Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség. (Néprajzi Egyetemi Jegyzetek, 3.)

Keszeg Vilmos


Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség. (Néprajzi Egyetemi Jegyzetek, 3.)


2008 Az alábbi linkre kattintva letölthetők az előszó, a tartalomjegyzék, a rezümék és a szerzői biográfia.

„Nem minden remegés nélkül lépek e szerény Gyűjteménnyel a hazai közönség elé, meggondolva a feladat nehéz voltát, mit megoldásul magam elébe tűztem”– írta Kriza János 1862-ben a magyar népköltészet kutatásának paradigmáját megnyitó és hosszú időre meghatározó munkájának, a Vadrózsák című népköltési gyűjteményének élén. S bár az azóta eltelt időszakban a tudósi habitusból eltűnt a remegő térd, a kérdőmondatok helyét a kijelentő mondatok vették át, a szerző jelen esetben mégis a korai tudós érzéseiben osztozkodik. Az etnológia tudományában a 20. század első felében lezajlott a szakszerűsödés, az 1960-as évektől kezdődően pedig az interpretatív fordulatra került sor. Ennek ellenére érintetlen maradt az és a oralitás–írásbeliségnépi kultúra–elit kultúra, népköltészet–szépirodalom, népi kultúra–szaktudomány, népi kultúra–média dichotómia párhuzamára épülő szemlélet. S ezen csodálkozni is lehet, hiszen már a népköltészet első gyűjtői is egymás mellé helyezték a szájhagyomány orális, és a kéziratos füzetek és nyomtatványok írott szövegeit, a 19. századtól kezdődően pedig a népköltési gyűjteményekben – igaz, szerényebb terjedelemben – ott szerepeltek nem csupán a füzetekbe jegyzett, a szájhagyományban öröklődő szövegek, hanem a lokális társadalomban ismert és megbecsült szerzők alkotásai is. Az első etnológiai szintézisektől az utóbbi évek tudományos kézikönyveiig egyidőben, de külön-külön hangsúlyozódik ki a népköltészet szájhagyományozó jellege és az írásnak a népi társadalomban való – immár két évszázados hagyománnyal rendelkező – jelenléte. A 20. század második felében több olyan tudományos tanácskozásra került sor, ahol a jelenlévők egyazon tudósi körbe tartozása, azonos tudósi meggyőződése miatt nem került sor az oralitás és az írás (változatos) kulturális funkcióinak áttekintésére.

Keszeg Vilmos figyelme az 1980-as évektől, egy alapkutatás kapcsán irányult rá a populáris írásbeliségre. Az azóta eltelt évtizedek során ez az érdeklődése nem szűnt meg és nem merült ki. Több alkalommal közölt a témát érintő cikket és tanulmányt, diákok kutatását irányította, kiállítást és konferenciát szervezett, speciális kollégiumot vezetett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén. Most már elérkezettnek látta az időt, hogy eredményeit másokkal is megossza, töprengés tárgyává tegye.

Az Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség egyetemi jegyzet megírását több meggyőződés és szándék motiválta. Ezek közül a szerző a következőket emeli ki. 1. Immár időszerűnek tűnik azoknak a kulturális tényezőknek és intézményeknek (oktatás, alfabetizáció, könyvnyomtatás, egyház és vallásosság, média, kommunikációs technológiák) az áttekintése, amelyek évszázadok óta a szájhagyomány és a tágabb populáris (népi) kultúra kontextusát képezik. 2. Időszerű a populáris (népi) kultúra azon területeinek számbavétele, ahol az írás dominánsan vagy alternatív, esetleg fakultatív módon jelen van. 3. Szükséges áttekinteni azokat a társadalmi szerepeket, amelyek minden társadalomban az írás használata, vagy pedig az írás szórványos igénybevétele által alakulnak ki. 4. Szükséges áttekinteni azokat a kulturális mentalitásokat, attitűdöket és habitusokat, amelyek az írással szemben és az írás által állandósultak a társadalomban és az egyéni életvitelben, valamint azokat a módosulásokat, amelyeket a világképben, a szociális és a tárgyi környezetben, a kapcsolattartási és életvezetési gyakorlatban, az önreprezentációban az írás jelenléte indított el és állandósított.