Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Zúg az erdő


Gyűjtő: Kallós Zoltán
Gyűjtés ideje: 1970
Gyűjtés helye: Vajdakamarás
Közlő: Kallós Zoltán
Közlés ideje: 1971
Megjelenés helye: Kallós Zoltán 1971: 469-470/172. sz.

Dallam



Szöveg

Szabolcs megye, Nyíregyháza, nagy erdő,
Vérrel van ott melocsolva a mező.
Zúg az erdő, suttog a szél hej de csendesen:
Látod, babám, milyen is a szerelem!

Szabó Gyula Horváth Jolánt szereti,
De a Jolán szülei nem engedi.
„Nem baj, Jolán, ha nem szabad téged szeretni:
Meglásd, mit fogok veled cselekedni.”

Szabó Gyula egy vasárnap délután
Találkozik Jolánkával az utcán,
Kihívta a zöld erdőbe, hej, de sétálni,
Hogy ők ott majd virágot fognak szedni.

És amikor kiértek az erdőre:
„Na most, Jolán, térdepelj le a földre,
Nem akarom, hogy te legyél, hej, de a másé,
Még ma éjjel meg kell haljunk egymásér’.”

Szabó Gyula revolvere de fényes,
Három golyó Jolánnak elégséges,
Kettőt lőtt a saját maga gyenge szívébe,
Ráborult a Jolánka holt testére.

Gyászba van a kamarási főutca,
Horváth Jolánt most viszik végig rajta,
Koporsója körös-körül, hej, de koszorú,
Megy utánna édesanyja, szomorú.

„Szabó Gyula, hogy nem fájt a te szíved,
Mikor az én Jolányomat megölted?”
„Akkor nem fájt, de most mindjár’, hej, de meghasad,
Viselem a tizenkét kardos vasat.”

Édesanyja bemegyen a szobába,
Ráborult a diószín asztalára,
Sírva mondja: „Nincsen Isten, hej, de az égen,
Nincs több lányom, viszik a temetőbe.”

Huszonkettő, huszonhárom, huszonnégy:
„Szabó Gyula, ily későre hová mégy?”
„Megyek, megyek, kimegyek én, hej, a sírkertbe,
Rózsát viszek Jolánka sírkövére.”


Megjegyzés

A régi falu társadalmi-gazdasági keretei között a szülői tilalom következtében egymástól elválásra ösztökélt szerelmesek tragikus, gyilkossággal és öngyilkossággal végződő története erkölcsi megokoltsagával kiemelkedik az országban közkeletű közönséges gyilkosságokat feldolgozó balladák sorából. Az itt közölt változatokban rögzített történetekről szóló balladák a lejegyzési helyek környékén is széles körben ismeretesek.

Ortutay—Kriza 784.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 639.)