Címek
Évek
1837 1839 1853 1854 1856 1857 1859 1860 1862 1863 1864 1865 1866 1867 1868 1869 1870 1871 1873 1875 1882 1894 1895 1896 1897 1898 1899 1900 1901 1903 1904 1905 1906 1914 1933 1934 1936 1937 1938 1939 1940 1942 1943 1945 1946 1947 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1987 1988 1990 2013 2014 ismeretlen
Helymutatók
Névmutatók
Zúg az erdő
Gyűjtő:
Kallós Zoltán
Gyűjtés ideje:
1970
Gyűjtés helye:
Vajdakamarás
Közlő:
Kallós Zoltán
Közlés ideje:
1971
Megjelenés helye:
Kallós Zoltán 1971: 469-470/172. sz.
Dallam
Szöveg
Szabolcs megye, Nyíregyháza, nagy erdő,
Vérrel van ott melocsolva a mező.
Zúg az erdő, suttog a szél hej de csendesen:
Látod, babám, milyen is a szerelem!
Szabó Gyula Horváth Jolánt szereti,
De a Jolán szülei nem engedi.
„Nem baj, Jolán, ha nem szabad téged szeretni:
Meglásd, mit fogok veled cselekedni.”
Szabó Gyula egy vasárnap délután
Találkozik Jolánkával az utcán,
Kihívta a zöld erdőbe, hej, de sétálni,
Hogy ők ott majd virágot fognak szedni.
És amikor kiértek az erdőre:
„Na most, Jolán, térdepelj le a földre,
Nem akarom, hogy te legyél, hej, de a másé,
Még ma éjjel meg kell haljunk egymásér’.”
Szabó Gyula revolvere de fényes,
Három golyó Jolánnak elégséges,
Kettőt lőtt a saját maga gyenge szívébe,
Ráborult a Jolánka holt testére.
Gyászba van a kamarási főutca,
Horváth Jolánt most viszik végig rajta,
Koporsója körös-körül, hej, de koszorú,
Megy utánna édesanyja, szomorú.
„Szabó Gyula, hogy nem fájt a te szíved,
Mikor az én Jolányomat megölted?”
„Akkor nem fájt, de most mindjár’, hej, de meghasad,
Viselem a tizenkét kardos vasat.”
Édesanyja bemegyen a szobába,
Ráborult a diószín asztalára,
Sírva mondja: „Nincsen Isten, hej, de az égen,
Nincs több lányom, viszik a temetőbe.”
Huszonkettő, huszonhárom, huszonnégy:
„Szabó Gyula, ily későre hová mégy?”
„Megyek, megyek, kimegyek én, hej, a sírkertbe,
Rózsát viszek Jolánka sírkövére.”
Szabolcs megye, Nyíregyháza, nagy erdő,
Vérrel van ott melocsolva a mező.
Zúg az erdő, suttog a szél hej de csendesen:
Látod, babám, milyen is a szerelem!
Szabó Gyula Horváth Jolánt szereti,
De a Jolán szülei nem engedi.
„Nem baj, Jolán, ha nem szabad téged szeretni:
Meglásd, mit fogok veled cselekedni.”
Szabó Gyula egy vasárnap délután
Találkozik Jolánkával az utcán,
Kihívta a zöld erdőbe, hej, de sétálni,
Hogy ők ott majd virágot fognak szedni.
És amikor kiértek az erdőre:
„Na most, Jolán, térdepelj le a földre,
Nem akarom, hogy te legyél, hej, de a másé,
Még ma éjjel meg kell haljunk egymásér’.”
Szabó Gyula revolvere de fényes,
Három golyó Jolánnak elégséges,
Kettőt lőtt a saját maga gyenge szívébe,
Ráborult a Jolánka holt testére.
Gyászba van a kamarási főutca,
Horváth Jolánt most viszik végig rajta,
Koporsója körös-körül, hej, de koszorú,
Megy utánna édesanyja, szomorú.
„Szabó Gyula, hogy nem fájt a te szíved,
Mikor az én Jolányomat megölted?”
„Akkor nem fájt, de most mindjár’, hej, de meghasad,
Viselem a tizenkét kardos vasat.”
Édesanyja bemegyen a szobába,
Ráborult a diószín asztalára,
Sírva mondja: „Nincsen Isten, hej, de az égen,
Nincs több lányom, viszik a temetőbe.”
Huszonkettő, huszonhárom, huszonnégy:
„Szabó Gyula, ily későre hová mégy?”
„Megyek, megyek, kimegyek én, hej, a sírkertbe,
Rózsát viszek Jolánka sírkövére.”
Megjegyzés
A régi falu társadalmi-gazdasági keretei között a szülői tilalom következtében egymástól elválásra ösztökélt szerelmesek tragikus, gyilkossággal és öngyilkossággal végződő története erkölcsi megokoltsagával kiemelkedik az országban közkeletű közönséges gyilkosságokat feldolgozó balladák sorából. Az itt közölt változatokban rögzített történetekről szóló balladák a lejegyzési helyek környékén is széles körben ismeretesek.
Ortutay—Kriza 784.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 639.)
Támogatók
Partnerek
