[Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom]
Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom,
Nem söpri mėg többé az én gyönge karom.
Udvarom közepin ėgy arany almafa,
Ahoz van mėgkötve piros pej paripa.
Föl is van nyergêve, föl is kantározva,
Nosza, kedves pajtás, búdossunk el rajta.
Két út van előttem, mejikön indûjak?
Két szép lány szeretőm, mejiktől búcsuzzak?
Ėgyiktől búcsúzom, a másik haragszik,
Azét az én szüvem soha mėg nem nyugszik.
Neköd édös rózsám, mi bajod érközék?
Talám a vacsorád nem igön jól esék?
Hoztam ėgy éveg bort, hogy igyál belőlle,
Szomorú a szüved, majt mėgvídul tölle.
Nem kėll neköm borod, csak te idd mėg magad,
Ha nem sajnálottad árva lányságomot.
Sajnátalak rózsám, mikor megcsâtalak,
De már a jó isten visêje gondodot.
Aggyon isten rózsám neköd ojan csudát,
Hogy az egész világ róllad vögyön példát.
Én nem bánom rózsám, lögyön fődmozdulás,
Hogy jusson eszödbe sok erős fogadás. –
10. dalnak változata részben a 420. hol nem két, de három szeretője van a szegény legénynek, s ha egytől búcsuzik, kettő haragszik, azért oly nyugtalan szive. L. Erd. II. 108. ― A 6. versszaknál, ugy tetszik, más dal indul meg.
(Kriza János 1863: 527.)