A Kriza János Néprajzi Társaság 1990-ben alakult, a megalakulás éve óta fejt ki folyamatos és egyre bővülő tevékenységet Kolozsváron.
egyre bővülő könyvtárunk 1994-ben költözött jelenlegi székházunkba, ahol a könyvek mellett a legfrissebb szakmai periodikák is elérhetőek. Állományunk meghaladta a nyolcezret, ebben helyet kaptak az erdélyi és az egyetemes magyar néprajz kiemelkedő alkotásai. Ugyanitt helyeztük el és tettük hozzáférhetővé dr. Kós Károly, dr. Nagy Jenő, Szentimrei Judit, dr. Faragó József hagyatékát értékes könyvekkel
a dokumentációs tárunkban létrehozott archívum tartalmazza a hagyatékból származó, de még fel nem dolgozott anyagokat, recens gyűjtésekből származó hang- és képanyagokat, térképeket, adatbázisokat valamint itt kapott helyet a terepen folytatott kutatómunka eredményeként egy több ezer kéziratot tartalmazó adattár, több ezer fénykép, hang- és videokazetták, lejegyzett interjúk
mivelhogy a dokumentációs tárunkban elhelyezett fénykép- és negatívanyag egyre nagyobb mennyiségű és folyamatosan növekszik, elindítottuk ennek az anyagnak a digitalizálását, és ezzel a programmal összefüggésben folyamatban van az anyag internetes megjelenítése a Társaság honlapján
a KJNT fogja össze a hazai magyar néprajzos kutatókat és érdekképviseleti szervezetként felvállalja a tagság törekvéseinek képviseletét, konferenciákat, szakmai találkozókat szervezünk évi rendszerességgel
kiadói tevékenységünk eredményei: 17 évkönyv, 53 kötet a Kriza Könyvek és a Kriza Könyvtár sorozatban, periodikaként jelentetjük meg a KJNT Értesítőjét, amelynek eddig 15 évfolyama látott napvilágot. Sikeresen együttműködünk a marosvásárhelyi Mentor Kiadóval, ahol munkatársaink, tagtársaink több néprajzi témájú könyve jelent meg a Kriza János Néprajzi Társaság Könyvtára sorozatban
több kutatási programot irányítunk belső és külső munkatársak, hazai és külföldi kutatók valamint diákok bevonásával. Kutatási célkitűzéseinket összehangoljuk a magyar néprajz és általánosságban véve a magyar társadalomtudományok törekvéseivel: Erdélyben és moldvai terepeken alapkutatásokat folytatunk, emellett részterületekre lebontott kutatásokat irányítunk. Ezekkel a kutatásokkal nagymértékben hozzájárulunk a változó népi és populáris kultúrákról formálódó tudományos kép hiteles kialakításához