Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

III. Új balladák

Falu végén van egy tölgyfa magába


Gyűjtő: Ráduly János
Gyűjtés ideje: 1967-12-14
Gyűjtés helye: Kibéd
Közlő: Ráduly János
Közlés ideje: 1975
Megjelenés helye: Ráduly 1975: 128/104. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

Mátyus Ferencné Madaras Erzsébet, 46 éves



Szöveg

Falu végén van egy tölgyfa magába,
Juhászbojtár ül annak árnyékába.
Juhászbojtár olyan szépen furulyál,
Behallszik a Szendre báró ablakán.

Ki is nyillik Szendre báró ablaka,
Göndörhajú kisasszony néz ki rajta.
A kisasszony így sóhajt fel magába:
– Mér is lettem Szendre báró leánya?

Másnap reggel Szendre báró bújába
S felőtözött, kisétált a tanyára.
Azt kérdi ja legidősebb juhásztól:
– Nem látta-e a lányomat valahol?

– Nem láttam én, báró uram, ha mondom,
A bojtárom három napja oda van.
A bojtárom három napja oda van,
Egész biztos, a kisasszony vélle van.

– Lányom, lányom, lányomnak se mondalak,
Mintsább téged egy bojtárnak adjalak.
– S nem bánom én, édesapám, tagadj meg,
De ja szívem a bojtárér hasad meg.

Túl a vizen most faragják azt a fát,
Amelyikre juhászbojtárt akasszák.
Fújja ja szél fehér ingét, gatyáját,
Mér szerette el a báró leányát.



Megjegyzés

103–107. A bárókisasszony. I–V.

            Az adatközlők szerint a századforduló éveiben honosodott meg Kibéden: „akkor vót a divatja az éneknek”. Kukoricahántóban, fonóban, mezei munkák alkalmával sokszor énekelték. Az öregek és a középkorúak ma is elég jól ismerik, de egyre ritkábban éneklik. A fiatalok között alig akad adatközlő, aki reprodukálni tudja a teljes változatot. A dallamok jó része műdal (103. és 14. sz.).

(Ráduly 1975: 184.)