Helyszín: BBTE Főépülete (Farkas u. 1.), KJNT székháza (Mikes u. 15.)
Szervező: Kriza János Néprajzi Társaság
A rendezvény főbb célkitűzései a következők voltak:
- a népi kultúra kutatásának egyik jeles képviselője előtt szerettük volna kifejezni tiszteletünket és megbecsülésünket,
- ünnepélyes keretek között jeles hazai és külföldi szakemberek rövid előadások, méltatások, ismertetések formájában méltassák az ünnepeltet és eredményeit,
- bemutatni az ünnepelt úttörő munkásságát, bibliográfiáját, köteteit,
- átadni és bemutatni az ünnepelt tiszteletére megjelentetett tiszteletkötetet,
- olyan informális keretet biztosítani, ahol a résztvevők szabadon kommunikálhatnak, szakmai kapcsolatokat építhetnek ki, ismerkedhetnek.
A rendezvény főbb eredményei:
- ezen a rendezvényen 92 résztvevő volt jelen, hazai és magyarországi akadémikusok, egyetemi tanárok, kutatók, muzeológusok, volt és jelenlegi diákok, mesteri hallgatók, doktoranduszok, tanárok, pedagógusok, a néprajzi jellegű intézmények vezető személyiségei és szakemberei,
- méltatások hangzottak el a hazai és külföldi néprajzi intézmények vezetői részéről,
- beszédek hangzottak el az ünnepelt kollégái, tanítványai, szakmai társai részéről,
- bemutatásra és értékelésre került az ünnepelt néprajzi és pedagógia munkássága, tudományos eredményei, úttörő kutatásai,
- bemutatásra került a személyes bibliográfiája, kötetei, monográfiái,
- bemutatásra és átnyújtásra került az ünnepelt tiszteletére kiadott köszöntő kötet, amely 80 tanulmányt tartalmaz, mintegy 1100 oldal terjedelemben,
- az ünnepség második felében kötetlenebb keretek között folytatódott a szakmai párbeszéd, kommunikáció, kapcsolatépítés,
- az esemény este vacsorával zárult.
A rendezvény főtámogatója az RMDSZ és a Communitas Alapítvány.