesírást igazította a korabeli normákhoz.

117.4. A ballada és filológiai változatainak közlése: KANYARÓ Ferenc–RÉDIGER Ödön–OLOSZ Katalin 2009: 43–46/1. sz., 115–124/1. sz.

Kanyaró Ferenc jegyzete Kálnoki Zsófika balladájához: AKKvár–MsU 2293: 89–95. lap – Kanyaró Ferenc kézírása.
 A kiadásra másodszor előkészített balladához készülhetett az a magyarázó jegyzet, melynek első – agyonjavított – fogalmazványa a balladától külön, egy másik kéziratkötegben található, ugyancsak a kolozsvári Akadémiai Könyvtár kézirattárában. A kéziratban a 94. lapnak a hátoldalára is került írás: egyrészt folytatta a 94. oldalon található szöveget, másrészt oda jegyezte fel Kanyaró két másik énekesről szóló észrevételét.
 A Kálnoki Zsófikáról írt jegyzetben sok a javítás, betoldás. A javításokat figyelembe véve közöljük a szöveget. A tintával írt jegyzetet Kanyaró a XX. század elején írta, mert Dimény Mózesné ről úgy beszél, hogy Marosvásárhelyen szolgált a „múlt század” negyvenes éveiben.
 A 94v folión lévő két bekezdés – ahol más énekesekről emlékezik meg – hevenyészett ceruzafeljegyzés, s szemmel láthatóan Kanyaró mellékesen vetette papírra a Kálnoki Zsófikához fűzött jegyzet egyik lapjának hátoldalára.

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 680-685.)