Vajda asztala

Bódog asszon este
Zápor esső hull le.
Oláh vajda Bálványosból
Esze veszve fut le.

Hova hova vajda!
Menyek Moduvába,
Nincsen tovább maradásom
Bálványos várába.

Gyere fíjam Ijjes,
Megélünk mű így es;
Hozod-e a sok szép kéncset?
Nem én csak egy kéncset.

Barna leán barna,
Hezza simul karja,
Zápor esső sürű esső,
Nem lássa a vajda. ||

Rengetegbe futnak,
Nincs nyoma az utnak.
Hajnal felé regvel felé
Saj havasra jutnak.

Esztenába mennek,
Oláh bácsra néznek;
Az oláh bács firis sajtot
Levág egy darabot.

Laposkő az asztal,
Leűlnek nagy bajval,
Buson esznek eddegélnek
S tovébb mennek azval.

Barna leán barna,
Holován az arcza,
Arczájára gyűngy harmat hull
S vissza vissza fordul.

Nem népballada. Kéziratból: EA 10734: 1–2. A ballada címét lábjegyzetben magyarázta meg a gyűjtő: „Vajda asztala” egy jókora laposkő a moldvai határszélen. – A ballada első közlése: Kriza János 1866e (Hazánk s a Külföld) („Becze Antal gyűjteményéből” pontosítással); Ua. a közlő vagy gyűjtő neve nélkül: N. n. 1874 (A „Magyar Polgár” Nagy Naptára)

A Vajda asztala nem szerepel sem az MNGY III-ban, sem az SZNGY-ben. Jelen gyűjteménybe is csak azért került be, mert ez is a Kriza-hagyaték része, s általa felvillantható, hogy milyen sokféle szöveganyaggal találkozott Kriza János.

Feltehetően ez is megverselt helyi monda, szerzője a gyűjtőként szereplő Becze Antal. De lehet, hogy a téma is költői invenció. Maga Kriza is sejtette/tudta, hogy Becze-kreációval van dolga. Közvetve erre utal, hogy a ballada közlésekor – szokásától eltérően – feltűntette a gyűjtő nevét, ezzel mintegy jelezve, hogy nem azonosul a „gyűjtő” közleményével.

A közvetett utaláson túl Kriza egyik levelében is megfogalmazta fenntartásait a Becze Antal által „gyűjtött” „folklórszövegekkel” kapcsolatban. 1866. augusztus 11-ről keltezett levelében a következőket írja Gyulai Pálnak: „Most Becze Antal ügyvédsegéd közlött egy néprege féle „Sárig kigyót”, a miről irhatott Szabó Károly barátunk Önnek is. Ez modernizálva volt nekem megküldve a Vadrózsák II-ik kötete számára, de felküldtem a Zilahy „Aurora-Albumába” nemrég az ő kértére, s ugyanez okból nem küldtem fel külön is Önnek, mivel Zilahy azt jelentette volt, hogy Zsebkönyve már-már meg fog jelenni, – de a mely késvén, ime küldöm Barátom Uramnak is. Én irtam Beczének, hogy ne modernizáljon, alakitson át semmit, a mit föl talál fedezni. Igy küldött nekem még vagy két ballada formát, de plané egészen ugy van irva, mint ha valaki csak az idén irta volna Arany Jánosnak balladai vers formájában. [Kiemelés tőlem: O. K.] Egymást érik az irodalmi szók benne, mint a „Sárig kígyó”-ban is – nő, szünetlen, azzal, sat. nincsenek meg a székely nyelvben, aztán a tárgynak, mesének ellapitása.” (Kriza János Gyulai Pálhoz. Kolozsvár, 1866. augusztus 11. In: Szakál Anna: 2012.) –  A Krizának küldött „ballada-formák” egyike – még ha levelében nem is nevezi meg Kriza – kétségtelenül a Vajda asztala: nem nehéz benne ráismerni Arany János Zách Klárájának ritmusára-strófaszerkezetére. (A másik a Vajda asztala társaságában beküldött cím nélküli versezet lehet (l. EA 10734: 3.), ami a „gyűjtő” lapalji jegyzete szerint „a szabadságosok utolsó beszólításából” ihletődött: valamilyen katonai behívóra, helyi eseményre utalva a magára maradt feleség bánatát ecseteli nagyon gyenge versben. Ennek a ritmusa más, mint a Vajda asztaláé. A levélben emlegetett Sárig kígyóról l. bővebben a Források jegyzékében, az MTAKK 412 kézirategyüttes ismertetésében.)

            A kézirat, amiből a balladát közzé tesszük, az írásszakértő megállapítása szerint is Becze Antalé.

(Olosz Katalin jegyzete; Kriza János 2013: 637-638.)