Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Bíró János, Bíró Kata


Gyűjtő: Kallós Zoltán
Gyűjtés ideje: 1959
Gyűjtés helye: Lészped
Közlő: Kallós Zoltán
Közlés ideje: 1971
Megjelenés helye: Kallós Zoltán 1971: 602-606/263. sz.

Szöveg

   Bíró Katát s Bíró Jánost elrablották a törökök s a tatárok. Tizennégy esztendőt mind hizlalták őket. Csak dióbelet s jó búzakenyeret attak nekik enni, hogy jól meghijzanak. Ezek a tatárok ették az embereket es.
   Bíró János értette valamennyet a beszédjüket es, hogy immá’ annyi időt ott vótak köztik.
   Felvirjattak egy szép vasárnap regvel, s csak mondja egyik tatár az édesanyjának: „Mire mi visszajövünk, kend Katit nekünk megsüjse ebédre.” De János, hogy értette beszédjiket, sírva mondá Bíró Katának: „Húgom, édes húgom, magad jól vigyájz, met mingyá jő a bába, hogy tégedet vejsen belé a kuptorba. Jön a kotyigával, hogy kotyigájzatok, de magad nehogy felülj a kotyigába, met ha magad felülc, bévet a kuptorba kotyigastól. Csak azt mondjad neki, hogy magad nem tucc reáülni, met soha kotyigán nem ültél. Mondjad, mutitsa meg neked, hogy kell reá ülni, s mikor reá ülne, lökd bé a kuptorba. Met ha magad meg nem teszed, elvesztenek minket. De ha magad ügyess lécc, akkor mi innen megszabadulunk.”
   Oda es mene a bába, s mondja: „Jere, ülj fel, Kata, hordojzalak meg én egy kicsiddég a kotyigacskába.” — „Én nem tudok felülni, met én nem szoktam vót az apám házánal kotyigával járni. Mutissa meg kend nekem, hogy kell reáülni. Magam es felülek oda kejed mellé.”
   Mikor a bába felült, szekett bátran Kata, s belétaszitotta a tüzes kuptorba. „Na, húgom, Bíró Kata, készülj bátran. Immá’ induljunk el mi es a mi szép hazánkba a mi jó szüleinkhez, hogy még megláthajsuk őköt!” Met bizony tizennégy esztendő sok szép üdő.
   Leakasztotta Bíró János szegről fényes kardját, s elindultak haza. Mentek, menegettek, s az úton ketten beszélgettek, hogy még ők es valahára még haza es érnének?
   Közbe hazatértek a tatárok es, hogy déleljenek. Veszik ki a húst a kuptorból, hogy egyék meg Katit. Hát amikor kivették, nem tutták megenni. Nem tutták megenni, met vén vót s inas vót a hús.
   Akkor egyik csak számát vette, hogy e nem Bíró Kata húsa. Hogy a bábát se kapták suhutt, egyik csake lrikojtá magát: „Ezek megsütték anyánkat s elfuttak. Induljunk csak bátran utánnik, hogy fogjuk meg őköt!”
   Amind mennek, Bíró János számát vette, hogy jönnek a tatárok utánnik. „Húgom, húgom, Kata, néjzte hátra egy keveset, de te nehogy megejedj.” — „Bátyám, Bíró János, jőnek a tatárok s rabolnak el minket. De ojan sokan vannak, mind a felleg az égen.” — „Magad, húgom, bújj bé ebbe a vízmosásba, fordulj napkeletre, s úgy kérjed az Istent, hogy segéljen meg, elvághajsam őköt. Adjon erőt a karomba, hogy meggyőjzem őköt!”
   S csak kiszollá János, s ott es termettek a tatárok. János mind elvágta őköt, s csak egyet fogott hagyni hírmondani. Annak es az egyik karját levágta, s úgy csapta el félkézvel.
   Akkor János csak rikojtá a húgát: „Kata, édes húgom, kelj ki vízmosásból. Tépd el a ruhacskádat, met a tatárok egyik kicsidújam levágták, s úgy esszeliggattak, mind a rosta s a szita!”
   Bekötözte Kata a bátyját, s elindulának hazájikba. Estére hazaérének az apjuk házához, s hát ottan éppen bál vala, nagy múlatság a Bíróék házába. „Menyj bé, húgom, s kérj magad egy kicsi tejet, s mondjad azt, hogy egy beteged vagyan.”
   Bémene Kata, sírva könyörgött, ha neki egy kicsi tejet adnának. De a házigazda elszidta őköt. „Menj ki, kúdus, menj ki a házambul, met még a bűzötöket sem nem állhatom. Inkább a kutyáimnak kitőtöm tejemet, mintsább odaadjam nektek ezer idegennek.”
   „Bátyám, Bíró János, nem adának tejet, s még el es szidának.” — „Csak még menj bé, húgom, s kérj egy kicsi málét. Én csak azétt küdlek, hogy hátha megismernének.”
   Bément szegény Bíró Kata, eseng, de csak azt mondá a gazda: „Menyj ki, kúdus, a házamból, met bűzödet sem állhatom. Mintsább neked adnám a darab málémat, inkábbot oda vetem kutyáimnak.”
   Kimene szegény Bíró Kata, s nagy búsan mondá báttyának. De a bátyja eseng csak vijszakülte: „Menj bé, Kata, s kérjél te nekünk szállást, ha nem es házikba, bár a szemet vető helyre, ha bécsapnának, hogy ne maradjunk az uccán éccakára.”
   De a gazda eseng csak elhajtotta Katát: „Menj ki, kúdus, takarodj ki a házamból, met én még bűzöd sem állhatom! Mintsább én titeket bécsapnálak a szemet vetegető helyre, inkább a kutyáimat ott fogom hálatni.”
   Kimejen Kata nagy búsan, s mondá a bátyjának. De Bíró János eseng csak visszaküdte: „Menj bé, húgom, s kérj te nekünk szállást bár az istállóba!”
   Bémejen szegén Bíró Kata az apjáékhoz immá’ negyeccer es. Kéri, csapják bé őköt bár az istállóba, met egy betege vagyan a kapujikba. „Menyjetek bé oda, met ott bűzötöket nem érzem!”
   Bémenének az istállóba, s csak azt mondá Bíró János: „Szegén Bíró János, első kakas szókor megfogant a szavam. Másod kakas szókor kimúlok világból.” — S még szavát se végezte, keccer szólott a kakas, s abba helybe meg es hótt.
   Bíró Kata nagy jajszókval siratgatni kezdte. Olyan szépen mondogatta: „Bátyám, Bíró János, kit a törökök s a tatárok elrablottak vala. Eljövénk mi es az apánk házához. Bátyám, bátyám, Bíró János, első kakas szókor megfogant a szava, másod kakas szókor kimúlta világból.”
   Kimejen egy szóga, s meghallja Katának keserves jajszavát. Menyen es bátran vissza, s mondja vala: „Asszonyom, asszonyom, de nagy dólgot halltam. Az egyik cigány meghótt, s a másik mind úgy sirajsa: Bátyám, Bíró János, elrablott testvérem, tizennégy esztendeig tatárok rabjik vótunk, most eljövénk mik es az apánk házához, de még a bűzünket se fogták állhatni, nemhogy házikba béfogadjanak. Bátyám, Bíró János, első kakas szókor megfogant a szava, másod kakas szókor világból kimúllott.”
   Akkor a gazda meg es csapta a szógálót: „Menyj el magad, menyj el, s ne es juttasd eszembe, mert tizennégy esztendőtől még a porik sincsen, nemhogy ők legyenek.”
   Kiment egy más szóga es, de az es csak mind úgy mondja vala. A házigazda ezt es megcsapta. „Menyj el magad, met annyi időtől még a porik sincsen, nemhogy ők legyenek. Még ne es juttasd eszembe.”
   Kimene a harmadik es, de ez es csak azt mondja. Ezt es megcsapta a gazda, de méges kimene, hogy hallja meg maga a füleivel. Hát amikor hallja, hogy siratozik Kata, bement az istállóba: „Katikám, Katikám, elrablott leányom, mét nem mondtad magad, hogy ti vagytok. Me’ nemcsak a házamba, de meleg kebelembe es bétettelek lenne.”
   Akkor kiment az anyjik es, de az es csak azt mondta: „Hogyha tudtam vóna, gyermekeim vattak, meleg kebelembe bécsaptalak vóna.” — „Nem kellett kebele, csak a meleg háza, még azt es sajnálotta kend az édes gyermekeitől es.” Mikor Kata ezt kiszollotta, megszakadt a szíve s ő es meghótt.



Megjegyzés

Az ismétlődő török utalások miatt mindhárom moldvai változatában kétségtelenül törökkori ballada tárgya: a rabságból hazatérő gyermekeit fel nem ismerő, rajtuk mint idegennek vélteken meg nem könyörülő anyának és gyermekeinek tragikus története nemcsak a magyarban, hanem a szláv népek folklórjában is közkeletű balladai tárgy. Az itt adott változatok közül kettőben csak a két testvér, a harmadikban — bűnhődésképpen — velük együtt a két szülő is a halál áldozatául esik. (Egy negyedik — meseváltozata kötetünkben a 263. sz alatt.) A közölt változatok közül kettő valamennyi eddig ismert darab közül a legterjedelmesebb, illetőleg legteljesebb. Lészpeden a II. változatot többen is tudják.

Kálmány, Szeged népe II, 2—3. — Solymossy, MNépr.2 III, 96—7, 125. — Faragó—Jagamas 93—100. — Gragger 180. — Ortutay, SzNb. 301—2. — Csanádi—Vargyas 487—8. — Vargyas, MB. 14—7. — Leader 307—12.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 631.)