Akkor, szívem, akkor
Zúgadoz ez erdő, sok sziép énekszótól,
Tündöklik e mező sok búzavetéstől.
„Mondd meg nekem, rózsám, mondd meg nekem
nyilván,
Tudjam ki igazán: várjalak-e vaj nem?
Várjalak-e, vaj nem, mikorra várjalak?
Mikor leszen néked visszafordulásod?”
„Akkor, szüvem, akkor, akkor s még akkor sem.
Mikor kapud sarka péndzvel gyükeredzik.
Péndzvel gyükeredzik, gyüngyvel leveledzik,
Akkor, szüvem, akkor, akkor s még akkor sem.”
„Nem vót, soha nem vót, s tudom, nem es leszen.”
„No ha nem vót soha, ingem se várj vissza.”
„Mondd meg nekem, rózsám, mondd meg nekem
nyilván,
Tudjam ki igazán, várjalak-e vaj nem?
Várjalak-e, vaj nem, mikorra várjalak?
Mikor leszen néked visszafordulásod?”
„Akkor, szüvem, akkor, akkor s még akkor sem,
Mikor tüszelyedet sárig gyopár növi,
Mikor kapud előtt tüngyérvásár nyillik,
S e posztónak singjit vasrúdakkal mérik.
Akkor, szüvem, akkor, akkor s még akkor sem,
Mikor egy szem búza tíz kalangyát terem.”
„Nem vót, soha nem vót, tudom nem es leszen ”
„No ha nem vót, szüvem, ingem se várj többet,
Met nem jövök erre s e fekete gyászra.”
A balladai menetű, párbeszédes ének egy régi búcsúének korunkra hagyományozott hiányos változatának látszik.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 647.)