A kötet a két olasz szerzőnek kilenc tanulmányát tartalmazza Aszalós Erzsébet fordításában. A kerettörténetet az utolsó tanulmány mutatja be, míg Keszeg Vilmos előszava összekapcsolja a néphit alakjának etnográfiai megközelítését az irodalmi felhasználhatóság kérdéseivel. A tanulmányok a garabonciás jelentéseinek pályáját rekonstruálják, és keresik, feltárják azokat a motivációkat, amelyek az irodalmi folklorizmust ösztönözve a nagyhagyomány mezejére emelték a történetet, annak bizonyos elemeit. A garabonciás, mint a vátesz vagy a nyugtalan lelkű poéta szimbóluma, szeszélyes utat futott be a különböző regiszterekben vagy ezek között, és olyan neves alkotókat ihletett, mint például Kölcsey Ferenc, Dsida Jenő vagy Szilágyi Domokos.