Haszmann Pál életműve és hagyatéka

A csernátoni Haszmann Pál Múzeum

A csernátoni múzeum 1973. február 25-én nyitotta meg kapuját a Damokos Gyula-kúriában és annak parkjában, illetve kertjében. Alapítójáról, Haszmann Pálról 1999-ben nevezték el. A gyűjtemény alapját Haszmann Pál (1902–1977) pedagógus és Haszmann Pálné Cseh Ida (1909–2003) magángyűjteménye képezi. Ma öt nagy kiállításcsoport tekinthető meg az intézményben: a szabadtéri múzeum székely házakkal, székelykapukkal, temetővel, méhészeti kiállítással; az öntöttvas-művesség emlékeit bemutató kályhamúzeum; az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény; a technikatörténeti kiállítás; az alapkiállítás a múzeum főépületében, a Damokos-kúriában. A múzeummal „egy fedél alatt” működik a Csernátoni Népfőiskola, amely áprilistól októberig fogadja a hagyományos mesterségek – fafaragás, bútorfestés, nemezelés, székelykapu-építés stb. – megismerésének lehetőségével élni kívánó alkotókat.

A Damokos Gyula-kúria a Felszegen található udvarházak közül a legmutatósabb. A telek közepére építették, valamikor szép park vette körül. A parkot az elmúlt rendszerben nagyon lepusztították, de az 1970-es évektől, amióta múzeumi intézmény működik az épületben és annak kertjében, sikerült teljes szépségében helyreállítani.

Az udvarház késő reneszánsz kori alapokra épült, az 1802-es és 1830-as földrengések után, 1831-ben Damokos Ferenc és felesége, Tompa Terézia nagy átalakításokat végeztetett rajta, ennek következtében az épület neoklasszicista stílusjegyeket kapott, és elnyerte ma is látható formáját. Bizonyára ekkor építették a kúria négy vaskos oszlopra nehezedő, előugró klasszicista tornácát is. A millennium emlékére parkosították, fenyőfákkal, díszbokrokkal ültették be, a virággruppokba jázmint, orgonát, sárga rózsát telepítettek.

A kúriától nem messze, jobbra áll a földig érő koronájáról ismert és számon tartott nagylevelű hárs, amelyhez az a legenda fűződik, hogy Jókai Mór emlékére és tiszteletére ültették az ő jelenlétében 1882-ben. Azt is tudni vélik az öregek, hogy Jókai Mór ebben az udvarházban vendégeskedett. Damokosok című regényében házigazdáinak, a Damokos családnak állít emléket, kiemelve a sokat próbált főúri-nemesi família jelentőségét, társadalmi, politikai, gazdasági téren egyaránt.

A belsőség hányatott sorsa az 1949-es államosítással kezdődött. 1949 és 1971 között az épületet gabonaraktárként, szülőotthonként, alkalmi munkások lakásaként hasznosították, volt ezenkívül a mezőgazdasági munkálatokban részt vevő katonák szállása, majd az 1960–1968-as években disznóhizlaldává züllesztették, ekkor került végveszélybe. Az épület pusztulásnak indult, mígnem 1971–1972-ben Király Károly, a megye akkori vezetője művelődési célokra, múzeum létrehozására átadta az épületet, és a már beleköltözött traktorállomás számára más helyet jelölt meg.

A kúriát a földrengések is sorra rongálták és pusztították. Az 1940-es földrengés okozta károkat a család helyreállította. Az épülettömb oromfalas tornácát az 1977. március 4-ei földrengés után csak úgy lehetett megmenteni az összeomlástól, hogy aládúcolva és a főfalhoz támasztva, rejtett vaskötéssel, nagy igényességgel összehúzatták. Az 1990-es földrengés tovább rongálta azt, állagában annyira meggyengítette, hogy esedékessé vált a teljes tatarozása a tetőtől a pincéig. Ezt a munkálatot a megye műemlékvédelmi szakemberei felügyelték. 1993–1994-ben, amikor a kúriát teljesen feljavították, a régi vakolat alól míves, késő reneszánsz kori stílusjegyeket hordozó, faragott kő ajtó- és ablakkeretek kerültek elő. Mai ajtó- és ablaknyílászáróit a 19. században készítették, a főbejárati ajtó egy budapesti műhelyben készült szecessziós stílusban. Az épület kőből és téglából épült, tetőszerkezete a helybeli ácsok ügyességét dicséri.

A múzeum gyűjteményének nagy részét néprajzi anyag képezi.

Fontosabb gyűjteménycsoportok: – helytörténeti szellemi és tárgyi anyag; hagyományos mesterségekhez kapcsolódó tárgyi és szellemi anyag; székely festett bútorok, népi bútorok gyűjteménye; faragott és feliratos gerendák, tornácoszlopok és tornácdeszka-kivágások gyűjteménye és népi fafaragás; használati tárgyak (néprajzi és más használati tárgyak); díszkerámia – üveg- és porcelángyűjtemény; népviselet, szőttes, varrottas, hímzés; művelődéstörténeti szellemi és tárgyi anyag; régi mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény; levéltári anyag, régi könyvek, okmányok, gyászjelentők gyűjteménye, régi fénykép- és hanglemeztár; nnumizmatikai gyűjtemény; kőzet- és ásványgyűjtemény; régészeti anyag; képzőművészeti gyűjtemény; temetőkultúra tárgyi anyaga (fejfák, keresztek, sírkövek); rádiós gyűjtemény (hangrögzítő, hangvisszaadó, adó- és vevőkészülékek); a magyar öntöttvasművesség gyűjteménye; technikatörténeti emlékek és annak gyűjteményanyaga.

A Damokos-kúria hat termében berendezett alapkiállításon – viselet – a kúria jobboldali termében kaptak helyet a helyi népviselet ruhadarabjai, szőttesek, varrottasok, hímzések, az az anyag, ami a felsőháromszéki asszonyok keze alól került ki, amit ők készítettek, díszítettek családjuk, önmaguk számára. Ezen kívül szövőszerszámok teljes tárháza, a helyi női és férfi népviselet ruhadarabjai, lenből és gyapotból készült törlők, kendők, ágytakarók, csipkék és mintadarabok is helyet kaptak itt, mindez kiegészül a falakon látható fényképanyaggal, amelyen helyi népviseletbe öltözött csernátoniak vagy felsőháromszékiek láthatók –, festett bútor –ez az egykori udvarház-szoba őrzi a gyűjtemény legszebb, 17–19. századi bútordarabjait – szám szerint 75 festett bútordarabot: tulipántos vagy kelengyés láda, padláda, ládaelő, faliszekrény, saroktéka, kendőszeg, levelesláda, szék, kiegészülve a Kónya Ádám által készített szemléltető táblákkal, amelyek a háromszéki festett bútordarabok díszítő motívumainak változatait mutatják be –, kályhacsempék – Felsőháromszék három fontos fazekasközpontjából a 17. századtól kezdődően származó kályhacsempeanyag szép darabjai – 149 csempelap – láthatók ezen a részlegen. Elsősorban a kézdivásárhelyi, a berecki, az albisi, a zabola-pávai mesterek és fazekasközpontok csempeanyaga ez, a legrégebi középkori kályhaszemektől egészen a 19. század végén gyártott csempelapokig.

A közel kéthektáros kert adta lehetőségeket kihasználva, már az alapítás első évétől kezdődően felépült egy kisebb skanzen, székelykapukkal, székely házakkal, a régióra jellemző temetővel, a méhészet tárgyi kultúrájával.

A múzeum szabadtéri részlegének egyik látványossága a mezőgazdasági szerszám- és gépkiállítás, amelynek megalapozása az államosítást követően kezdődött. A kollektivizálás nem csak a termelőeszközökre terjedt ki, hanem a falun található műhelyekre is, megnyomorítva a kisipart a bőrfeldolgozástól a textiliparig. Haszmann Pálban ekkor fogalmazódott meg a Székelyföld mezőgazdálkodásával kapcsolatos tárgyi és szellemi, leíró anyag összegyűjtésének szükségessége. A gyűjtés az 1960-as évek második felében apróbb eszközökkel, díszített tárgyakkal, kovácsolt kapával, ekével kezdődött. A gyűjtemény legrégebbi darabjai a 16–17. századi ekepapucsok, faásók, favillák, faboronák, fahengerek, díszített kapák, sarlók, lószerszámok, kengyelek, zablák, csengettyűk és harangok. A 18. századból fagerendelyes, domború kormánylemezes, vaspapucsos ekék, vágógereblyék, cséphadarók maradtak fenn. A főépület mögött látható a gyűjtemény egyik nagyobb csoportja: az egyhengeres – álló vagy fekvőhengeres –, dízel és benzines, kis teljesítményű, két, négy, hat, nyolc lóerős motorok, amelyekből negyvenöt darabot őriz a múzeum. A korabeli traktorokból is értékes példányok vannak a gyűjteményben, így az 1922-es amerikai, petróleummal működő Fordson, egy McCormick, két magyar gyártmányú Hofherr–Schrantz–Clayton–Shuttleworth traktor. A szállítóeszközök közül elsősorban a háromszéki szekértípusokat sikerült begyűjteni, mint amilyenek a termény szállítására szolgáló hordószekerek, illetve az utazó szekerek jellegzetes háromszéki típusa, a pergőszekér vagy kasos szekér, amelyek esetében, más vidéktől eltérően, a kast csigolyából (vesszőből) fonták. Csernátonba 1887-ben érkeztek meg az első angol, német, osztrák–magyar gőzgépgarnitúrák, kiszorítva ezáltal a cséphadarókat és a lovas cséplőszerkezeteket. Kezdetben több gazda közös vagyonát képezte a cséplőgép, később egyéni tulajdonba ment át. Három cséplőgarnitúrát, masinát vagy tüzesgépet tartottak számon a faluban a két világháború között és az 1940-es években: a Páljános-félét, az Orbán Gyula-félét és a Molnár József-félét. Felsőcsernátonban a Rákossy, Ikafalván a Dombi családnak volt cséplőgépe. A múzeum gyűjteménye jelenleg tíz gőzgépet és tizennégy cséplőgépet vonultat fel, ezek a favázas és fém cséplőszekrények a budapesti Első Magyar Gazdasági Gépgyár Rt.-ben, a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárban, illetve a híres Hofherr–Schrantz gépgyárban készültek.

Látványos és értékes kiállítási anyagát képezi a múzeumnak a magyar öntöttvasművességet bemutató kiállítás. Ez a zömében öntöttvas kályhákat, vagy, ahogyan a székely ember nevezi, érckályhákat bemutató anyag a 19. század második felében virágkorát élő vasöntészet művészi igénnyel megformázott emlékeit vonultatja fel, amelyek a történelmi Magyarország mai határain már jórészt kívül eső területén működő egykori vasöntödékben készültek. Ekkor az ország 79 öntödéje közül mintegy 20 üzemben gyártottak kimondottan ipari öntvényeken kívül ún. kereskedelmi öntvényeket is. Ezek közé tartoztak a kályhákon és takaréktűzhelyeken kívül a háztartási eszközök, például a vasalók, a különféle mérlegek, súlyok, mozsarak, lábasok, a síremlékek, sírkeresztek, kisebb építészeti díszöntvények, így többek között a korlátpálcák, kerítéselemek, ablakkeretek, de az utcai öntvények, mint például a kandeláberek, az öntöttvas padok, a szép kerékvető vasak, kútházak, lámpatartó konzolok, s nem utolsó sorban a lakás apró díszítő tárgyai, az íróasztali nehezékek, a gyertyatartók, a petróleumlámpák tartói, a függőlámpák, a díszdobozok stb. Az országban elsőként létrejött, az egykori magyar öntödék termékeit bemutató csernátoni gyűjteményre a látogatók ragasztották a „Kályhamúzeum” nevet.

Háromszék rádiózási múltja címmel 2004-ben nyílt meg a múzeum rádiókiállítása, amely a rádiókészülékek sokasága mellett Morse-távírót, telefonközpontot, tucatnyi telefont, gramofonokat, patefonokat, számos magnót, televíziókészüléket és bakelitlemezt vonultat fel. Európa minden országa, ahol gyártottak rádiókészülékeket, képviseltetve van a tárlatanyagban rádióvevő és -adó készülékeivel. A leghíresebb gyárak közül megemlítjük a magyar Standardot, Oriont, Videotont, a holland Philipset, a német Grundigot, Telefunkent, a cseh Teslát, ezek egy-két darabja gazdagítja a gyűjteményt. A legkorábbiak a Philips és az Orion gyárakban készült, kristálydetektoros, fülhallgatós készülékek az 1920–30-as évekből. Napjainkban is kerülnek elő igen régi készülékek, gyűjtésük folyamatos. Nagy munka áll a múzeum munkatársai előtt, hiszen a teljes, nagyrészt raktáron lévő gyűjtemény több ezer darabot számlál, a készülékek mellett ide tartoznak a legapróbb kellékek, az alkatrészek, csövek, lámpák, emellett a lemezek, szakkönyvek, rádiókatalógusok stb.

A múzeum legjellemzőbb, rendszeresen megszervezett kulturális programjai és projektjei

1. Csernátoni Burrogtató

2019-ben hetedik alkalommal jött létre ez az őszi nagyrendezvény, amelynek elsődleges célja az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény értékes darabjainak restaurálása és bemutatása a széles közönségnek. Ez a gyűjteménycsoport nagy érdeklődésre tart számot a közönség részéről is, tanúja a vidék gazdálkodási múltjának, ezért is célja a múzeumnak, hogy mind inkább közönségbaráttá tegye, programok és a kiállítás korszerűsítése által. A múzeum jó kapcsolatot ápol erdélyi és magyarországi gépész-szakemberekkel, intézményekkel, így a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeummal és más intézményekkel, szervezetekkel, gyűjtőkkel, akikkel több évtizede dolgozik együtt. A Csernátoni Burrogtató több ezer érdeklődőt vonz alkalmanként a múzeumba, akik egésznapos szakmai és kulturális programba kapcsolódhatnak be (gépésztalálkozó és -tanácskozás, régi traktorok felvonulása a helység utcáin, cséplésbemutató, kézműves műhelyek, népzenei koncert, gyermektáncház, népi gyermekjátékok bemutatása, felkínálása stb.), évente egy-egy korabeli mezőgazdasági gépet kiemelten kezelő, arra a figyelmet összpontosító elképzelésben. Jelentősége van nemcsak az intézmény, de a település és a régió szempontjából is, hozzájárul a turizmus fejlődéséhez is, amellett, hogy felhívja a figyelmet a múzeumban összegyűjtött értékes tárgyi anyagra.

2. KaPoCs

Bő tíz éve annak, hogy elindult a múzeum és a pécsi Határokon Túli Magyarságért Alapítvány KaPoCs elnevezésű programja, amelynek a közösségi „terepmunka” módszereinek bővítése, fejlesztése, a magyar tárgyi és szellemi örökség megőrzésének szakmai segítése a célja. Tartalma a Kapocs, illetve a Táj és Ház elnevezésű csernátoni és pécsi táborokban valósult meg az eddigiekben, előadásokkal, kiállításokkal, nyitott alkotó tevékenységekkel, amelyekben mindig lényeges szerepe volt és van a helyi kultúra megnyilvánulásának és a helyi közösségek megszólításának. A program fő helyszínei váltakozva Csernáton és Pécs, a rendezvényeknek mindig vannak szakmai, a tapasztalatcserét erősítő, illetve a széles közönségnek szánt kulturális összetevői is.

3. Az élethosszig történő tanulás elősegítése

Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a múzeumpedagógiára, ezáltal egyrészt közönsége értő utánpótlását törekszik biztosítani folyamatosan, másrészt gyűjteménye rendhagyóbb, friss rálátású, interaktív megismerését lehetővé tenni. A múzeumpedagógiai év farsangvégi, óvodásoknak, iskolásoknak szervezett tevékenységgel kezdődik általában (farsangi népszokások ismertetése a magyar nyelvterületről, jeles napok és szokások farsang idején – pl. Bálint-nap, Julianna-nap, húshagyókedd –, különös tekintettel a csernátoni lovasmaszkázásra, kitekintés a nagyvilágba hasonló népszokások terén, gipsz- és papírmasémaszkok festése, a farsang és a karnevál irodalmi, képző- és filmművészeti megjelenítései). A Március 15. előtti héten kicsiknek és nagyoknak a nemzeti ünnepre történő közös készülést, hangolódást szervez az intézmény (1848–49 szellemiségének megidézése, kokárdakészítés különböző kézműves technikákkal, ismerkedés a forradalom és szabadságharc csernátoni eseményeivel, illetve a múzeumban őrzött 48-as emlékekkel). Több évtizede rendez a múzeum tojásíró tanfolyamot kicsiknek és nagyoknak, a húsvéti készülődés részeként, erre diákcsoportok érkeznek nagyrészt, de felnőttek is, hogy a hagyományos tojásírás technikájával, a húsvét szimbólumaival, húsvéti szokásokkal, háromszéki motívumokkal ismerkedjenek a gyakorlatban is.

A múzeum több éve szervez kertjében gyermeknapot, a helyi Végh Antal Általános Iskolával és a hozzá tartozó intézményekkel partnerségben. Ugyancsak rendszeresen megtartja a Múzeumok Éjszakáját is, alkotóműhelyekkel, gyermektáncházzal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, filmvetítésekkel. Az egyik állandó kiállításához kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozás pedig a székely népi életformával – népi bútorokkal, építkezéssel, lakberendezéssel, népszokásokkal stb. – ismerteti meg az érdeklődőket a skanzenben felépített székely házakban elrejtett tárgyi válaszok révén, amelyek „kincskereső” típusú feladatlap segítségével fedezhetők fel.

A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár hetedik éve szervez nyaranta olvasó- és kézműves tábort háromszéki 5–8. osztályos diákoknak. Ezt minden alkalommal ennek a korosztálynak kiírt, általában tematikus koncepciójú kreativitási és műveltségi vetélkedő előzi meg, amelynek nyertes csapatai vehetnek részt a jutalomtáborban. Ennek állandó partnere a Magyar Olvasástársaság. Az egyhetes táborok programjában délelőttönként olvasótábori munka zajlik (a modern és kortárs gyermek- és ifjúsági irodalomból származó szövegek értelmezése, a drámapedagógia eszköztárával), délutánonként pedig kézműves műhelyek vannak, illetve találkozók, beszélgetések erdélyi és magyarországi irodalmárokkal, színművészekkel, képzőművészekkel, zenészekkel. Mindezt irodalmi és előadói improvizációs foglalkozások, koncertek, filmvetítések egészítik ki.

Évente kb. 400, nagyrészt fiatal résztvevője van azoknak a képzéseknek és táboroknak a múzeumban, amelyek keretében a fafaragás és a bútorfestés szakmai titkait lehet elsajátítani. Amellett, hogy hagyományos népi mesterségek eszköztárába és motívumkincsébe nyernek alapos, értő betekintést a résztvevők, az évtizedek során sokan közülük megélhetési formát is találtak ezáltal.

4. Irodalom és zene határvidékein

A múzeum egész évben, illetve főleg az őszi-téli hónapokban, rendszeresen szervez könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat, változatos témájú ismeretnépszerűsítő előadásokat, előbbiekhez gyakran társítva zenei, koncert-jellegű elemeket is.

Az utóbbi időben a legnagyobb szabású, ilyen jellegű vállalkozása volt, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral közös szervezésben, a Sebő-együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész székelyföldi és erdélyi körútjainak megvalósítása, öt éven keresztül minden ősszel. Az előadássorozatok A 12 legszebb magyar vers és A Nagy Versmondás programokon alapultak, és egyedi élményt nyújtottak sok száz résztvevőnek a kulturális intézményekben és iskolákban lezajlott fellépéseken.

A Csernátoni Népfőiskola

Azért, hogy ne holt tárgyak tárháza legyen e hely, a múzeummal egyidőben, 1973-ban létrejött két másik fontos intézmény is, a Csernátoni Népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület.

A múzeummal párhuzamosan működő Csernátoni Népfőiskola 46 éve, áprilistól októberig fogadja az alkotó fiatalokat. Folyamatosan működnek a nyári alkotótáborok, ahol az érdeklődők elsajátíthatják elsősorban a fafaragás, bútorfestés mesterségét, valamint a művészi kovácsolást, ács, asztalos mesterségeket. Ezek mellett jelen van sok más kismesterség, mint a nemezelés, kosárfonás, hímzés, fonás-szövés, tojásírás stb. „Erőssége” a hagyományos székelykapu-építés, -állítás és a kopjafafaragás. A táborok célkitűzése a cselekvő hagyományápolás, a fiatalság készségeinek, szépérzékének, formanyelvének fejlesztése, az alkotó tevékenységre való nevelés, a díszítő kedv felébresztése, a tárgyi anyanyelv elsajátítása és a közösségi élet erősítése. Egy idényben több mint 400–450 fiatal fordul meg a táborokban a történelmi Magyarország minden szegletéből és a nagyvilágból egyaránt. Így 1973 óta a napjainkban múzeumpedagógiának nevezett tevékenység e sajátos formája, mely a népfőiskolák mozgalmából táplálkozik, tölti ki ennek az intézménynek a mindennapjait a múzeumi munka mellett, azzal szorosan összefonódva. A múzeum munkaközösségének egyik fontos célkitűzése az, hogy a legfiatalabbaktól kezdve bevonzza a múzeum életébe elsősorban a község lakóit és a mindenkori látogatókat.

A Csernátoni Népfőiskola és a Haszmann Pál Múzeum tevékenysége szorosan összekapcsolódik a 2006-ban megalapított Haszmann Pál Közművelődési Egyesületével, mely a Bod Péter Közművelődési Egyesület mellett, mint bejegyzett jogi személy, segíti a két intézmény munkáját. Az egyesület alapításakor egy 33 évvel korábban megkezdett munkába „kapcsolódott be”, elsődleges célkitűzése a múzeum gyűjteményének gyarapítása, bemutatása, népszerűsítése. Háttérintézményként pályázatokkal segíti az alkotótáborok megszervezését, különböző kiállítások rendezését, kiadványok szerkesztését, képzések, találkozók szervezését a múzeum és a népfőiskola programjainak keretében. Megalakulása óta több magyarországi és hazai kulturális és közművelődési intézménnyel is együttműködik, közös programokat, tevékenységeket szervezve.

Dimény-Haszmann Orsolya

2009 Mit üzennek a múzeumi vendégkönyvek? In: Kinda István (szerk.): Acta Siculica. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 65–84.

2011 A csernátoni Haszmann Pál Múzeum. In: Kinda István (szerk.): A Székely Nemzeti Múzeum. T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 63–73.

2013 A csernátoni Haszmann Pál Múzeum. Székely Nemzeti Múzeum–T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy.

2014 A csernátoni Haszmann Pál Múzeum első évei (1973–1978): intézmény- és gyűjteményépítés a médiarecepció tükrében. In: Keszeg Vilmos (szerk.): Folyamatok, szövegek, események. (Egyetemi Füzetek, 21.) Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 65–85.

2014–2015 A Haszmann Pál Múzeum méhészeti kiállításának háttértörténete – Gyűjtés, kiállítás-rendezés az 1970–80-as években. In: Kinda István (szerk.): Acta Siculica, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 737–746.

2017 A Csernátoni Népfőiskola szerepe és működése. In: Keszeg Vilmos – Szakál Anna – Virginás-Tar Emese (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 25. Néprajzkutatás Erdélyben: intézmények, kutatói életpályák, mentalitások. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 147–182.

Igen kis létszámú, négy munkatársból álló, családi vétetésű és összetételű alkalmazotti közösség biztosítja a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum alegységeként működő múzeum tevékenységét, amely indulása óta, több nemzedéken át, ma is ebben a személyes alapú szakmai közegben valósul meg. Haszmann Pál Péter nyugalmazott muzeológus nagyon értékes, önként végzett szakmai közreműködése és a teljes nagycsalád hozzáértő támogatása biztosít mindehhez erős hátteret. Meggyőződésünk, hogy az intézmény gyűjteményének, programjainak az előbbiekben megfogalmazott bemutatása szemléletesen és alaposan jelzi egyrészt azt, hogy, a működés koncepciója és összetevői révén, a múzeum erős és stabil közművelődési, valamint közösségépítő és -fejlesztő szereplő nemcsak szűk földrajzi környezetében, hanem erdélyi szinten is, másrészt kidomborítja az intézmény munkájának meghatározó jellemzőit, amelyet gyümölcsöző, erős erdélyi, romániai és magyarországi szakmai és személyes kapcsolatai kontextusában fejt ki. A fentiekből reményeink szerint kirajzolódik az a széles értékmezőny is, amelyet a múzeum egyrészt őriz, gondoz és feltár, másrészt, hagyomány és újítás mezsgyéjén, átültet gyakorlati módon, pragmatikusan és következetesen napjaink közösségi kultúrájába és életmódjába is, igazolva ezáltal azt, az intézménnyel kapcsolatban gyakran emlegetett meghatározást, jellemzőt, miszerint valódi „élő múzeum” működik Csernátonban.