Címek
Évek
1837 1839 1853 1854 1856 1857 1859 1860 1862 1863 1864 1865 1866 1867 1868 1869 1870 1871 1873 1875 1882 1894 1895 1896 1897 1898 1899 1900 1901 1903 1904 1905 1906 1914 1933 1934 1936 1937 1938 1939 1940 1942 1943 1945 1946 1947 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1987 1988 1990 2013 2014 ismeretlen
Helymutatók
Névmutatók
Fehér László
Gyűjtő:
Ráduly János
Gyűjtés ideje:
1966-04-10
Gyűjtés helye:
Kibéd
Közlő:
Ráduly János
Közlés ideje:
1975
Megjelenés helye:
Ráduly 1975: 56-57/19. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:
Szabó Györgyné László Irén, 40 éves
Szöveg
Fehér László lovat lopott, s a Horvát bíró elfogatta, bédobta a börtönbe. Fehér Anna, a testvére, megtudta, ment a börtönajtóra, s ott mondta:
– László, László, Fehér László,
Élsz-e, vagy már meg vagy halva?
– Anna, Anna, Fehér Anna,
Se nem élek, se nem halok.
Menjél a Horvát bíróhoz,
Vegyen téged feleségül,
S én meg leszek szabadulva.
Akkor Fehér Anna felment a bíróhoz, s kérte, hogy eressze szabadon a bátyját, mert hozza menyen feleségül. Este lett, lefeküdtek, akkor éjjel vitték akasztani Fehér Lászlót. Fehér Anna észrevette, azt mondta a bírónak:
– Bíró, bíró, Horvát bíró,
Mi zörög az udvarodon?
– Lovam viszik itatóba,
Annak zereg zabolája.
Fehér Anna sejtette, hogy a testvérit viszik akasztani, de nem vót hitelbe. Reggel futott a börtönajtóhoz s kiáltotta:
– László, László, Fehér László,
Élsz-e, vagy már meg vagy halva?
Akkor visszaütött a szellem, egy hang hallatszott, mondta:
– Ne itt keresd a bátyádot,
Ződ erdőbe, víg mezőbe,
Akasztófa tetejébe!
Akkor Anna futott a bíróhoz:
– Bíró, bíró, Horvát bíró,
Mosdóvized vérré váljon,
Törülköződ langot hányjon!
Megjegyzés
18–19. A halálraítélt húga (Fehér László). I–II.
Első kibédi változatát Seprődi János jegyezte le és tette közzé 1912-ben, dallamával
együtt (Seprődi, 1974: 373. Marosszéki, 1912: 353).
Most két változatát közlöm. A 18. sz. adatközlője gyermekkorában tanulta az édesapjától: „Esténként sokszor elfútta vót, mikor jókedve lett.” Fiatal asszony korában többször énekelte a fonóban, illetve otthon, munka közben. „Mostanában kevesebbszer fúvom, vajegyszer a gyermekeket tanítgatom réja” – mondta. Dallamát hangszalagon is rögzítettem, de mint műdalt, nem közöljük (l. a jegyzéket).
A másik (19. sz.) változat töredékes: a hiányzó részeket az adatközlő prózával egészített ki. Nem is a helyi hagyományból tanulta: Gyergyóalfaluban hallotta többször, amikor ott szolgált. „Hosszú nóta vót, nem is tudtam megtanulni végig a szöveget” – nyilatkozta. Jól megjegyezte viszont a ballada cselekménymenetét, s húszegynéhány évvel később már ebben a formában, tehát prózává oldódó változatban mondta el a gyűjtőnek. Mert az adatközlő egykor nem tanulhatta meg alaposan az éneket, nem építhette be teljes egészében egyéni balladaismeretébe.
A kibédi fiatalok már egyáltalán nem tudják. Ismerik ugyan magát a történetet, de csak irodalmi feldolgozásból: többször látták a helyi művelődési otthon színpadán.
(Ráduly 1975: 176–177.)
Támogatók
Partnerek
