Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Kacsó Károly


Gyűjtő: Ráduly János
Gyűjtés ideje: 1971-08-10
Gyűjtés helye: Kibéd
Közlő: Ráduly János
Közlés ideje: 1975
Megjelenés helye: Ráduly 1975: 143/122. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

Balizs József, 62 éves



Dallam



Szöveg

Hallottátok, Szengelicén mi történt:
Kacsó Károly büszke fiát megölték.
Vérét vették, mint a fogolymadárnak, madárnak,
Kacsó Károly büszke legényfiának.

– Te Sárosi, hogy nem fájt a te szíved,
Mikor Károlyt részeg fővel megölted.
– Akkor nem fájt, de most mindjárt meghasad,
                                                      meghasad,
Zörgetem a tizenkét kilós vasat.



Megjegyzés

121–124. A meggyilkolt legény. I–IV.

Jórészt hasonló történetek, más-más balladahős nevéhez kapcsolva.

A Varga Jancsi (121. sz.) adatközlője a balladát Pesten tanulta egy mosónétól, amikor fiatalon ott szolgált. „Az beszélte vót el a történetet, meg is történt, az bistos, mer a mosóné sokszor elsiratta a vőlegényit. Az ő vőlegénye vót a Varga Jancsi, de két cimborája megölte” – mondta. A dallamára már egyáltalán nem emlékszik. „Az a mosóné énekelte vót, örökké fútta, de én már elfelejtettem az énekjit.” A faluban mások nem is hallottak róla.

            A Kacsó Károly (122. sz.) is egyetlen változat. Az adatközlő gyermekkorát a Marosvásárhely melletti Koronkán töltötte, itt tanulta a balladát, talán a 20-as években. Akkoriban történhetett meg a gyilkosság is. Kibédre kerülése utáni években még gyakran énekelgette, mostanában egyre ritkábban. „Már nem divatos az ilyen történelmes gyilkosságének” – mondta.

            Az Elek Pista (123. sz.) adatközlője az éneket szintén gyermekkorában tanulta, de kívüle már senki sem ismeri. A megénekelt történetről semmit sem tud. Dallama azonos a 147. sz. ballada dallamával: ugyanaz az adatközlő egy dallamra énekelte a két balladát.

            A Szalma Károly (124. sz.) is helyi jellegű ballada, de nemKibéden keletkezett. Az itt közölt egyetlen változat adatközlője a „nótát” az édesapjától tanulta, aki éppen Remetén (Maros megye) nőtt fel, ahonnan a balladahős is származott. Szalma Károly Remetéről került fel Ratosnyára, itt dolgozott a havason. Egy hétre való élelmet vitt fel magával, hetente csak egyszer járt haza a családjához. Hagymát is vitt az átalvetőben, a szalonna mellé. Egyszer, evés közben, a társai hagymát kértek tőle, de ő nem adott. Egyik társa véletlenül úgy megütötte, hogy rögtön szörnyethalt. „Róla kezdték a nótát.” Hogy ki lehet az ének szerzője, arról az adatközlőnek nincs tudomása. „Csak úgy elkezdték énekelni” – mondta. Feltűnő hasonlóságot mutat a Butyka Imre balladával. Kibéden mások nem ismerik.

(Ráduly 1975: 186–187.)