Kádár Kata

Anyám, anyám, édös anyám!
Gyulainé édös anyám!
Én êvöszöm Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép lėányát. –

Nem öngedöm édös fiam,
Gyula Márton!
Hanem vödd el nagy uraknak
Szép lėányát. –

Nem kėll neköm nagy uraknak
Szép lėánya,
Csak kėll neköm Kádár Kata,
Jobbágyunknak szép lėánya. –

Êmehetsz hát édös fiam,
Gyula Márton!
Kitagadlak, nem vagy fijam,
Sem ėcczör sem mácczor. –

Inasom inasom, kedvesebb inasom
Húzd elé hintómot, fogd bé lovaimot! –

Lovakot béfogták, útnak indûtanak,
Ėgy keszkenyőt adott neki Kádár Kata:
Mikor e szénibe vörösre vátozik,
Akkor életöm is, tudd mėg, mėgvátozik. –

Mönyön Gyula Márton högyekön vőgyekön,
Ėcczör vátozást lát a czifra keszkenyőn.

Inasom inasom, kedvesebb inasom!
A főd az istené, a ló az eböké.
Fordûjunk, mett vörös szén már a keszkenyő,
Kádár Katának is immán rég vége lött.

A falu véginél vót a disznyópásztor:
Hallod-ė, jó pásztor! mi ujság nállatok? –

Nállunk jó ujság van, de neköd rossz vagyon,
Mett Kádár Katának immár vége vagyon,
A te édös anyád őtöt elvitette,
Feneketlen tóba belé is vettette. –

Jó pásztor, mútasd mėg, hol vagyon az a tó,
Arannyim mind tijéd, a lovam s a hintó.

El is mönének ők a tónak széjire:
Kádár Kata lelköm, szój ėgyet, itt vagy-ė?
A tóba megszólalt Kádár Kata neki,
Hėzzája béugrék hamar Gyula Márton.

Édös annya vizi búvárokot kűdött,
Megkapták mėghalva, ėsszeölêközve;

Ėgyiköt temették ótár elejibe,
Másikot temették ótár háta mögi.

A kettőből kinőtt két kápôna-virág,
Az ótár tetejin ėsszekapcsolóttak,
Az annyok oda mönt, le is szakasztotta,
A kápôna-virág hėzza így szólala:

Átkozott légy, átkozott légy,
Édösanyám Gyulainé!
Éltömbe rossz vótál,
Most is mėggyilkôtál.

Kádár Katát két változatban mutatom bé az irodalomnak s olvasó közönségnek; az első Kata nézetem szerint még a rendkívül mozgalmas s a vallási költészetre nézt is oly termékeny XVI-dik évszáz végin vagy a következő évszáz első felében termett „kápón-avirág” lehet, mely korba jórendin Bátori Bódizsár is tehető, mely történelmi nevet azonmelegibe, mint közszájon forgót, az ezt viselő főúrra való gondolás nélkül, csak úgy kapta fel a népdalnok s alkalmazta valamely megtörtént való eseményre. E balladákat legalább a hang, a forma és sok egyes vonás azonegy korszak terményéül tüntetik föl. ― A második Kata egyik később korbeli változata az elsőnek, szép „rozmarint szál” szintén a magyar népköltés kertjéből. Egy harmadik variánsnak is nyomában vagyok, mely néhány verstöredékből ítélve, legalább részletekben különbözni fog e két közlöttől. Az első még a forradalom előtt több évvel volt leirva egy fejér-nyikói jámbor székely atyafi szája után, de egypár hézagos verse miatt, mit csak későbbi időben sikerült kiegészítnem, mostanig nem jöhetett ki. Fiatalabb Kádár Katánkat Gálfi Sándor barátom födözte fel, akinek költői finom érzéke s művelt ízlésénél fogva az ily rejtőzködni szerető szépek kegyéhez juthatni különös szerencséje van. ― Bátori Bódizsár és Bodrogi Ferenczné a moldovai utazásáról ismert Ürmösi Sándor ur fürge kutatásának köszönhetők, aki többnemü közleményeivel járult e vállalathoz. Ez utóbb említett balladáknak több változatát még eddig minden fürkészésem után sem bírtam előkerítni, csak annyit tudok hallomás után, hogy Bodrogi Ferencznének tragicus szinhelye Marosszék egyik helysége lett volna. Most hát e székben puhatolódom valamely variáns után, mely „a szegén rab asszon” s „a nagyságos aszszon“ közti viszonynak homályos voltát egy kissé tisztábbra hozná.

(Kriza János 1863: 526.)