Erdélyi értékek tára


Értékmutató
a   b   c   d   e   f   g   h   i   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Értéktár

Településmutató
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v  

A magyar szablya mint tárgy, a magyar szablyavívás mint harcművészet, a Borsody-rendszer mint jellegzetesen magyar oktatásmódszertan




A javaslatot benyújtó intézmény: Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola

A javaslatot benyújtó személy: Imreh-Marton István


Leírás

1. A szablya a honfoglaló magyarság egyik legjelentősebb tárgya, hiszen eleink közvetítésével került ez a fegyver Európába. Az idők során több apró módosítás történt, azonban felismerhető jellegét, meghatározó sajátosságait mindmáig megtartotta: a szablya 70–90 cm hosszú, enyhén ívelt pengéjű szúró és főképp vágó fegyver, tompa fokát a hegyétől visszafelé, körülbelül harmadnyi hosszán, ugyancsak élesre köszörülték; ez az ún. fokél. Bőrrel borított markolatát a kéz védelme érdekében előbb keresztvas, majd kosár választotta el a pengétől. 

A honfoglalástól a végvári vitézeken és a török elleni küzdelem évszázadain keresztül, a Mátyás király által létrehozott huszárságtól a Rákóczi szabadságharcon át a mindenkori erdélyi katonai egységek fegyverzetének állandó része volt a szablya. Mai napig kerülnek elő az 1848-as szabadságharc leverését követő betiltás miatt ajtófélfákba, földbe rejtett fegyverek. 1944-ben a nyilas hadvezetés hozott egy rendeletet, amellyel betiltották a szablya viselését.

 

2. Erdélyben a szablyavívás kutatása ugyan még gyerekcipőben jár, korabeli dokumentumok hiányában több évszázadon át csak az értelemszerű következtetés van, hogy e létező fegyvereket nemcsak forgatták, de használatukat oktatták is.

Az azonban biztos, hogy a mai Kovászna megye területén született egyik jeles személyiségnek, Bölöni Farkas Sándornak az érdeme, hogy 1842-ben nyilvánossá vált Gaetano Biasini vívómester kolozsvári iskolája. Dr. Mező Ferenc szerint: „Farkas Sándor buzgólkodására az iskola 1824-ben nyilvános lesz; az ügyek intézésére Kendeffyt elnöknek, Farkas Sándort igazgatónak választják… Már eddig is volt Erdélynek egynéhány intézménye, amely megelőzet a testvérországot… Mostantól azzal is büszkélkedhetik, hogy klasszikus földjén létesült az első magyar nyilvános viadaliskola, mivel Pesten csak egy évvel később, 1825-ben nyílt meg a Széchenyi alkotta Nemzeti Vívóintézet.” (Mező Ferenc: A kolozsvári viadaliskola, in: Testnevelés 1937, 289.) Bölöni Farkas Sándor felismerte, hogy a Vívóiskolának meg kell nyitnia kapuit a szegényebb, de tehetséges ifjak előtt is. Az ő nagy érdeme, hogy 1834-ben, a pesti vívóintézet példájára, az Viadaliskola részvénytársasággá alakult: 400 rénes forint értékű részvényeket bocsátottak ki, melyet 26 alapító nemes vásárolt meg. A befolyt összeget – 10 400 forintot – banki letétbe helyezték, az éves kamatból pedig vívómestert fizettek, valamint rendszeresen újították a felszerelést. A Bölöni Farkas Sándor által szerkesztett alapítói nyilatkozatban az állt, hogy „a vívó-iskola Kolozsvárt örökre alapíttassék s annak hasznaiban azok is részesedhessenek, kiknek vagyonbeli helyzetük nem engedi, hogy az intézetbe mint alapítók vagy részvényesek beléphessenek.... hatalmában álljon a vívó-iskola igazgatóságának esztendőnként 20 ifjat nevezni ki, kik az intézetben ingyen tanulhassanak; fő szabályul tartván maga előtt az igazgatóság, hogy az olyatén vagyontalan kiválasztandó ifjak mindenek felett magyarul tudjanak s ismeretes jó erkölcsűek legyenek.

Székelyföld több településén is indul vívásoktatás: 1879-ben Albert Károly Sepsiszentgyörgyön, 1910-ben Filotás Ferenc Marosvásárhelyen nyit vívóegyletet. Albert Károly érdemeként nemcsak rendszeres edzések indultak, de társadalmi esemény is szerveződött a vívás köré:

„Meghívás.

A Főző Albert vivó-tanár vezetése alatt álló vívó-iskola tagjai f. hó 9-én, a városház nagytermében díszví vással egybekötött tánczvigalmat rendeznek. Belépti dij személyenkint 1 forint; családjegy 2 ért karzatjegy 40 kr. A tiszta jövedelem részben a helybeli zenekar javára adatik. Kezdete esti 7 órakor.

Műsorozat:

1) A vívók tisztelgése, az iskola tagjai által.

2) Leczke-vívás, az iskolai ifjúság által.

3) Ví-tőr-vívás, Főző Albert és Albert Károly ur által.

4) Mangett-vívás Kozma István és Főző Albert, Nagy Péter és Jancsó Gábor, Fogolyán István és Bogdán Arthur, Fogolyán András és Rigó Lajos, Kozma Gábor és Miklós Antal urak által.

5) Nápolyi vívás vitőr és tőrrel Főző Albert és Albert Károly ur által.

6) Kard assaut-vívás: Nagy Ferencz és Albert Károly, Bogdán Arthur és dr. Szász Károly, Forró Béla és Albert Károly urak által. Főző Lajos és Lehrer Henrik által, Bartha Gyula és Barabás Gyula, Miklós Antal és Sebestyén Károly tanulók által, Salamon Adolf és Főző Lajos által

7) Képletek. Ajánljuk az estélyt a közönség figyelmébe. 

(NemerePolitikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap. 1882, 12. évfolyam, 1-104. szám, Sepsi-Szentgyörgy, 1882-12-03 / 97.)

Filotás Ferenc Borsody László tanítványaként 1910. március 20-án a marosvásárhelyi kadétiskola tanáraként indít vívóegyletet, majd egy év múlva vívóakadémiát szervez, amelyen maga is nagy sikerrel fellép. Egymás után 13 alkalommal nyeri meg az ezred, a dandár és a hadosztály tiszti vívóversenyeit. 1922-ben, miután ezredesként nyugdíjazzák, megválasztják a Magyar Vívószövetség elnökének. Jelentős a szakirodalmi tevékenysége, nagyszámú, vívással foglalkozó cikke jelent meg a korabeli lapokban.

Ugyanakkor több jeles Székelyföldi vívóról is tudunk:

Uzoni gróf Béldi Ferenc (1798 – Kolozsvár, 1880. december 31.) császári királyi kamarás, Küküllő vármegye főispánja. 1830-ban barátjával, Bölöni Farkas Sándorral másfél évig külföldi úton voltak, bejárták Franciaországot, Angliát, Amerikát. A szabadságharc idején szebeni kormánybiztos volt. 1836-1848 között a Viadaliskola igazgatója.

Uzoni Antal (Bölön, 1813 – Kolozsvár, 1858) „karcsú, magas, daliás alak, barna, rokonszenves, majd szenvedő arc, a lovagiasság vonásaival. Székely ember, unitárius pap fia” (Kuszkó István szerk. A kolozsvári Athletikai Club III. Évkönyve. Kolozsvár, 1890, Közművelődés Irod. Int. Könyv- és Köznyomda) „Biasini tanítványa volt, írnoki tisztséget töltött be a főkormányszéknél. Az erdélyi főurak kérésére vállalta el a vívómesteri állást. Mint nemzeti missziót, a legnagyobb pontossággal folytatta a vívástanítást.” (Siklóssy László: A magyar sport ezer éve. II kötet, Bp., 1928, Országos testnevelési Tanács, 378.) Munkásságát a tüdővész szakította meg.

Angyalosi Forró Elek (Angyalos, 1813 – Abony, 1893) honvéd-ezredes, „szül. Háromszék megyében, hol atyja birtokos volt. Körülbelől husz éves korában iskoláit végezvén, gránátos hadapródnak állott be, melynek szép, erős, majdnem öles termetével be is illett; de csakhamar átlépett a magyar kir. testőrséghez. Hat évi szolgálat után 1839-40-ben a 11. számú akkori nevén székely huszárezredhez, mint főhadnagy rendeltetett. Mind az ezredénél, mind a testőrségnél a legtudományosabban képzett tisztnek tartották, a legjobb és legügyesebb lovasnak, legyőzhetetlen vívónak ösmerték, mihez bámulatos nagy fizikai ereje is járult. Megszámlálhatatlan sok párbaja volt s azokban mindig győzedelmeskedett. Soha ki nem hítt senkit, de ha kihívták, nem kerülte a párbajt. S a vas óriásnak mintha csak gyöngéd szive lett volna, ellenfelét párbajban soha nem ölte meg. Hazájának védelmére 1848-ban, mint másodkapitány, egyenesen ezredével állott, századosi rangjából ezredessé, majd önálló hadtest parancsnokká emelkedett. Ő tartotta föl Czecz tábornokkal együtt a számban túlsulyban álló osztrák és muszka sereget. Bem megérkeztével, eszével, hős karjával jobb keze lett. Hős tettei közől elég legyen itt fölemlíteni Segesvár elfoglalását (1849. febr. 16.) és a Déva várának magyar kézre kerítését (máj. 28.). Fogságba esvén, Aradra vitték, hol nov. 8. hat évi várfogságra itélték, melyet Olmüczben volt kitöltendő; innen kegyelem utján 1851-ben betegen szabadon bocsáttatott.”(Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I-XIV kötet, Bp., 1891–1914, Hornyánszky Viktor Akad. Könyvkereskedése)

Albert Károly (Kolozsvár, 1858 – Kolozsvár, 1895) atléta, tornatanár, vívó, kerékpáros. A fiú tanítóképzőben érettségizett, majd a budapesti Nemzeti Torna Egylet tornatanítói tanfolyamán szerzett oklevelet. 1879-ben Sepsiszentgyörgyre hívták torna-tanárnak. Alakított egy kis vívó kört, tornásztatta a nyári időszak alatt a felnőtteket a Székely-Mikó iskola nyári tornahelyiségében, melyet ő rendezett be. „E működése alatt a vívást és a tornászatot annyira megkedveltette mind a tanulókkal, mind a szülőkkel, hogy az évzáró tornavizsgálatok valóságos ünnepek voltak, melyekre a szülők vidékről is belátogattak.” Az iskola elöljárósága teljes elismeréssel adózott szép sikerű működéséért s az elért eredményért jutalomban is részesítette a feladatát teljes sikerrel betöltő ifjú torna tanárt. „A vivóterem a legzártkörübb társaság gyülhelye. A megrögzött gonosz hajlamuak egy-két mérközés után pusztulnak innen. A jó érzésû fiatalságnak pedig a legkedvesebb otthon. A "pour la dame" után, a pihenő perczekben, a mely jelenetet a kép is ábrázolja, a vivómester elmagyarázza az ifju növendékenek, hogy azért vivunk, hogy embertársainkat annál inkább tisztelni és szeretni megszokjuk; hogy erünk és gyakorlottságunkérzetében az oknélkül való párbajozásban ne keressünk olcsó és kétes értékű dicsőséget. Gyakorlati példákkal illustrálva, a lovagiasság fogalmáról, a társas életben való férfias viselkedésrõl mond alaptörvényeket, melyek megírva sehol sincsenek, de a melyeket a végzett munka után gyorsan müködő agy élénken fog fel s hevesen lüktető vér mélyen vés a szivbe..." „Legjobban a tőrhöz ragaszkodik, eltanulta Chapon-tól a nápolyi kettős törvivást, mely azonban nálunk népszerű nem lett. Vív kardal is.”( Kuszkó István szerk. A kolozsvári Athletikai Club III. Évkönyve. Kolozsvár, 1890, Közművelődés Irod. Int. Könyv- és Köznyomda)

Benkő Tibor (Sepsiszentgyörgy, 1905 – Gödöllő, 1988) Sokoldalú sportoló volt, a Ludovika Akadémia Sportegyesületének tagja. Az 1932-es olimpián öttusában és vívásban képviselte a magyar színeket. Az öttusa egyéni számában a 18. helyen végzett, párbajtőrvívásban az elődöntőig jutott, ott esett ki, így nem került az érmekért csatázó döntősök közé.

3. A Borsody rendszer mint jellegzetesen magyar oktatásmódszertan. Borsody László a wienerneustadti (Bécsújhely) tanfolyamon végzett, mint oda vezényelt katonatiszt 1898–1899-ben. Később a Ludovika Akadémiára került, mint alvívómester Leszák Károly fővívó mester mellé. 1916–1925-ig Leszákot követi a Ludovika fővívómesteri beosztásában. 1925-től a Ludovikából kivált Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár- és Vívómesterképző Intézet (SPOTI) fővívómestere. Már Ludovikás tanári évei alatt is foglalkoztatta a gondolat, hogy a sok támadó és védő mozdulat ezernyi kombinációját világos, logikus, jól felépített rendszerbe felépítse, mert minden általa látott, tanult vívó irányzatnak voltak előnyei és gyengéi. A régi kardiskolával ellentétben, taktikai szempontból bevezette a hátra lépést, valamint könnyedebbé tette és felgyorsította a lábmunkát. A Borsody módszer jellegzetessége az úgynevezett guruló lépés és annak sorozatai.  A stratégiára és taktikára különös hangsúlyt helyezett. Mint katona vívómesternek, a támadások előtti felderítés és előkészítés fontos szerepet kapott rendszerében. A Borsody rendszer az egyik legjellemzőbb eleme azonban, a tanagyag tökéletesen illeszkedő módszertani felépítettsége, mely a legegyszerűbb elemtől halad az összetett és bonyolult kombinációk felé. A mozdulatok katonai logikával történő tökéletes összefűzése, semmilyen más külföldi vívó rendszerben nem található meg. Hatékonysága és eredményessége hozzájárult, hogy az olimpiák történetében egyedülálló módon, 1908–1964 közt – 56 éven át nem akadt legyőzője a magyar kardvívóknak. Az erdélyi vívók is az ő módszerét használták, az 1910. március 20-án nyíló Marosvásárhelyi Vívóegylet alapítója, Filotás Ferenc személyes tanítványa volt.





Forrás

Kuszkó István (szerk.)

1890 A kolozsvári Athletikai Club IIIÉvkönyve. Közművelődés Irod. Int. Könyv- és Köznyomda, Kolozsvár.

Mező Ferenc

1937 A kolozsvári viadaliskola. Testnevelés. 289.

Siklóssy László

1928 A magyar sport ezer éve. II kötet. Országos Testnevelési Tanács Budapest , 378.

Szinnyei József

1891–1914 Magyar írók élete és munkái. I–XIV kötet. Hornyánszky Viktor Akad. Könyvkereskedése, Budapest.




Indoklás

Erdély Európát védő, megtartó szerepe vitathatatlan. Ezen feladat ellátása során a leggyakrabban használt fegyver az a szablya, amely a honfoglalás korától a 2016-os Riói olimpiáig nemcsak végigkísérte történelmünket, de hírnevet is szerzett nemzetünknek. A történelem során őseink sokszor életük árán őrizték meg ezt a fegyvert, illetve forgatásának tudományát, művészetét. Kötelességünknek érezzük ezt a tudást méltóképp éltetni és utódainknak átörökíteni.



Utolsó frissités: 2018-12-13 18:58:52