A Házsongárdi temető

A Házsongárdi temető Kolozsvár történelmi temetőkertje, a sokévszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelye és egyben az emlékezések kegyhelye. Szép fekvése, dús növényzete, monumentális emlékművei már a 19. század végén híressé tették. Szerepel a romániai műemlékek jegyzékében.

A Házsongárd nevet már korábban is használták a területre, eredetileg a város falától délre eső domboldalt jelölték így, ahol gyümölcsösök, kertek és szőlők terültek el. A név első írásos említése 1373-ból maradt fenn: az Harsongardbely zeolek Myveltetesereis eo. k. legien gongiok Ne pwztullianak ely. A Házsongárd szó temetővel együtt történő említésére az első dokumentum 1834-ből kelt. A szakirodalom a nevet német eredetűnek tartja, de az nem tisztázott, hogy a Haselgarten (mogyoróskert) vagy Hasengarten (nyúlkert) erdélyi szász változatából származik. Az is felmerült, hogy az egyik nagyobb birtok gazdájáról, Hasinschart kolozsvári szász polgárról nevezték el. Herepei János szerint a név összetett szó, ami a hárs + bongárd (szász nyelven gyümölcsöskert) tagokból áll.

A temetőt 1585. május 11-én alapította a kolozsvári közgyűlés, azaz a százférfiak és a tizenkét esküdt együttes ülése, a pestisjárvány kezdetén. Erre a célra a Torda utcai kiskaputól délre eső városi dinnyeföldet jelölték ki (maihoz közeli nyelven): „Látván Istennek ostorát a halálozások naponként való gyarapodását és a temetőhelyek alkalmatlan voltát a sok benne fekvő testek miatt, mely szerint ahol sírt ásnak mindenütt eleven testre találnak együtt a felső tanáccsal elhatározták, hogy a Tordai utcai Kis ajtón kívül való földben, ahol mostan a dinnyét vetették, egy jó és tágas darab földet szakasszanak temető helynek ahová mind szegény és gazdag személyválogatás nélkül temetkezzék, mely helyet jó örökös sövénnyel befonjanak.” A járvány miatt az eredetileg kijelölt terület hamar megtelt, így a temető déli irányba, a domboldalra terjeszkedett tovább. Kezdettől fogva köztemető szerepét töltötte be a város életében, így vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül bárki idetemetkezhetett.

Az idők folyamán többször kibővítették, így jött létre 1739-ben J. F. de Gladys ezredes adományából a lutheránus temetőkert, majd 1840-ben a régi zsidó temető. 1885-ben a temetőt rendezték, sok gazdátlan régi követ kiemeltek a helyéről, kijelölték a parcellákat, elkezdték a fásítást. A 19. század végén dél felé kibővítették, itt nyílt meg 1892-ben az új zsidó temető és 1914-ben a honvédsírkert. A ravatalozó kápolnát és az irodaépületet 1897-ben építették.

1911-ben Kohn Hillel és Zsakó Gyula, az unitárius kollégium friss végzősei, még hatvankét 1700 előtti sírkövet írtak össze, a legrégibb 1586-ból való volt.[4] A 20. század végén még fellelhető legrégebbi 1599-ből maradt fenn, egy ereszes sírkő, a lutheránus temetőrészben, de a Jelen-kripta oldalán van egy 1585-ből fennmaradt tábla is. A 14 hektáron több mint 500, főként magyar nevezetes személy sírkövét találhatjuk. A kolozsvári román lakosság arányának növekedésével a temetőben is egyre több román sír lett.

Noha a városi közgyűlés már 1892-ben megállapította, hogy „a jelenlegi köztemető annyira túlzsúfolt, miszerint közegészségi és közrendészeti tekintetekből továbbra már nem használható”, és 1893-ban már nem engedélyezték új sírok ásását, ma is ide és a megnyitott új temetőbe temetkeznek. A még 1885-ben megkezdődött temetőrendezési kísérletek többnyire balul ütöttek ki, inkább a régi kövek és a hagyományos összhang pusztítását, mint a műemlékjelleg megőrzését szolgálták. 1938-ban László Dezső, Bíró Sándor és Jancsó Béla vezetésével 60 kolozsvári ifjú összeírta a sírokat, Kelemen Lajos, Benczédi Pál és Puskás Lajos segítségével megfejtette a feliratokat, és a listát közzétette az Ellenzék, Keleti Újság és a Patria hasábjain. Az új temetőben az 1970-es években a sírok közti utakat is eladták sírhelynek. Valamelyest enyhített a helyzeten a monostori temető megnyitása.

A 16–17. század legtipikusabb sírkőfajtája az úgynevezett ereszes kő, valamint a koporsó alakú tumba, amelyet még a 18. században is használnak. Szép latin feliratos ereszes köve maradt fenn Kovásznai Péternek (1673), II. Rákóczi György híres udvari papjának-püspökének, aránylag ép még a tumbája a Szathmári Pap család néhány tagjának, valamint Szentábrahámi Lombard Mihály unitárius püspöknek (1753). A reformkorral kezdődően divatba jött a temetőkultusz. A főúri családok, egyházak versengve emeltek szebbnél szebb emlékműveket, kriptákat, mauzóleumokat nagy halottaiknak, szeretteiknek. Művészeti értékeik miatt is meg kell említenünk a négy oroszlántól őrzött Kendeffy-emlékoszlopot (Hess János bajor szobrászművész alkotása), Bölöni Farkas Sándor, Barra Imre neogótikus, mellszoborral díszített oszlopát, az ugyancsak e stílusban épült Mikó- és Donogány-kriptákat. Empire domborművei miatt a Mauksch–Hintz-kripta, térhatásáért a neoromán iktári Bethlen-kripta (Ybl Miklós műve) érdemel említést. Aránylag sok a klasszicizáló síremlék (Kéler Ilona, Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Kuun Géza sírja), valamint kripta (betleni Bethlen, Korbuly–Barcsay családok, Sigmond Elek mauzóleuma); nagy számban őrződtek meg az eklektikus építmények, az utóbbi két évszázad sírkődivatját bemutató oszlopok.

A tulajdonképpeni köztemető oldalához három zsidó temető csatlakozik, egy negyedik pedig távolabb, a Tordai út mellett található.

A Házsongárdi temető az erdélyi s főleg a kolozsvári írók, költők tudatában szimbólummá növekedett, padjain számos vers született, nem egy regényben említik. Híres Áprily Lajos Apáczai Csere János emlékének szentelt verse, a Tavasz a Házsongárdi temetőben és Szabó Dezső Életeim című önéletrajzi visszaemlékezéseinek e sírkertre vonatkozó néhány fejezete.

1999-ben megalakult a Házsongárd Alapítvány, melynek célkitűzése magánszemélyek adományait, alapítványok támogatását felhasználva, évente néhány síremlék helyreállítása, mások folyamatos gondozása. Az alapítvány munkáját az erdélyi történelmi magyar egyházak, valamint Kolozsvár nagy múltú magyar tannyelvű iskolái segítik. Képviselőik tagjai az alapítvány kuratóriumának, diákcsoportjaik sírgondozást vállalnak.

A 430 éves kolozsvári Házsongárdi temető „B” kategóriás műemlék, ám ez a védettség kevésnek bizonyult az egyik legfontosabb erdélyi magyar Pantheon számára. Éppen ezért 2010-ben Kelemen Hunor első kulturális miniszteri mandátuma alatt megalakult egy munkacsoportot, amelynek célja a Házsongárdi temető értékeinek megőrzése, a temetőben lévő síremlékek műemlékjellegének megóvása, az elkövetett sírrongálások megállítása. A munkacsoportot a Házsongárd Alapítvány, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség munkatársai alkották.

2011 júniusában a Kulturális Minisztérium alá tartozó Kolozs Megyei Kulturális és Műemlékvédelmi Igazgatóság és az általa felkért szakértők megkezdték a kolozsvári Házsongárdi temető műemléksírjainak egyéni felmérését. A felmérést a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság munkatársai is segítették. 2011. december 12-én véglegesítették a sírok és síremlékek egyéni felmérését, és a szükséges dokumentációt ekkor jutatták el a kulturális tárcához. 2011. december 21-én az Országos Műemlékvédelmi Bizottság elfogadta azt a 397 tételből álló, sírok és síremlékek dokumentációját, amely által ezen sírok és síremlékek az országos műemlék-jegyzékbe kerültek. 2012. február 13-án Kelemen Hunor miniszteri rendelettel erősítette meg a Házsongárdi temető egyéni műemlékké nyilvánított sírjainak a védettségét. A miniszteri rendelet a Házsongárdi temető 397 műemléksírjának nyújt védelmet.

A temetőben fellelhető híres sírokról több interaktív térkép is keszült, segítve a tájékozódást.  

A Házsongárdi temető nevezetes halottainak listája:

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Házsongárdi_temető_nevezetes_halottainak_listája

Gaal György

1997 Tört kövön és porlandó kereszten. Pusztuló múlt és fájó jelen a Házsongárdi temetőben.  Stúdium, Kolozsvár.

Herepei János

2004 Kolozsvár történeti helyrajza. Művelődés, Kolozsvár, 628–669.

Kelemen Lajos

1982 Művészettörténeti tanulmányok II. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.

Kohn Hillel – Zsakó Gyula

1911 A kolozsvári házsongárdi temető sírkövei, 1700-ig. Erdélyi Múzeum. (5–)

Lászlóffy Aladár – Kántor László

1989 Házsongárd. Helikon, Budapest.

Lászlóffy Aladár

2012 Házsongárd. Fényképezte: Kántor László. (Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest.)

Balogh Edgár (főszerk.)

1991 Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés II. (G–Ke). Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.

A 430 éves Házsongárdi temető hűen tükrözi Erdély, Kolozsvár és Európa történelmét, azt a történelmet, amelynek mindannyian részesei vagyunk. A kolozsvári közösség, valamint egész Erdély Pantheonja.

Nemzetünk kultúrájának számos nagy alakja lelt itt örök nyughelyre, említsük akár Apáczai Csere Jánost, Bánffy Miklóst, Kós Károlyt vagy Brassai Sámuelt, vagy Reményik Sándort, Dsida Jenőt, Tóthfalusi Kis Miklóst, az Esterházy-Mikó-Mikes családot, Jósika Miklóst, Szenczi Molnár Albertet, Kriza Jánost, Szilágyi Domokost és Hervay Gizellát.

A Házsongárdi temető évszázados síremlékei mindannyiunk, és nem túlzás azt állítani, hogy Európa kulturális örökségét képezik. A mi feladatunk történelmünk kőbe és márványba vésett remekeit megóvni az enyészettől, és ápolni ezt a felbecsülhetetlen hagyatékot.

Ezt a feladatot elősegítve, valamint a Házsongárdi temető által képviselt értékre hivatkozva kérvényezzük a temető külhoni magyarság értéktárába való felvételét.