Utra Mari
Utra Mari belépett a kiskertbe,
Lefeküdt a nagy diófa tövébe.
Utra Mari, nem félsz, hogy ott meglátnak,
Az emberek árulkodnak utánad.
Utra Mari rózsaszínű szoknyája,
Beleakadt a kiskert ajtójába.
Utra Mari elkiáltotta magát:
„Jaj Istenem, közeledik a halál!”
Utra Marit kilenc csendőr vallatja,
Szeretője az ablaknál hallgatja.
„Utra Mari, valld ki minden bőnödet,
Hova tetted a te négy gyermekedet?”
„Kettőt tettem nagy diófa tövébe,
Egyet dobtam a Tisza fenekére,
Egynek vérit vettem, mind a madárnak,
Mert nincsen kit hívjon édes apának.
Lány barátim, rólam példát vegyetek,
Csalfa legénynek sohase higgyetek,
Csalfa legény csalta meg a szívemet,
A jó Isten borítsa rá az eget.”
Kolozsvári fogház fala de sárga,
Oda vagyon Utra Mari bezárva.
Megizenem a jó édesanyámnak:
Küldjön párnát lánya feje aljának.
A már eddig közzétett, jóval terjedelmesebb moldvai csángó változatok mellett az itt adott klézsei változat csak töredék, a gyimesvölgyi, mezőségi és kalotaszegi darabok azonban már jóval teljesebbek. Az eddig ismert moldvai változatokban a régi stílusú balladák előadásmódja a viszonylag újabb keletű tárgy ellenére is megőrződött. Minthogy a gyilkos leányanya tragikus története kétségtelenül örök emberi balladai tárgy, teljesen valószínű az a Vargyastól megfogalmazott vélemény, hogy a kelet-európai folklórban évszázadok óta közkeletű téma középkori forrásokból táplálkozik, és az e körből való nyugati folklórdarabokból is ismert tragikus történetekkel tart rokonságot. A Kolozsvár és Szék közötti mezőségi részen Utra Mari néven ismert hősnő neve még ebben az észak-mezőségi szólásban is szerepel: Csak Utra Mari tett el annyi gyermeket. Az Utra Mari szövegéhez társuló dallamok mind régi stílusúak.
Solymossy: MNépr.2 III, 109, 126. — Csanádi—Vargyas 557—8. — Ortutay—Kriza 779—80.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 640.)