Erdélyi értékek tára


Értékmutató
a   b   c   d   e   f   g   h   i   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Értéktár

Településmutató
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v  

Széllyes Sándor életműve




A javaslatot benyújtó intézmény: Nyárádmente Kistérségi Társulás

A javaslatot benyújtó személy: Balássy András

Képek


Leírás

Széllyes Sándor népdalénekes, előadóművész 1932. július 4-én született a Nyárád menti Mikházán. Énekesi és előadói tehetségét nem csak ő örökölte édesapjától, öccse és unokaöccse is színészi pályára lépett. Ennek ellenére fiatalon erdészmérnök szeretett volna lenni, azonban hiányos románnyelv-tudása és szülei kuláknak nyilvánítása miatt álmát nem valósíthatta meg. 1951-ben érettségizett a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban. Azt követően Mikházán tanítóként dolgozott, majd munkaszolgálatos lett. Katonai szolgálatának befejezése után a marosvásárhelyi konzervgyárban kapott munkát. 1956-ban felvételizett az akkor alakuló Állami Székely Népi Együttesbe, melynek 1956 és 1988 között énekese, egy ideig pedig művészeti vezetője is volt. Az együttes előadásaival távoli vidékeken is vendégszerepelt (Szovjetunió, Kína, Észak-Korea, Mongólia, Ausztria, Németország, Franciaország, Svédország, Egyesült Államok, Kanada). A „Székelyföld legnagyobb nevettetője” több elismerésben is részesült, megkapta a Rákóczi-díjat, a kanadai Orbán Balázs Egyesület, illetve a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes emléklapját is. Széllyes Sándor 2006. január 15-én hunyt el Marosvásárhelyen. Január 19-én a mikházi temetőben helyezték örök nyugalomra. 2011-ben, a szülőfalujában évente megrendezett Csűrszínházi Napok alkalmával emlékszobát avattak tiszteletére. A helyiségben személyes tárgyai, fényképek, oklevelek, újságcikkek és egy, a hazai és külföldi turnékat, mókás idézeteit felelevenítő óriásposzter, illetve egy egész alakos fénykép kapott helyet. Az emlékszobában Széllyes Sándor dalai hallhatóak. 2012-ben a Csűrszínházi Napok felvette az előadóművész nevét, majd 2013-ban népdalvetélkedőt neveztek el róla. Széllyes Sándor előadásaiban egyedien vitte színpadra a szülőföldjéről hozott Nyárád menti székely humort, a furfangos észjárást, melyet előadásaiban a tánccal és az énekkel ötvözött. Utánozhatatlan előadói stílusával adta elő a helyi körülményekhez igazított tréfás vőfélyrigmusokat, melyek világszerte ismertté tették.

Nagy Ákos





Forrás

Székely Szabó Zoltán

2013 Szerencsés jó estét kívánok e háznak… Széllyes Sándor emlékezete. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár.




Indoklás

Széllyes Sándor előadóművész egyedien módon vitte színpadra a szülőföldjéről hozott Nyárád menti székely humort, a furfangos észjárást, melyet előadásaiban a tánccal és az énekkel ötvözött. Utánozhatatlan előadói stílusával adta elő a helyi körülményekhez igazított tréfás vőfélyrigmusokat, melyek világszerte ismertté tették. Emlékének és emlékhelyének ápolása, ismertté tétele szülőfaluja turisztikai és kulturális életét is fellendítheti.



Utolsó frissités: 2015-12-12 17:32:16