A Nyárád menti csoportos öntözés

A csoportos öntözés a határkerüléssel, a fenyőágazással és a hajnalozással együtt a húsvéti ünnepkör szokásrendjébe tartozik.

Az öntözés megkezdése előtt tisztségválasztásra került sor, ahol királyt, vőfélyt, ítélőbírót és csapómestert választanak. Régebben egyes településeken a tisztségválasztást követően botolásos büntetésre, zsoldosztásra került sor. Sorra mindenkinek kiosztották a zsoldját: öt, tíz, tizenöt, húsz vagy huszonöt botütést. Aki nem köszönte meg, annak kétszeresét adták. Ennek a mozzanatnak egyben legényavató szerepe is volt.

Az öntözést korszakonként és kistájanként a helyi közösség más-más csoportjai szervezték meg. Az esemény lebonyolítása hagyományosan a katonaköteles kort elért legények feladata volt, de a második világháborút követő évtizedekben néhány településen a helyi sportegylet tagjai vették át a szervezés feladatait, illetve több helyen a faluban elöljáró, tekintélynek örvendő, családos férfiak közül választották a vezetőket. A menetben, a résztvevők között a legények mellett a családos férfiak és az idős emberek egyaránt megtalálhatók.

Az öntöző (hajnalozó) menet zeneszóval, zászlóval házról-házra jár, egy-egy háznál körülbelül 20-25 percig időz. Régebb húsvét másod napján hajnalban indultak, a kommunizmus idején (amikor húsvét hétfője nem lehetett munkaszüneti nap) már ünnep első napján megkezdték. Miután a király rigmussal köszönti a háziakat, megöntözik és megtáncoltatják a leányokat és asszonyokat. A táncot követően rövid játék kezdődik, mely során a király felszólítja a jelen levőket, hogy mondják el, kinek milyen panasza van. A panaszok elhangzása után az ítélőbíró ítéletet hirdet, melyet a közönség derülése közepette a csapómester azon nyomban végre is hajt. Régente sajtárból locsolták vizet, napjainkban inkább kölnivel öntöznek.

Az öntöző menet a háziaktól adományokat gyűjt: tojást, szalonnát, kalácsot, bort és pénzt. A természetbeni adományokból este közös mulatságot (rántottázást) rendeznek, a pénzből fedezik a húsvéti bál kiadásait.

A menetnek minden faluban állandó szereplője egy álarcos figura, némelyikben több is. A neve: hamubotos, hamubutykás, kardos, kókós, húsvéti bolond. Öltözete fehér ing, fehér alsónadrág, papundekliből vágott, festett álarc, két oldalán szalagokkal. Derékszíján kolomp lóg, kezében rúdra kötött hamus tarisznyát vagy kardot tart. Ő vezeti a hajnalozó-öntöző menetet, vigyáz a rendre, kinyitja a kapukat. Futkorászik, ijesztget, elkergeti a bámészkodó gyermekeket. A lemaradó legényeket visszarendeli a sorba. A hamubottal minden rendetlenkedőt megcsaphat, a kardos még a piros fakardját is használhatja. Őt viszont elakaszthatják, leönthetik vízzel, mindenfélének csúfolhatják. A legfontosabb az, hogy minél több legyen a nevetnivaló. A hamubotosok mostanában megszelídültek, dekoratív figurává, a felköszöntő szokás élő kellékévé váltak.

A szokás a második világháborút követően, a kommunizmus időszakában, a határkerülés számos szokáselemét is magába olvasztotta (például Jobbágyfalván és Csíkfalván az 1970-es évek elejétől megpróbálkoztak a határkerülés régebbi formáinak felújításával. Húsvét szombatján este újból kimentek a határra, de csak az első határdombig. Ezt csonka határkerülésnek nevezték).

Ma az öntöző menetben ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az egykori határkerülő menetben. Míg a házak előtt, az udvaron a felköszöntés és adománygyűjtés ismétlődő szertartása folyik, az utcán a botolás spontán színjátéka zajlik. Az utolsó háznál összeszedik a botoló pálcákat és elteszik jövőre. Az öntözés folytatásaként templomba mennek, ezt követően várja őket az adományokból készült hatalmas rántotta, a közösségi lakoma és este a húsvéti bál.

Barabás László

Barabás László

1998 Karácsonytól pünkösdig. Marosszéki népszokások. Székely Útkereső, Székelyudvarhely.

2000 Aranycsitkók, maszkurák, királynék. Erdélyi magyar dramatikus népszokások. Mentor kiadó, Marosvásárhely, 131–167.

2009 Állandó és változó a marosszéki húsvéti szokásokban. In: Lajos Katalin – Tapodi Zsuzsanna Mónika (szerk.): A hagyomány burkai. Tanulmányok Balázs Lajos 70. születésnapjára. (Kriza Könyvek, 33.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 159–181.

Gagyi József

2012 Ha akartam fütyöltem, ha akartam, dúdolászgattam. Beszélgetések Balogh Pállal. Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 230–251.

A csoportos öntözés rövidebb-hosszabb megszakításokkal a 19. század végétől kezdődően adatolhatóan jelen van a Nyárád menti falvakban. A szokás a gyakran megváltozott gazdasági és kulturális környezetben is helyet talált magának a Nyárád menti közösségek életében. A népszokás ismételt felújítása egyes csoportok és intézmények identitáskeresésének fogódzójává, identitásuk kifejezőjévé vált. Az esemény megszervezése egyszerre része a Nyárád menti mindennapoknak – jelent élő (nép)szokást (beleélés), hagyományápolást, valamint a hagyomány új jelentéssel való felruházását, új környezetbe helyezését, azaz örökségalkotást. Közösségformáló és közösségmegtartó szerepe szintén vitathatatlan. Ugyanakkor számos színjátékszerű, látványban és humorban gazdag mozzanatainak köszönhetően napjainkban egyre gyakrabban a régión kívülről érkező vendégek és a turisták figyelmére is számot tart.

Az értéktárban való szereplés hozzájárul a szokás megőrzéséhez, aminek elsősorban identitáserősítő, társadalmi és kulturális jelentősége van, de nem lehet figyelmen kívül hagyni pénzügyi hatását sem (faluturizmus).