A jobbágytelki szalmafonás

A jobbágytelki szalmafonásnak több mint 180 éves hagyománya van, és a környékbeli településeken is fellelhető hasonló tevékenységtől abban különbözik, hogy ebben a faluban szinte mindenki érti és gyakorolja a fonást. Emellett a tevékenység fontos jövedelem kiegészítő is. A jó minőségű, finoman megfont, gazdag mintázatú és gondosan kivitelezett szalmakalapok és egyéb szalmából készült termékek éppúgy Jobbágytelke szimbólumává váltak az idők folyamán, mint például sajátságos gazdag népviseletük vagy néptánccsoportjuk. A szalmafonás eredetét egyes források 1831-ig vezetik vissza, amikor a Bözödről Jobbágytelkére került plébános, Bocskor Lajos felismerte, hogy a faluban túl nagy a népsűrűség a gyenge minőségű földmennyiséghez viszonyítva, ezért a szalmafonás tudományát megélhetési lehetőségként kínálta híveinek. 1942-ig a csóréfejű búzát használták, melynek alig volt kalásza, szalmája azonban hosszú szálú és jó minőségű volt. 1942-től a jó termőképességű, korán érő, kiváló szalmájú bánkúti búza váltotta fel azt. A bánkúti búzatermést is adott, és nem volt érzékeny az időjárás viszontagságaira sem. A ma forgalomban levő búzafajtákkal szemben, melyek igen nagy terméshozamúak, Jobbágytelkén ma is a bánkúti búzát részesítik előnyben. A szalmafonást Jobbágytelkén kalapkötésnek nevezik, és e munka ideje október végétől húsvétig tart. Kalapot mindkét nem és mindhárom korosztály tud kötni, és köt is. Télen ez fő foglalatosság. Az 1950-es évekig a jobbágytelkiek maguk hordták szét kész portékáikat gyalogosan a környékbeli és távolabbi vásárokba. A kalapkötéshez, mely Jobbágytelke életének szerves része ma is, népszokások is kapcsolódnak. Az aratást közvetlenül megelőző kalapostánc mindig vasárnap este volt. Itt mutathatták be a legények gyönyörű kalapjukat, melyet a szeretőjük készített és ajándékozott számukra a bált megelőző este. Az aratókaláka a kalapostáncot követte. A falu néhány módosabb gazdájának viszonylag nagy mennyiségű búzáját a falu fiataljai aratták le, akiket a kaláka reggelén a falu utcáit járó legények hívogattak össze a péterlaki cigányzenészek kíséretében. November 1-től a virágvasárnapot megelőző péntekig a falu valamennyi utcájában volt és van ma is legalább egy ház, ahová a leányok és asszonyok céba járnak. Ez a tréfálkozás, mesélés, ismerkedések és udvarlások színhelye. Az adventi és böjti időszakban csúnya, ijesztő maszkos legények járták e házakat, farsang idején meg szépen felöltözött alakoskodók szórakoztatták a cé résztvevőit.

Szabó Enikő

1998 Kalapkötés Jobbágytelkén. Néprajzi Látóhatár VII. (3–4) 32–49.

A jobbágytelki szalmafonás és kalapkészítés a falu gazdasági életének fontos eleme, melyhez hagyományos gazdálkodási stratégiák, kézművesipar és számos hagyomány is kapcsolódik. Mindennek megőrzését, továbbadását szolgálhatja az Értéktárba való felvétel is.