Ferenc Károly
Both Amália, 18 éves
Ferenc Károly voltam én idáig,
Éltem én csak húsz éves koromig.
De az idő rövidre volt mérve,
Ki kell költöznöm a temetőbe.
Senki keze szennyét nem hordoztam,
Egy fenyőfa halálom okozta.
Egy fenyőfa zuhant a fejembe,
A Hargita fenyves erdejében.
Mit sírattok Hargita szép fái?
Szenvedésem nem tartott sokáig.
Barátaim tölletek elválva
Térek én egy csendes nyugovásra.
Jó szüleim, ne sírjatok értem,
Mert az Isten nekem így rendelte.
Távol kellett tölletek mergválnom,
Nem láttatok utolsó órámon.
Csíkdánfalvi ifiak s leányok,
Utoljára szólok én hozzátok:
Éljetek boldogan a világba,
Mert én többé közétek nem járok.
Új keresztfa van a temetőben,
Gyászkoszorú van a tetejében.
Ott alussza örök álmát végig,
Az Istentől várja a kegyelmét.
Ferenc Károly 20 éves korában a csíkdánfalvi erdőben favágás közben az Illó részen, Csapásban 1950. március elején halt meg. Egy fa ráesett.
Még azon tavaszon énekelni kezdtek haláláról. Sikerült kiderítenünk az ének „szerzőit” is. Both Amália és Kedves Borcsa kezdtek az eseményről énekelni, amikor a község fiataljai kora tavasszal „csemeteültetőben” tartózkodtak a Hargitán, azzal pótolni az előző évben kivágott fákat. Both Amália elmondotta, hogy ismerte a Bíró Janiról szóló éneket, s annak mintájára formálták a Ferenc Károlyról szólót. (Részletes leírását lásd Albert Ernő–Faragó József 1973. 541:406–409.j.)
A Háromszéki népballadák kötetben négy változatát közöltük. Bizonysága annak, hogy rövid idő alatt már Sepsiszentgyörgyön, Sepsikőröspatakon, Málnásfürdön is ismerték, de énekelték Csíkszentdomokoson, Gyimesközéplokon, Brassóban, Gyergyó több helységében is.
Újabb változatok: 1–4. Albert Ernő–Faragó József 1973. 462–464:406–409.; 5–6. Albert Ernő 2000. 89:53.; Uő. 2001. 57:31.
Ennek mintájára született Készonban az Isvány Andrásról szóló ének, akit 1951-ben öltek meg. Már a temetésén énekelte az ifjúság. „Az esperes írta le a szöveget. Ő csinálta. (Sebestyén Dobó Klára 2001. 52.)
Ma is élő ének Csíkdánfalván. 2002 márciusában Szőcsné Gazda Enikő is lejegyzte Szabó Ferenczné Both Ilonától – a korábbi énekhez képest kevés változtatással.
(Albert Ernő 2004: 335.)