Kőrösi Csoma Sándor életműve

1784. április 4-én keresztelik meg Kőrösön Csoma András és Gecse Krisztina Sándor nevű gyermekeként. Pontos születési dátuma nem maradt fenn, de korabeli szokás szerint nyolcnapos korban keresztelték meg az újszülötteket, s eszerint – visszaszámolva a napokat – március 27-én születhetett.

Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában végzi, majd 1799-ben – a megszokottnál idősebb, 15 és fél éves korban – gyalog viszi édesapja az akkori Erdély legjelentősebb református iskolájába, a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba, ahol szolgadiákként tanul. 1802-ben veszti el édesapját, 1809-ben édesanyját.

Már Nagyenyeden megmutatkozik a történelem, s azon belül a magyar múlt, valamint a nyelvek iráni érdeklődése. Feltételezése szerint legkeletebbi rokonaink az ujgurok, de nyelvünket „természetében” rokonság kapcsolja a szanszkrithez is. Útrakelésének egyik oka: nem ért egyet az akkor már a tudományos akadémián alapelvként ápolt finn-ugor származáselmélettel, s hun rokonságunkat akarja bizonyítani.  Hisz a hun–magyar folytonosságban, mely nem csak a bizánci és arab történészek munkáiban, valamint a 12–13. századi krónikákban szerepelt, hanem a székely néphagyományban, a szülőföldjén élő legendákban is fennmaradt. Csoma elhatározása – hogy felkutatja népének eredetét – kormányozza egész további életútját, s minden tettét, cselekedetét – sokszor közvetve – ez a cél határozza meg. Egykori diáktársa, Újfalvy Sándor jegyzi fel, hogy testét sanyargatva készült a nagy útra.

1816. április 16.–1818. július vége között a göttingeni Georgia Augusta Egyetemre iratkozik. 1816-ban az enyedi kollégium vezetői az angol segély századbéréből két alumniumot (ellátást biztosító alapot) állítottak fel papságra készülő enyedi diákok számára a göttingai egyetemen, tizenöt fontsterling díjjal egynek-egynek. Kőrösi az elsők közé tartozik, akik ezen élelempénzen tanulnak. 

Göttingenből hazatérve minden erejét a készülődésre fordítja. Zágrábba megy szláv nyelveket tanulni, majd 1819. november 23-án gyalogosan indul el Ázsiába. Kezdeti célja az akkor török uralom alatt levő Bukarest, ahol az alaplakosság mellett sok görög, örmény, zsidó és török élt. 1820. július 22-én érkezik Bagdadba, ahol szeptember 4-ig tartózkodik, s feltehetően könyvtárakat búj, kutat az ott töltött másfél hónap alatt. Innen tovább Teheránba, Perzsia fővárosába tart, ahol angol és perzsa nyelvtudását gyarapítja. Itt írja híres teheráni levelét 1821. március 1-én, melyben magyarságkutató céljait, s annak lehetőségeit fogalmazza meg.

1822 januárjában – télidőben, szinte hihetetlen módon és körülmények között vergődik át a Hindukus hegyláncain, s Afganisztán fővárosába, Kabulba jut. Majd tovább-tovább az immár sokadszor megváltoztatott útirányon India felé. Állomásai: Halbar szoros, Pesavar, Lahor – Ladak tartomány székhelye –, Amritszár, Dzsammu, majd Szrinagar, Kasmir fővárosa. Ladakon keresztül, a Himaláján át tervezi eljutni Belső-Ázsiába.

Kasmirban 1822. július 16-án találkozik az eléggé rejtélyes, félig-meddig kalandor, de mindenképpen hazájának, angolságának elkötelezett William Moorcroft-tal. Ez a találkozás végzetes hatást gyakorol további életútjára. Moorcroft felismeri vándorunk rendkívüli egyéniségét, tehetségét, s nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Csoma a tibeti nyelv és kultúra tanulmányozására szántja további életének jelentős részét. Csoma hozzákezd, hogy elkészítse az addig a nyugati világ számára titokzatosnak számító és szinte ismeretlen tibeti nyelv nyelvtanát és szótárát.Visszatér Lehbe majd Szrinagarba, s 1823. június 26-án megérkezik kutatásainak első jelentős állomására, a Zanszkari királyságba, Zanglába. Zanglában 1824. október 22-ig dolgozik európai emberek számára rendkívüli körülmények között. Tanulja a nyelvet, a kultúrát, tibeti könyvek sok százát olvassa át, kutatja, tanulmányozza az ország történelmét, földrajzát, irodalmát, s közben gyűjti az anyagot ahhoz, hogy megbízatásának eleget tegyen, összeállíthassa a hatalmas, végül is 30 ezres szójegyzékét. Tanítómesterének, munkatársnak megnyeri Szangye Püncog, majd Kunga Csöleg tudós lámákat.

1825. június 6-án visszaindul Zanszkárba, november 10-től a pukhtali kolostorban, majd 1827 júniusától Kanamban él és dolgozik. Itt tanulmányozza át a Kandzsur és Tandzsur – együttesen több mint 200 kötetét –, melyek a buddhizmus – eredetileg szanszkritból fordított (az eredeti elveszett) – szent iratai. Itt fejezi be szótárát és nyelvtanát, valamint a buddhista terminológiai szótárt.

1829. július 15-én Kalkuttában havi 50 rúpiát szavaznak meg támogatására. 1831. május 31-én Kalkuttába érkezik, átveszi az Ázsiai Társaság könyvtárának rendezését. Elkészíti a szanszkrit–tibeti–angol szótárat is, mely csak majd jóval halála után, 1910-ben jelenik meg, közben tibeti-angol szótárát, valamint tibeti nyelvtanát végre sajtó alá rendezi, ami a bengaliai Asiatic Society Journal titkárának – James Prinsep – 1834. január 5-i jelentése szerint 500-500 példányban elkészült.

Essays Towards a Dictionary Tibetan and English. Calcutta, 1834./ Budapest, 1984

Grammar Of The Tibetan Language in English. Calcutta, 1834./ Budapest, 1984

A munkájának híre eljut Magyarországra is, ahol már előzőleg, 1833. november 15-én a Magyar Tudós Társaság levelező-, s három hónapra rá, 1834. február 6-án a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjává választja. Közben eredeti céljára próbál újra koncentrálni, s 1835-1837 között új-bengáli nyelveket tanulmányoz Észak-Indiában, Titáliában. A szanszkrit-magyar nyelvrokonságra keresi a bizonyítékokat.

Calcuttába visszatérve 1837–1842 között újra a Társaság kötelékében dolgozik, könyvtárosi állást vállal. 1842-ben elérkezettnek látja az időt, hogy megpróbáljon eljutni Lhászába, hogy az ottani nagy könyvtárak anyagába is betekinthessen. Februárban indul el Calcuttából, a legfőbb szükséges könyveit ládákba csomagolva viszi magával. A Mahananda folyón vízi úton halad egy ideig, majd március 24-én érkezik meg Dardzsilingbe, mely 2314 méter magasan, a Himalája második legmagasabb csúcsa, a Kancsendzönga lábainál fekszik. Útja folytatására vár engedélyt, ám megbetegszik, s április 11-én elhalálozik. Szinte közhelyként került be a köztudatba: malária végzett vele. Ám későbbi kutatások megkérdőjelezik ezt, így halála oka ismeretlen. 1842. április 12-én a dardzsilingi temetőben helyezik örök nyugalomra. Sírja zarándokhely lett a dardzsilingi angol temetőben. Csomakőrös és Kovászna 1990 óta évi rendszerességgel emékezik nagy szülöttünkre, akit az egyetemesség a legnagyobb nyelvészek egyikeként, a tibetisztika megalapítójaként tart számon. Életműve egyetemes érték.

Kőrösi Csoma Sándor hagyatéka

Kőrösi Csoma Sándor bibliográfiája

Körösi Csoma Sándor (1784–1842) hagyatéka Kovászna megye egyik legnagyobb és legsúlyosabb értéke. Ezt – és hogy tud róla a világ – az is bizonyítja, hogy 2009-ben az UNESCO Világemlékezet listájára bejegyezték gyűjteményét.

Amint az alábbi – nem teljes – rövid összefoglalása a munkásságának is mutatja, Csoma életműve egyetemes értéknek tekinthető.

Csoma hét éven át tartó, nélkülözésekkel teli, kemény, és önmagával szemben is kíméletlen tibeti tanulmányainak legfőbb gyümölcse, a tibeti nyelvtan és szótár 1834-ben jelent meg Kalkuttában. Munkái úttörő jellegűek, s megszületett velük az orientalisztika egy új tudományága, a tibetisztika. Mindkét munka időtállónak bizonyult: 1971-ben és 1984-ben ismételten kiadták őket.

Szótára hosszú ideig a legfőbb forrása volt a később készült híresebb szótáraknak, így a Jäschke- és a Das-féle tibeti-angol szótáraknak. Egyetlen hibája felépítésében rejlik, az ugyanis a hagyományos tibeti és a későbbi, nyugatiak által (ideérve az indiai Dast is) összeállított szótárakkal szemben nem a tibeti abc-t követte, hanem a latint. Ez a zavaró és használatát jelentősen megnehezítő szerkesztési hiba azonban nem Csoma rovására írható; a könyvet kiadó Ázsiai Társaság határozott kérése volt a latin abc-n alapuló rendszer, s úgy tűnik e szándékuktól még a tibeti nyelv akkor egyetlen ismerője és tudósa sem tudta őket eltántorítani.

Ami Csoma nyelvtanát illeti, ismét kevés lenne, ha csupán annak úttörő jellegére hivatkozva beszélnénk róla. Bár a nyelvészet és a nyelvtanok leírásának módszertana a 19. század óta gyökeres változáson ment keresztül, mégis Csoma nyelvtana, részletessége és anyagának gazdagsága folytán, még napjainkban is újabb munkák forrásául szolgál. Csoma azonban nem egyszerűen csak a tibeti nyelv leírását adja könyvében, hanem kiegészítette azt a tibeti időszámítás ismertetésével, kronológiai táblázatokkal, a kánonból vett szépirodalmi szemelvényekkel, a beszélt tibeti nyelvből származó fordulatokkal és a tibeti és nepáli írás különböző típusait bemutató litográfiákkal.

Harmadik, posztumusz monográfiája a szanszkrit-tibeti-angol szójegyzék, vagyis a 9. században készült híres buddhista terminológiai szótár, a Mahávjutpatti angol megfelelőkkel kiegészített változata, több mint egy évszázadig egyedülálló munkának számított e téren.

Csoma dolgozatait szemlélve ugyancsak rá kell döbbennünk munkásságának és szellemének nagyságára. Még napjainkban is, amikor a tibeti nyelvet már számos egyetemen oktatják és a tibeti szövegek szerte a világon elérhetők, csak a legnagyobb nevű és legolvasottabb kutatók mondhatják el magukról, hogy a tibeti irodalom és tudományosság hatalmas és szerteágazó irodalmában olyan alapos jártasságra tettek szert, mint amilyen a kezdet kezdetén Kőrösi Csoma Sándoré volt.

Térségünk nemzetközi legnagyobb szülötte, sőt az egész magyarság egyik kimagasló egyénisége, akinek életművét számon tartja az egyetemes tudományosság. Szakmáját tekintve nyelvész, s aligha van a világon egy hozzá hasonlóan számon tartott és elismert nyelvtudós. Tisztelte és maximálian értékelte kora, s értékeli az utókor is. Jeles tudósok – köztük a francia Bernard Le Calloc’h, a magyar Csetri Elek, Szilágyi Ferenc, a Genfben élt Marczell Péter évtizedeket szántak az ő hagyatékának kutatására. A Delhi-i Indira Gandhi központ a tavalyelőtt (2015-ben) rendezte meg 7. Csoma konferenciáját, amelyen indiai, ausztráliai, holland, német és magyar kutatók vettek részt. Calcuttában az Ázsiai Társaság egy pár évvel ezelőtt is könyvet jelentetett meg róla. Ha a világnak érték, nekünk is az kell, hogy legyen. Mert mi adtuk őt a világnak.