Szabó János
ismeretlen
1. Szánom életemnek ily hamar elestét,
Iffi jú testemnek meghervadt szépségét,
Véletlen halálom szerencsétlenségét,
Állandó szememnek tehetetlenségét.
2. Amikor házamból békével kijöttem,
Munkatételemnek helyére érkeztem,
Véletlen halálom ott esett, nem véltem,
Hogy sok dolgom után halál legyen bérem.
3. Bokros bánatoknak szörnyű nagy kínjai,
A mészkemencének iszonyú lángjai,
Rejám omladának a tüzes kövei,
Amelyek testemet kezdették égetni.
4. Oh, mely keservesen nyögtem, kiáltoztam,
Jönni segítségre, de senkit nem láttam.
Azért az istenhez nagyon óhajtoztam,
Én segítségemre társaimot sirtam.
5. Jövel, édes öcsém, én segítségemre!…
(Több nincs)
Az 50-es évek elején készült másolatból1 közöljük. A verselés jóval régibb időre mutat, a XVII-XVIII. sz[ázad]ra emlékeztet. Ily verses búcsúztatók után készültek azok a székely balladák, melyek valamely véletlen szerencsétlenséget énekelnek meg.
(Kanyaró 2015: 463.)
1. [Kanyaró rendszerint másolatként emlegeti a forrását, vagyis az eredeti feljegyzést.]
281. Szabó János (Homoródalmás)
Lelőhely: EA 2276: 338. lap, 266. sz. Kanyaró Ferenc kézírása. A siratóének eredeti lejegyzését nem találtuk meg.
(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 763.)