A Szatmárnémeti Iparos Otthon

Története

A Szatmárnémeti Iparos Otthon eklektikus épülete 1911-ben készült Tóásó Pál tervei alapján, az építkezést a helyi iparosok finanszírozták. Nem véletlen, hogy ismert budapesti műépítészt kértek fel a tervek elkészítésére, ez a megrendelők igényessége mellett azt is jelzi, hogy megvalósításukat iskolapéldának szánták. A hely a város történetének kulcsfontosságú pontja, itt volt a Szamos kisága, a rajta átívelő „kőhíd”, amely Szatmár és Németi választóvonala volt a 18. század elejéig. Az épület telke a Zárdához hasonlóan a Szamos kiságának egykori medre volt, az alapokat a talajba vert gerendákkal erősítették meg. A szatmári és a környék kulturális életének egyik fellegvára volt és maradt a mai napig. Az elmúlt évtizedekben állapota nagyon leromlott, a közelmúltban felújították. Jelenleg a város egyik reprezentatív, emblematikus épülete, Szatmárnémeti büszkesége.

Külseje

A homlokzatot jón fejezetű, monumentális falpillérek tagolják, köztük öt hatalmas méretű ablak, középen díszes, ívelt vonalú erkély látható. A jón fejezetek, a félkörös ablakok, a timpanonra emlékeztető háromszög alakú homlokzati elem, oromzat, az urna, füzérdíszek az építész historizmushoz közel álló kötődéseiről vallanak, amelyek közé a kordivatnak megfelelően némi szecessziós jelleget is becsempészett, de ez stilárisan nem meghatározó. Monumentális hatású, impozáns, szatmári viszonylatban a szó szoros értelmében lenyűgöző épület jött létre nagy anyagi áldozattal, amely hatott más, hasonló rendeltetésű kezdeményezésekre is. Ennek hatására alakították át többek között a Csizmadiaszín eredetileg dísztelen, egyszerű homlokzatát is.

Belseje

Reprezentatív kulturális központnak szánták, erről árulkodik monumentális lépcsőháza, az előtér oszlopai, a kovácsoltvas lépcsőkorlát, jó minőségű üvegfestménye, gipszkazettás mennyezetű díszterme, amelynek oldalsó falait a különböző mesterségeket, szakmákat jelképező domborművek teszik változatossá. A nagyterem színpada, karzata, természetes és mesterséges megvilágítása, az egész belső tér kitűnően elosztott, pragmatikus tagolása teszi sokoldalúan és hosszú távon hasznosíthatóvá ezt a változatossága ellenére is egységes teret. Az épület jelenleg a szatmárnémeti önkormányzat tulajdonában van.

Az épület, intézmény szerepköre, jelentősége

A 20. század eleji városiasodó, iparosodó Szatmárnémetiben, a céhrendszer felbomló időszakában született a döntés az Iparos Otthon létrehozásáról. Erdélyben, a Partiumban, Szatmárnémetiben több ilyen székház is épült (a városban jóval korábban a Csizmadiaszín, később a Tímár Egyesület székháza) közülük kiemelkedik az Iparos Otthon nemcsak méretével, igényes kinézetével, hanem azzal a megye határain messze túlmutató kulturális, közösséget teremtő és formáló tevékenységgel, amelynek jótékony hatása folyamatos, és amelynek minél szélesebb körű újraélesztése napjainkban is foglalkoztatja a szatmáriakat. Komplex, sokrétű feladathalmazt ellátó intézményről van szó, amelyben működött könyvtár, klub.

Pompás, kazettás mennyezetű, mitológiai jeleneteket ábrázoló domborművekkel ékesített dísztermében bálokat, jótékonysági rendezvényeket, előadásokat, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, divatbemutatókat, alkalmi tárlatokat, konferenciákat tartottak és tartanak. A szatmári színház az épülete háborús rongálásainak helyrehozatala idején is itt tartotta előadásait az ötvenes években. A két világháború közötti időszakban, a húszas években itt koncertezett Bartók Béla és George Enescu, itt működött évtizedeken át a kommunizmus éveiben a Popular mozi, az épület belsejében billiárd terem, udvarán egy időben kosárlabda pálya volt. Innen indult az 1989-es változások után Szatmárnémetiben a MADISZ által kezdeményezett táncház-mozgalom is.

Valódi otthona volt a kultúrának, a művelődésnek, amelyet nemcsak az iparosok, hanem a kultúrát, művészetet szerető szatmári polgárok még a kommunizmus éveiben is rendszeresen látogattak. A lépcsőház kiváló üvegfestményének felirata pontosan, világosan jelzi az épület, intézmény rendeltetését: Fárasztó munka után nemesítő szórakozást itt keresünk.

Honlapok

http://www.muhisandor.eoldal.hu/cikkek/ornamentika/05.-kazinczy-utca-c.html

http://www.maszol.ro/index.php/kultura/24485-felujitjak-szatmarnemeti-emblematikus-epuletet

http://itthon.transindex.ro/?hir=34568&nyomtat=1

A reprezentatív, monumentális épület nemcsak kinézetével, hanem az itt zajló kulturális, művészeti életével, rendezvényeivel is felhívta magára nemcsak a szatmáriak, hanem a környező városok figyelmét is. A kimerítő munka után nemes szórakozást nyújtó komplexum gyakran olyan eseményeknek, tárlatoknak, koncerteknek, előadásoknak volt a színtere, amelyek jelentősége messze túlmutatott a megye határain. 

Az épület és az intézmény az idők során viszonyítási alappá, iskolapéldává, a városiasodás, a kulturális felemelkedés jelképévé vált elsősorban az olyan Szatmárnémetihez hasonló kisebb városok számára, amelyek még a 20. század első felében is makacsul őrizték kinézetükkel, az itt lakók életmódjával a falusias jelleget.

A Szatmárnémeti Iparos Otthonban Papp/Popp Aurél festőművész, Ady Endre barátja is rendezett kiállítást, ő így mutatta be a várost az épület létrejötte előtt néhány évvel: „1903 tavaszán János bátyámat megválasztották Szatmárnémetiben a görög katolikus egyház felekezeti iskolájához tanítónak. (…) Nyugtalan természetem egy napig sem hagyott pihenni, mohón igyekeztem megismerni a várost és a környékét, és kerestem a kapcsolatot az emberekkel. Sivár, poros és igen rendetlen utcákkal szétszaggatott nagy falunak tetszett a város, itt-ott nagy kertekkel, másutt pedig ízléstelen építményekkel. Semmi komoly középület a múltból, és lakosaiban semmi hajlam a kultúrára — valahogy így összegeztem a benyomásaimat.” (Ez is élet volt…, Dacia, Kolozsvár, 1977). A fenti idézet jelzi, hogy az ilyen bátor, hősiesnek is mondható megvalósítások értékét, súlyát csak a körülmények ismeretében értékelhetjük igazán.

Térségünkben a hasonló épületek, intézmények zöme a mostoha körülmények, államosítások, kisajátítások után elvesztették eredeti rendeltetésüket, szerepkörüket, a Szatmárnémeti Iparos Otthonnak máig sikerült ezt megőriznie. Nagyon sok országos, nemzetközi esemény zajlik itt, nemrég a fogorvosok országos konferenciájának, találkozójának adott helyet, júliusban nemzetközi sakkversenyt rendeztek ugyanitt. Ez itt sem volt az idők során egy magától értetődő, önműködő folyamat, de városunkban mindig, minden körülmények között akadtak olyan polgárok, akik számára fontos volt az eredeti szerepkör, rendeltetés és minden lehetséges helyzetben, fórumon kiálltak e mellett. 

A közelmúlt egyik jelentéktelen epizódjának tűnő, de a fenti megállapítás lényegét tükröző történet is utal erre. Az épület jelentőségét, fontosságát felismerő városgazdák az ezredforduló táján úgy döntöttek, hogy Bartók Béla és George Enescu itt tartott koncertjeire a a bejárat melletti falrészeken a művészeket ábrázoló bronz domborművekkel emlékeznek. Ezek rövid idő után eltűntek, de nem mentek végleg feledésbe. Ma a felújított épület előcsarnokában, a lépcsősor melletti oszlopokon, a bejárat közelében a két világhírű zenész mellszobra emlékeztet az eseményre.

Megítélésünk szerint egy kinézetével, szerepkörével egyaránt iskolapéldának számító, reprezentatív intézmény – amely hatása, kisugárzása az eltelt évszázad alatt folyamatosan túlmutatott a megye határain erdélyi érték, nemzetiségi létünk, megmaradásunk egyik fontos bástyája. A közelmúltban zajló felújítása, korszerűsítése, az itt élő polgárok kulturális igénye biztosíték arra, hogy még hosszú ideig az is marad.