A Nyárád menti középkori harangok

A Nyárád mentén a 12–13. században kezdődik el a plébániai helyek kialakítása, ezzel együtt az első templomok, többnyire kápolnák építése, amellyel, ha nem is azonnal, de csakhamar megjelennek a harangok is, mint kegytárgyak.

A reformáció a Nyárád mentét sem kerülte el. A Nyárád felső szakasza, a Bekecs körüli rész elszigeteltségének köszönhetően (is) megmaradt a katolikus hiten, a havasi kápolnák, remeték továbbra is a római hit terjesztői, megtartói voltak a későbbi falu- és templomépítésekig. Ám a folyó középső és alsó szakasza menthetetlenül a protestánsok kezébe került, itt a református és unitárius hitet vették fel a közösségek. De ez sem történt békésen, nem egy helyen találunk feljegyzéseket arra, hogy az erősebb vagy épp a hűbérúr támogatását élvező felekezet elvette a másik templomát, birtokait.

A harangokra való utalások viszonylag későn bukkannak fel, amikor a reformált gyülekezetek megszilárdulása után számbaveszik ezek bonumait (javait). Így az 1608. és 1643. évi, majd a 18. században megszaporodó református vizitációk, majd az 18–19. századi unitárius és katolikus feljegyzések tesznek említést a már létező egy-két harangról, de ekkoriban még viszonylag kevés adatot találunk róluk, így értékes információk tűntek el ezeknek a harangoknak a későbbi beöntésével: legtöbb helyen felületesen olvasták el a harangok feliratát, vagy el sem olvasták, csak kérdésekre kapott általános válaszokat jegyeztek fel, sőt olyan esetről is van tudomásunk, amikor azt jegyezték, hogy „Lévitárius (azaz írástudó, tanító) ember nem lévén közöttük”, nem ismerik a feliratokat.

A kutatások és a későbbi vizitációk feljegyzései viszont már világosítják a képet, a 18. századi leírásokban több helyen felbukkannak a régi harangok adatai.

Vidékünkön a következő településekről van adatunk a 17. század végéig létező harangokról, amelyeket később új harangok öntésekor beolvasztottak vagy eladtak (ahol nem jelezzük, ott a vidékre jellemző többségi, református felekezet értendő): Iszló (unitárius) 1681, Nyárádszereda (református) 1664, Nyárádmagyarós 1651, Nyárádselye (református) 1651, Rigmány 1665, Havad 1649, Vadasd 1502, Szentháromság (katolikus) 1484, Székelybede 1621, Nyomát (református) 1642, Backamadaras 14671, 1693, Göcs 1614, Szövérd 1497, Karácsonyfalva 1663, Káposztásszentmiklós 1643, Fintaháza 1669, Lukafalva 1541, Teremiújfalu 1696.

Ebből az időszakból való, ma is létező harangokat találunk Székelyhodoson (katolikus 1660), Deményházán (katolikus, 1679), Jobbágyfalva (unitárius, 1679), Székelymoson (református, 1662), Nagyadorján (1664).

Ezeknél régebbi harangokról is tudunk, amelyeknek korát viszont nem lehet megállapítani felirat hiányában, de alakjuk miatt 14-15. századinak tartják a szakemberek. Ezek egy része már elveszett, más részük ma is létezik, és ugyancsak fennmaradt néhány 15. század végi és egy 16. századi harang is, amelyek ma szinte kizárólag református felekezetek tulajdonában állnak. Az alábbiakban ezekről ejtünk részletesebben néhány szót.

Berekeresztúrt a Bekecsalja legősibb egyházközségének tartják, 1332-ben S. Cruce néven említik. Templomának építését 1385-re teszik, a tornyát egy évszázaddal későbbinek tartják. Legnagyobb harangjáról Orbán Balázs a következőket írta: „15 mázsás és a vidék legnagyobb, legszebb hangú harangja – szintén régi, ferde latin betűkkel – melyek a minuskel irmodnak, főként a számjegyeknél még reminiscentiáit mutatják – ezen körirat van rajta: Veni Rex glorie cum pace S.R. 1542”. Benkő Károly ezt a harangot 7 mázsásra becsülte. Az 1756. évi vizsgálat ezt a harangot úgy mutatja be, mint „négy vékás, ki tsináltatta, nem tudatik, ilyen irással Veni Rex Gloriae in Pace 1512”. A szájhagyomány szerint a másodk tatárjáráskor (1661) ezt a harangot a mocsárban rejtették el, de később nem találták meg. A mocsárba járó disznócsorda egyik öreg kanja azonban kitúrta, s mint hűvös helyen, abban szokott pihenni, mígnem egyszer a kondás megtalálta a kannak megpendült fekhelyét, jelentést tett, s így szerezte vissza az egyházközség az elveszettnek hitt harangot.

Nyárádszentsimon ősi település és egyház, már az 1332. évi pápai tizedjegyzékben szerepel S. Symone néven. Temploma is ősi lehetett, de annyira megromladozott, hogy 1796-ban újraépítették. Haranglábjáról azt tartották, hogy már a templom építése előtt is létezett. ĺgy valószínűleg ódon harangjának is létezni kellett, de erről nincsenek bizonyítékok. Ha csak annak nem tekintjük az egyházközség Anyakönyvének utolsó lapján egy névtelen szerző által tett érdekes bejegyést (valószínűleg valamelyik lelkész írhatta): „A kisebb harang 778 évig használódott egyész 1834-ig, mikoron ezt s a nagyobb harangokat újból öntötték, a mint irja akkori ref. pap Nemes Elek, de arra mi van irva, senki emlékben nem hagyá, és igy öntetett az emlitett kis harang 1056-ban”. Mivel ezen sorok csupán egyetlen és ismeretlen személy megjegyzése, így valódisága kétségbe vonható, de az sem elképzelhetetlen, hogy ilyen ősi egyháznak ilyen ősi harangja is lehetett volna.

Nyárádszentanna ősisége is vitathatatlan, hisz 1332-ben már szerepel a pápai tizedjegyzékekben S. Anna néven. De ódon, 14. századi temploma is a „sötét” középkor „hajnalodó” időszakáról (a román és gótika átmenete) tanúskodik. Úgyszintén ma is létező kis harangja is, amely hosszúkás, inkább zsákhoz hasonló alakjával ugyancsak a középkor középső időszakára (11-14. század) emlékeztet. Orbán Balázs is hasonló véleményen van: „Van egy régi harangja is, melyen ugyan nincs semmi felirat, de sajátságos s minden eddig látott harangtól eltérő idoma azt nagyon réginek, az egyházzal legalábbis egykorúnak tünteti fel.”A szájhagyomány emlékeztet is a református egyházat ért veszteségre, miszerint a 17. század közepén a harangláb feldőlt és a domb alatti mocsárba süllyedt. A kisebbik harangot kihúzták, de a nagyobbik odaveszett.

Nyárádszentimre az 1332. évi pápai tizedjegyzékben S. Emerico néven szerepel. Középkori gótikus templomról és korai gyülekezetről lévén szó valószínűleg már a kezdetektől használták a harangokat a református egyházközségben, de ezekről nem maradtak feljegyzések. Ahogy 1677-ben, úgy 1840-ben is három harangja volt a gyülekezetnek, de 1888-ban már csak két harang szerepel a leltárban. A harmadik (immár hiányzó) harang lehetett az, amely „minden körirat nélküli, de alakjáról ítélve az is, miként az egyház, a 15. század elejéről való”.

Nyomát: a szájhagyomány szerint valamikor egy Monyát nevű magányos remete telepedett meg a határban, majd a Boldogasszony tiszteletére kápolnát épített, később e hely körül alakult ki a falu, amely sokáig a Boldogasszonyfalva nevet viselte. A hagyomány azt a bizonyos kápolnát azzal a kis unitárius templommal azonosítja, amely ma is a falu központjában áll. A templom a korához méltó haranggal is büszkélkedett, a feljegyzés szerint: „volt egy olyan régi harangja is, minő sehol sem volt e hazában, csudás felirattal, de azt egy tatárdúlás alkalmával a Király kútjába temették el, hanem a föld elszakadván, többé azt meg nem találhatták.”A szájhagyomány vidékünkön több helyen mesél tatárok elől elrejtett, de odaveszett harangokról, talán ez is az 1661-es tatárdúlás idejéből való.

Nyárádszentlászló az Árpád-ház korából való település, fontos plébániai hely volt, 1332-ben S. Ladislao néven említi a pápai adójegyzék. A reformáció során unitáriussá vált közösség ősi templomának 1693-ban két harangja van, amelyeket az 1816. évi vizitáció ír le: „Egy 4 ½ másás harang melynek válla kerületén ezen irás olvastatik régi Barát betükkel: „O Rex Glorie veni cum pace Jesus Nazarenus Rex Judeorum. 1498”. Egy más küssebb mintegy 2 ½ másásnyi harang, mellyen Semmi Irás nintsen”. Ez utóbbi kis harang alakjában és nagyságában a nyárádszentannai régi haranghoz hasonló lehetett, talán azzal egykorú is. Ez elrepedt, 1889-ben Segesváron újjáöntötték, majd az első világháború idején beszolgáltatták, megmentve ezzel a nagy, 15. századi harangot. A nagyharagról Benkő Elek készített szakszerű leírást: „Megtört ívű peremén 2 cm széles abroncs. Vállán kétszeres sima bordakeresztben minuszkulás felirat:

o+rex+glorie+veni+cum+pace+ihesus+nazarenus+rex+iudeorum+1498.

Betűmagasság: 3,3-3,6 cm. A szavakat III. 82. sz. keresztek választják el. Teteje kúpos, koronája a harangtetőből kiemelkedő, korongszerű tagozaton áll. Mk. 58 cm, Á: 71 cm, á: 37 cm. 1498, Wolfgang mester”.

Nyárádszentbenedek katolikus kori település, ahol Szent Benedek tiszteletére kolostort is építettek. Említése 1332-ből való S. Benedicto néven, a reformációs során reformátussá lett. A 17. század közepén (évszám nélkül) feljegyzik, hogy „Vagyon a Sz. Benedeki megyében két harang”. 1756-ban már dűledező haranglábjáról is szó esik „benne levő igen szép két harangokkal, melyeknek egyike cir. 2 vékás illyen irás olvastatik rajta Rex Gloriae veni cum pace 1493 ki tsináltatta nem tudatik, a másika mintegy másfál vékás micsoda irás vagyon rajta nem tudatik”. Orbán Balázs is ezt írja: „nagyobbikán semmi felirat nincsen, de hosszúkás alakja s kopottsága mutatja hogy nagyon régi lehet”. Más forrás szerint azonban mégis volt felirata a harangnak, csak feltételezhetően elkerülte a kutatók figyelmét. Ugyanis egyik tanító 20. század eleji, első látszatra értéktelen, mindennnapos bejegyzéseiben a következő sor bukkan elő: „A toronyba két szép hangzású harang van. A nagyobbikra ez van írva Á: Sz: Cs: 1673. valoszinü ez lesz Ákosfalva, Szent Benedek, Cserefalva”. Ez a bejegyzés azért is hitelesnek tekinthető, mivel e három település sokáig egyetlen egyházközséget alkotott s így a harangot is együtt öntették.

Ehhez a haranghoz monda is kapcsolódik: az 1848-as szabadságharc idején beszolgáltatták ágyúöntésre, de Brassóban egy hozzáértő szakember megállapította, hogy értékes darab, ezért nem törték össze. Ezt megtudva, a benedekiek Nagy Sándor atyafit elküldték Brassóba a harang után. Meg is találta a műhelyt, benne rengeteg haranggal, de egyik sem volt az övék. Ekkor felállította a sarokban üldögélő mestert, s lerántva a takarót, megtalálta alatta a harangot, amit szekérre téve hazahozott. Amint Vaját elhagyta, leszállt a szekérről, erős ember lévén, levette a harangot s lábai közé fogva megkongatta. Hallva az ismerős hangot, nagy sokaság ment elébe s nagy örömmel hozták haza az elveszettnek hitt harangot. Ezt a harangot 1917-ben háborús célokra beszolgáltatták.

A kisebbik harang az előbbinél idősebb és értékesebb. Benkő Károly a következőket írja róla: „A kisebbik harang másfél mázsás, új arab jegyekkel, 1493 évszámmal jelölve; elől a számon kicsi o, hátul megint o. czirádákkal betöltve, az utóbbi két kis o. közt nagy puszta O négyszögben, d.-ről egy oroszlán egész nagyságban, hátul k.-ről ismét ilyen oroszlán, és északról is hansonlólag négyszögben más.” Legszakszerűbben Benkő Elek mutatja be a harangot (2002): „Sima pereme erősen ívelt. Vállának íve megtört, teteje domború, koronája körül enyhe, durván öntött borda. Mk. 47 cm, Á: 58 cm, á: 27,4 cm.” Benkő a harangot a nagyszebeni Márton mester műhelyéből valónak tartja. Ezt a harangot az első világháború idején elrekvirálták, de Kelemen Lajos művészettörténész kérésére felmentették és visszaszolgáltatták, helyében elvitték a fentebb ismertetett nagyharangot.

Székelyvaja plébániai hely volt, 1332-ben Voja néven szerepelt. Az egyház javainak 1608. évi összeírásában szerepel, hogy „vagyon Vajában két harang”. Az 1756. évi összeírásban olvashatjuk, hogy „a Toronyban vagyon két Harangja az édgyik jo nagy; a másik középszerű, mindeniken ilyen irás találtatván Rex Gloriae veni cum pace 1475” A harang évszáma helyesen 1497, amint egyik lelkész későbbi bejegyzéséből kiderül. A hiba az akkori számjegyírásbeli hasonlatosságnak, több esetben pedig a felületesen végzett szemlének tudható be.

Az egyházközség történetéből kiderül, hogy „a kisebbik harang elhasadván újra öntetett Segesvárt 1856-ban, de régi felirata meghagyatott. A nagyobbik valószínűleg abban az állapotban van ma is, amint eredetileg öntötték négyszáz évvel ezelőtt. Legalábbis említés nincs róla, hogy valaha újra öntötték volna azután, s a formája is régiségre vall.” A gyülekezet új harangokat öntetett 1908-ban, s helyébe a mesternek adta a két régi harangját.

Somosd nevével csak az 1567. évi adóösszeírásokban találkozunk, hiszen a tornyában lévő harang korábbi időszakban öntetett. 1643-ban két harangja van, ugyanígy 1756-ban is, amikor leírják, hogy „A haranglábba vagyon két harangjok, az edgyike mintégy három vékás, illyen irás olvastatik rajta O Rex Gloriae veni cum pace 1482 be tsináltatták de kitcsoda nem tudatik”. Ez a harang 1958-ig szolgálta a gyülekezetet, de ekkor egy tűzvész alkalmával eltörött, ezért újjáöntötték. Ezen a Rex Glorie Mundi Veni Cum Pace 1482 felirat van, alatta pedig 1482-1958 Somosd.

Az 1756-ban említett másik harang „cir. 1 vékás, ezen Ecclesia tsináltatta maga Spumptussával 64 forinttal a mint hallottuk az Atyáinktól”. Ez elrepedt, helyette 1762-ben másik harangot öntenek.

Furu Árpád

Gligor Róbert László

2008 Bronzba öntött ima – Nyárádmenti harangok és haranglábak. Marosvásárhely.

A harangok a térség egyházi építészeti örökségének értékes részei.