Túl a vízen most faragják

Barna Janit arra kérte babája,
Hogy az anyját tegye el más világra.
Ki is hívta zöld erdőnek szélére,
Éles kést szúrt édesanyja szívébe.
Véres lett a Barna Jani ruhája,
Nincsen anyja, ki kimossa simára.
Mosd ki, babám, a ruhámat fehérre,
Holnap megyek csendbiztos úr elébe.
„Csendbiztos úr, adjon Isten jó napot!”
„Adjon Isten, Barna Jani, mi bajod?”
„Csendbiztos úr, szívem öli a bánat:
Egy kislányér’ megöltem az anyámat.”
„Kár volt neked, Barna Jani, ezt tenni,
Egy kislányér’ az anyádat megölni!”
„Csendbiztos úr, régen volt ellenségem,
Nem akarta, hogy legyen feleségem.”
Túl a vizen most faragják azt a fát,
Amelyikre Barna Janit akasszák.
Fújja a szél fekete göndör haját,
Más öleli Barna Jani babáját.
Az I. helyi keletkezésűnek látszó balladatöredékben emlegetett Krakkó község esetében csak a Nagyenyed környéki Boroskrakkóra gondolhatunk, holott valószínűtlen, hogy a kalotaszegi Mérában éppen e távoli községre vonatkozó helyi keletkezésű ballada élne. Mindhárom ballada tárgya egyébként a magyar folklórban eléggé ritka szülőgyilkosság; a tragikum megokolása a szülői értetlenség, a fiúnak, illetőleg a leánynak szerelmesétől való eltiltása.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 640.)