Honvédi magyar dal a piski hídnál

Kéziratos énekeskönyvből

1. Februáriusnak nyolcadik napjára
Gyászköntöst ölte fel a szép nap magára.
Megindult táborunk a piski hídjára,
ottan találunk egy borzasztó csatára.

2. Reggel hat órakor az ágyuk dörögnek,
Kartács és más golyók előttünk csörögnek,
Már sok vitéz hevert[?] s halállal hörögnek,
Kik fegyverbe állnak, amúgy könyörögnek.

3. Oh Jéhova Isten, aki teremtettél,
Hatalmas karoddal hadba vezéreltél,
Buzgó szívvel kérünk téged, oh Jéhova,
Vitéz szolgáidhoz most ne légy mostoha. ||

4. Segítsd győzelemre hadi seregünket,
Ne hadd elcsüggedni fényes nemzetünket,
Hanem bátorsággal öntöz[d] kebelünket,
Hogy gyorsan forgassuk magyar fegyverünket.

5. Déva felé álltunk a Marosnak partján,
Túl felől állt Pukner Piskinek határán,
Tölteti ágyúját s nem szüntet golyóján,
Csúnyán jött közinkbe át Maros folyóján.

6. Itten két nap folyvást tartatik a csata,
Az ágyúszó a föld gyomrába béhalla,
Midőn két nagy golyók mérgesen össz’csapnak,
Egymásnak köszöntve rútul csatát adnak.

7. A jobb és bal szárnyán szól az apró fegyver,
Hal a nép két felől, mint a juh, hogy hever, ||
Lerogyik a földre, így szól: Jaj, Istenem!
Egy kegyelem-golyó veszi el életem.

8. Többen hullottak el Pucnernek, mint nekünk,
Ötszázra menyen fel holtunk és betegünk,
De neki ezernél többre megyen száma,
A megsebesültek és a holtak sora.

9. Még a csata napján ez is megtörténlett:
Egy század leinger fejér lobogót vett
Fel a jobb kezébe, s hozzánk akar jőni,
A fejér sapkások rájok kezdnek lőni.

10. A marjási fejérszíjas compánia
Kezet fogtak velek áldomást innia.
Míg beszélgetnek egy kis korig szívesen,
Megszalad közülök egy néhány véresen. ||

11. S itt a magunk népe magunk eli lőtte,
A fegyver körüljárt ej[?] hasztalan tőle.
Kiáltják a Mariási fejérszíjasok:
Jó magyar testvérünk, minket ne bántsatok!

12. A bús lélek bennem úgy megkeseredett,
Hogy a szív keblemben szintén elepedett,
Mert elgondolom a gondot, hazám baját,
Miolta hallom a sebesültek jajját.

13. Hogy írom most eztet, ha kórházba ülök,
Szalmás nyoszolyámon a gondba merülök,
Onnan bocsátom el elmés gondjaimat,
Várom, ki enyhítse bágyadt tagjaimat. ||

14. Szinta[?] könnyes szemmel a néma falukat
Nézem és hallgatom a hörgő jajjakat,
Akik más szobában a halál révére,
Keservesen jutnak éltek estvéjére.

15. Sok keserves anya reményli merészen,
Hogy fia a szabadságba majd részt vészen.
Pedig a madarak már testét sokaknak
Dühösen szaggatták szegény elholtaknak.

16. De sok nyomorultat szült a Maros tája,
Szóljon hát igazat akármely bölcs szája!
Nem is volt hazánknak rég annyi betege,
Mint amennyit fedez a szabadság ege.

161. Honvédi magyar dal a piski hídnál (H. n.)
Lelőhely: AKKvár–MsU 1210/A–C: 176–178. – Ismeretlen kéz írása.
 A hosszú verset a piski csatában részt vevő vagy a csata eseményeit közvetlenül ismerő személy írta – aki kórházi ápolása idején fogalmazta meg és vetette papírra élményeit és gondolatait. Verse – feltehetően – ugyanúgy kézírásban terjedt, mint a szabadságharc és önkényuralom korának többi közköltészeti darabja. A napi események szintjén megrekedő krónikás ének azonban, már csak hosszúsága miatt sem volt alkalmas arra, hogy szélesebb körben ismertté váljék. Másolatával/változatával nem találkoztunk a 19. század második felének kéziratos énekeskönyveiben.

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 714.)