Címek
Évek
1837 1839 1853 1854 1856 1857 1859 1860 1862 1863 1864 1865 1866 1867 1868 1869 1870 1871 1873 1875 1882 1894 1895 1896 1897 1898 1899 1900 1901 1903 1904 1905 1906 1914 1933 1934 1936 1937 1938 1939 1940 1942 1943 1945 1946 1947 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1987 1988 1990 2013 2014 ismeretlen
Helymutatók
Névmutatók
Biró szép Anna
Gyűjtő:
Gálffy Sándor
Gyűjtés ideje:
1865
Gyűjtés helye:
Udvarhelyszék
Közlő:
Kriza János
Közlés ideje:
2013
Megjelenés helye:
Kriza János 2013: 107–110/8. sz.
Szöveg
Ehol eszik-iszik három szép katona,
Aj, Biró Pannának kötött kapujába,
Azon csak kimene, aj, Biró szép Anna.
Hova valók vagytok három szép katona?
Nem is igen közel, nem is igen meszszi,
Csak a Maroson tul mező-detrehemi.
Hát ismeritek-e az én édesemet,
Az én édesemet Hajdu Benedeket?
Ismerjük, ismerjük, jó legény barátunk,
Jó legény barátunk, kenyeres pajtásunk.
Valamit izennék megmondanátok-e?
Valamit küldenék, oda adnátok-e?
Mű bizon nem viszünk, nem is mondunk semmit,
Jöjj el te is velünk Mező-Detrehemig.
Várjatok hát kicsit három szép katona,
Míg felöltözködöm innepi gunyámba,
Innepi gunyámba, vontarany szoknyámba,
Kajszén katrinczámba, szép piros csizmámba.
Fátyolkeszkenőmet kössem a fejemre,
Kevés költő pénzem tegyem a zsebembe.
Mikor menyen vala udvar közepéig,
Fátyolkeszkenője elhasada végig.
Aj Biró szép Anna, szóval kérdi vala:
Anyám édes anyám mi legyen az oka?
Ág nem érintette, szél nem fuvintotta,
Szép fátyolkeszkenőm még is elhasada.
Szóval igy felele az ő édes anyja:
Ne menj el leányom, nem igen jó jel az.
Biz elmenyek anyám, aj én édes anyám,
Hogy lássam még egyszer az én kedves mátkám.
Mennek mennek addig, mennek jó darabig,
Míg egyszer eljutnak a jegenye fáig,
Szóval mondja vala a nagyobb katona:
Üljünk le, üljünk le aj Biró szép Anna.
Bizon nem ülök én, bizon nem ülök én.
Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig,
Míg ismét igy szóla nagyobbik katona:
Üljünk le üljünk le, aj Biró szép Anna. ||
Ahajt leülének hogy megnyugonnának,
Hogy megnyugonnának, ennének, innának.
Álomba borula aj Biró szép Anna,
Sugni-bugni kezde nagyobbik katona:
Öljük meg, öljük meg kedves jó barátim,
S osztozzunk a pénzin, drága szép gunyáin.
Szóval mondja vala a nagyobbik társa:
Bizon nem bánom én, bizon nem bánom én.
Szóval mondja vala az ő kisebb társa:
Bizon nem ölöm én, bizon nem ölöm én.
Bizon ha nem ölöd, ölünk mi tégödöt.
Bizon nem bánom én, bizon nem ölöm én.
Hallá álomnesszel, haj Biró szép Anna,
Ne ölj meg, ne ölj meg három szép katona,
Háromszáz forintom, azt is nektek adom,
Azt is nektek adom, s senkinek se mondom.
A nagyobb katona bicskát elékapá,
Hasának akasztva torkáig hasitá.
A holtról lefoszták a sok drága gunyát,
Kardokra facsarták s karokra hajiták.
Hajdu Benedek is felnyergelé lovát,
Felnyergelé lovát, hogy kövesse utját.
Felfordula frissen piros pej lovára,
Úgy hántassa magát a Maros partjára.
A Maros partjára egy fa árnyékába,
Ott reá bukkan a három katonára.
Jó napot, jó napot, hajdulegényeknek!
Jó napot, jó napot, Hajdu Benedeknek!
Szóval felkérdezi nagyobb hajdulegényt:
Honnan jőtök mostan három hajdulegény?
A Maros vizin tul Nyárád vize mentin
Temetésen voltunk, nénénk temetésin.
Onnan hoztuk mostan, a mit itt nálunk látsz,
Három száz forintot s a sok ékes gunyát.
Ismerem, ismerem, a sok ékes gunyát,
Bizon megöltétek aj Biró szép Annát.
Szóval mondja vala nagyobb hajdulegény,
Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.
Szóval mondja vala az ő nagyobb társa:
Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.
Szóval mondja vala az ő kisebb társa:
Bizon megölték ők, bizon megölték ők.
Ingem is akartak, de ingem elhagytak,
Ingem is akartak, de ingem elhagytak.
Hajdu Benedek is megragadá őket,
Jertek a biróhoz, – vasba verék őket,
Még egyszer fordula kisebbik pajtáshoz,
Vigy el ingem, vigy el, én kedves mátkámhoz!
Pej paripám tiéd nyereg szerszámokkal, ||
Ékes öltözetem három száz forinttal,
Csak vezess el éngem, csak mutasd meg nekem,
Hol van az én mátkám, az én szép jegyesem?
Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig,
A keserves gyászos nagy halom sirjáig,
A mikor meglátta az ő kedves párját,
Az ő kedves párját, Biró szép Annáját,
Nem sirt, nem könnyezett, csak csókolja vala,
Csak csókolja vala, s szóval mondja vala:
Vérem a véreddel egy patakot folyjon,
Lelkem a lelkeddel mennyországba jusson.
Azzal az ő kardját csak hamar felüté
S bele ereszkedék szép mátkája mellé.
Ehol eszik-iszik három szép katona,
Aj, Biró Pannának kötött kapujába,
Azon csak kimene, aj, Biró szép Anna.
Hova valók vagytok három szép katona?
Nem is igen közel, nem is igen meszszi,
Csak a Maroson tul mező-detrehemi.
Hát ismeritek-e az én édesemet,
Az én édesemet Hajdu Benedeket?
Ismerjük, ismerjük, jó legény barátunk,
Jó legény barátunk, kenyeres pajtásunk.
Valamit izennék megmondanátok-e?
Valamit küldenék, oda adnátok-e?
Mű bizon nem viszünk, nem is mondunk semmit,
Jöjj el te is velünk Mező-Detrehemig.
Várjatok hát kicsit három szép katona,
Míg felöltözködöm innepi gunyámba,
Innepi gunyámba, vontarany szoknyámba,
Kajszén katrinczámba, szép piros csizmámba.
Fátyolkeszkenőmet kössem a fejemre,
Kevés költő pénzem tegyem a zsebembe.
Mikor menyen vala udvar közepéig,
Fátyolkeszkenője elhasada végig.
Aj Biró szép Anna, szóval kérdi vala:
Anyám édes anyám mi legyen az oka?
Ág nem érintette, szél nem fuvintotta,
Szép fátyolkeszkenőm még is elhasada.
Szóval igy felele az ő édes anyja:
Ne menj el leányom, nem igen jó jel az.
Biz elmenyek anyám, aj én édes anyám,
Hogy lássam még egyszer az én kedves mátkám.
Mennek mennek addig, mennek jó darabig,
Míg egyszer eljutnak a jegenye fáig,
Szóval mondja vala a nagyobb katona:
Üljünk le, üljünk le aj Biró szép Anna.
Bizon nem ülök én, bizon nem ülök én.
Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig,
Míg ismét igy szóla nagyobbik katona:
Üljünk le üljünk le, aj Biró szép Anna. ||
Ahajt leülének hogy megnyugonnának,
Hogy megnyugonnának, ennének, innának.
Álomba borula aj Biró szép Anna,
Sugni-bugni kezde nagyobbik katona:
Öljük meg, öljük meg kedves jó barátim,
S osztozzunk a pénzin, drága szép gunyáin.
Szóval mondja vala a nagyobbik társa:
Bizon nem bánom én, bizon nem bánom én.
Szóval mondja vala az ő kisebb társa:
Bizon nem ölöm én, bizon nem ölöm én.
Bizon ha nem ölöd, ölünk mi tégödöt.
Bizon nem bánom én, bizon nem ölöm én.
Hallá álomnesszel, haj Biró szép Anna,
Ne ölj meg, ne ölj meg három szép katona,
Háromszáz forintom, azt is nektek adom,
Azt is nektek adom, s senkinek se mondom.
A nagyobb katona bicskát elékapá,
Hasának akasztva torkáig hasitá.
A holtról lefoszták a sok drága gunyát,
Kardokra facsarták s karokra hajiták.
Hajdu Benedek is felnyergelé lovát,
Felnyergelé lovát, hogy kövesse utját.
Felfordula frissen piros pej lovára,
Úgy hántassa magát a Maros partjára.
A Maros partjára egy fa árnyékába,
Ott reá bukkan a három katonára.
Jó napot, jó napot, hajdulegényeknek!
Jó napot, jó napot, Hajdu Benedeknek!
Szóval felkérdezi nagyobb hajdulegényt:
Honnan jőtök mostan három hajdulegény?
A Maros vizin tul Nyárád vize mentin
Temetésen voltunk, nénénk temetésin.
Onnan hoztuk mostan, a mit itt nálunk látsz,
Három száz forintot s a sok ékes gunyát.
Ismerem, ismerem, a sok ékes gunyát,
Bizon megöltétek aj Biró szép Annát.
Szóval mondja vala nagyobb hajdulegény,
Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.
Szóval mondja vala az ő nagyobb társa:
Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.
Szóval mondja vala az ő kisebb társa:
Bizon megölték ők, bizon megölték ők.
Ingem is akartak, de ingem elhagytak,
Ingem is akartak, de ingem elhagytak.
Hajdu Benedek is megragadá őket,
Jertek a biróhoz, – vasba verék őket,
Még egyszer fordula kisebbik pajtáshoz,
Vigy el ingem, vigy el, én kedves mátkámhoz!
Pej paripám tiéd nyereg szerszámokkal, ||
Ékes öltözetem három száz forinttal,
Csak vezess el éngem, csak mutasd meg nekem,
Hol van az én mátkám, az én szép jegyesem?
Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig,
A keserves gyászos nagy halom sirjáig,
A mikor meglátta az ő kedves párját,
Az ő kedves párját, Biró szép Annáját,
Nem sirt, nem könnyezett, csak csókolja vala,
Csak csókolja vala, s szóval mondja vala:
Vérem a véreddel egy patakot folyjon,
Lelkem a lelkeddel mennyországba jusson.
Azzal az ő kardját csak hamar felüté
S bele ereszkedék szép mátkája mellé.
Megjegyzés
Gálffy Sándor 1865a (Kolozsvári Nagy Naptár) – Ua. in MNGY I. 1872: 176–179/12. sz. [helyesen 21. sz.] Gálfi Sándor gyűjtése, Udvarhelyszék. Változtatás nélküli, szó szerinti újraközlés.
Ez a változat nem azonos az MNGY III- ban és az SZNGY-ben közölt két változat egyikével sem.
(Olosz Katalin jegyzete; Kriza János 2013: 620.)
Támogatók
Partnerek
