Erzsi, Szabó Erzsi

Erzsi, Szabó Erzsi
Mind elveszté magát!
Az asztagos kertbe
Az ő kicsi fiát.

Aprán összevágta,
Azt csihánba hánta,
Azt csihánba hánta,
Disznyóknak ajálta.

Király Bruncfi István
Az ablaknál látta
A kicsi fiának
Keserves halálát.

Erzsi, Szabó Erzsi
Bémene jaz házba,
Énekelni kezde
Szegény Szabó Erzsi:

„Anyám, édesanyám,
Mikor engem szűltél,
Mikor engem szűltél,
Szűltél lenne követ!

Mikor feresztgetett
Gyenge meleg vízbe,
Mé’ nem feresztett vót
Forró lobogóba?

Mikor takargatott
Gyenge gyócsruhába,
Mé’ nem takargatott
Tüzes parazsába?

Mikor rengetett vót
Ingem bűcsücskébe,
Mé’ nem rengetett vót
Hét méség az fődbe?”

S akkor erre szóra
Megrugták az ajtót,
S akkor erre szóra
Megrugták az ajtót:

„Erejsz bé, erejsz bé,
Te nagy, híres kurva!”
„Várkojzék, várkojzék,
Csendes, jámbor uram,

Hogy tegyem fejembe
Fődig fátyolomat,
Hogy tegyem fejembe
Fődig fátyolomat!”

„Erejsz bé, erejsz bé,
Te nagy, híres kurva!”
„Várkojzék, várkojzék,
Csendes, jámbor uram,

Hogy hújzam lábamba
Piros csizmáimat!
Már most úgy étezem,
Hogy le nem vetkezem,

Már most úgy étezem,
Hogy le nem vetkezem.”
S a harmadik szóra
Bérugák az ajtót.

„Mé’ sírc, kurva, mé’ sírc?
Mond meg jó uradnak!”
„Nem sírok, nem sírok,
Csendes, jámbor uram,

Cserefát égetek
Gyermeket rengetek,
Cserefának füstje
Vette ki könyvemet.”

„Készilj, Erzsi, készilj
A búzamezőbe,
A búzamezőbe
S az fejvevő székre!”

„Szógám, kedves szógám,
Legkissebbik szógám,
Hozd elé kocsimat,
Fogd be hat lovamat!

Jere el te velem,
Vigy el magad ingem
A búzamezőre
S a fejvevő székre!

Még a halottnak es
Hármat harangoznak,
Én árva fejemnek
Egyet se kondítnak.

Mikor fejem veszik,
Vedd fel a fejemet,
Tedd a réz tányérba,
Vidd el Barassóba!

Takard gyenge gyócsba,
Öntözd irmes borval,
Vidd el Barassóba,
Tedd a várkapuba:

Vegyen példát róla
Minden apa s anya,
Hogy adja gyermekét
Idegen faluba,

Idegen faluba
S a hideg havasra,
Nagy hegyi tolvajnak,
Hatökrös gazdának,

Hatökrös gazdának,
Cifra katanának,
Jobb lett lenne adjon
Disznyó pásztorának.

Meguntam, meguntam
Jó regvel felkelni,
Jó regvel felkelni,
Az patakra menni,

Az patakra menni,
Véres ruhát mosni,
Jajszókval sújkolni,
Könyvemmel áztatni.”

„Készilj, Erzsi, készilj,
Sokat ne hagyogass,
Hogy már mennyünk el mi
Téged törvényezni!”

El es indulának
A búza mezőbe,
A búza mezőbe
S a fejvevő székre.

Kérdi már a bíró
Szabó Erzsi urát:
„Mond meg magad, mond meg:
Hogy törvényejzük el?”

Felelé az ura:
„Tegyék talpig vasba!”
Talpig vasba tették
Szegény Szabó Erzsit.

Mikor vasba tették,
Odaér az anyja:
„Erzsim, édes Erzsim,
Élc-e vaj meghottál?”

„Élek, édesanyám,
De kicsi van immán,
Szorítnak a vasak,
Meg kell én es haljak.”

Akkor erre szóra
Odaért az apja.
„Apámnak leánya,
Mit csináltál magad?”

„Apám, édesapám,
Reá vitt az eszem,
Reá vitt az eszem,
Megöltem gyermekem.

Tanítson meg ingem,
Hogy én mit csináljak.
Szorítnak a vasak,
Meg kell immár haljak.”

„Erzsim, édes Erzsim,
Ne búsulj már magad!
Megyek az királyhoz,
Mondom meg már neki:

Vegyen ki tégedet,
Tegyen bé ingemet!”
„Ne menjen kend, ne máj,
Apám, édesapám,

Megöltem gyermekem,
Reá vitt az eszem.
Halál halálétt van,
Apám, édesapám.”

Akkor erre szóra
Odaért bácsija.
„Húgom, édes húgom,
Mit csináltál magad?”

„Bácsim, édes bácsim,
Reá vitte eszem,
Reá vitte eszem,
Megöltem gyermekem.

Bácsim, édes bácsim,
Mit álmodtam éjen,
Bácsim, édes bácsim
Azt álmodtam éjen:

Két fekete holló
Fejem felett sétált,
Két sing sinor vala
Körmik között varrva.”

„Húgom, édes húgom,
Szegény Szabó Erzsi:
Holló az halálod,
Sinor az te ágyad!”

Akkor erre szóra
Meghótt Szabó Erzsi,
Kiadta az lelkit
Szegény Szabó Erzsi.

Elment az bácsija,
Híjja oda királyt:
„Király Bruncfi István,
Meghótt már a húgom!

Nem adta ki élve,
Adja ide halva,
Adja ki jaz testit,
Hogy már vigyem haza.

Vigyem én már haza
Abba’ zén falumba,
Hogy bár hármat neki,
Hármat konditsanak.”

Ha kérdi valaki:
Jaj, valakicsoda
Halt meg a faluba,
Kinek harangoznak?

Meghótt Szabó Erzsi,
Neki harangoznak,
Kiadta jaz lelkit
Szegén Szabó Erzsi.

A fattyat szülő leányanya örök emberi tragikus története nemcsak a Duna-táji népeknél, hanem Nyugaton is feltalálható balladai tárgy. Noha a sok változatban ismert ballada egyes változatai az új balladastílus jegyeit mutatják, az újabb összehasonlító balladakutatás a ballada nem egy változatában középkori vonásokat mutatott ki. Az eddig közölt és az itt jelentkező újabb terjedelmes csángó változatok közül is a legtöbbet határozottan a régi stílusú balladák közé sorolhatjuk. Az itt közzé tett III. változatban a gyermekgyilkos leányanya és a nagy hegyi tolvaj balladája ötvöződött egybe.

Faragó—Jagamas 138—40. — Csanádi—Vargyas 557—8. — Ortutay— Kriza 779—80.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 629.)