Túl a vizen

Bíró János Pál, 65 éves, Petek

Túl a vizen, a domb oldalába
Két legény áll fekete ruhába.
Amíg ők ott ketten beszélgetnek,
Azt modja a gazdag a szegénynek:

- Juhászlegény, szegény juhászlegény,
Tele pénzzel ez a kövér erszény.
Megveszem a szegénységet tőled.
Ráadásul add a szeretődet!

- Ha az a pénz volna csak foglaló,
Még százannyi volna borravaló,
E nagyvilágot adnák ráadásul,
Szép szeretőm úgy sem adnám árul.

- Jó gazduram, adja ki a bérem,
Én már többé a nyáját nem őrzöm.
Szép leányát odaadta másnak,
Viselje hát gondját a nyájának.

- Jancsi fiam, ne hagyj itt bennünket,
Ne vedd ki a nyári fizetésed,
Veszek néked olyan vásárfiát,
Karácsonyi ráncos szárú csizmát.

Cserebogár, sárga cserebogár,
Mondd meg nékem, mikor leszen még nyár.
Én nem kérdem, sokáig élek-e,
Csak azt mondd meg, babámé leszek-e.

Túl a vízen (Alku)
Az 1800-as évek végén keletkezhetett. Új ballada. Amióta a világ világ, a magas kultúra és a népi kultúra szoros kapcsolatban él, élt, egymásba tűnésekkel gazdagítja egyik a másikat. Azt a jelenséget, amikor a népköltészet elemei a szépirodalom elemeivé válnak, folklorizmusnak nevezzük. És azt, amikor a szépirodalom elemei nemesednek a népi költészet részévé, folklorizációnak. Irodalmunk történetének folyamán igen gyakori a folklorizmus. Hogy csak párat említsünk: Balassi Bálint, Faludy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Arany János, Tompa Mihály, József Attila, Illyés Gyula, Nagy László, Juhász Ferenc, Kányádi Sándor szívesen merítettek a „tiszta forrásból”. Napjainkban még a posztmodern irodalom költői is használnak sajátos léthelyzetük, életérzésük megfogalmazására folklórelemeket. Nem hiába írta Erdélyi János az 1800-as évek derekán, hogy „a népköltészet olyan a művelt írónak, mint törzsök a virágnak”, a legnagyobb költőnknek tartott Petőfi Sándor is gyakran ihletődött a nép költészetéből. Ezért, szellemiségük, a népivel rokon formaeszközeik folytán, költészetének elemei gyakran megtették a visszautat is a népköltészet felé, folklorizálódtak. Jó bizonyíték erre a Túl a vízen és a Leégett a szegedi nagy csárda kezdetű petki ballada is. Hadd álljon itt az Alku című Petőfi-vers összehasonlításul a talált ballada-változatokkal:

Juhászlegény, szegény juhászlegény!
Tele pénzzel ez a kövér erszény.
Megveszem a szegénységet tőled,
De ráadásul add a szeretődet. ,

Ha ez a pénz volna csak foglaló,
S még százennyi lenne borravaló,
S id’adnád a világot rá’dásnak,
Szeretőmet mégsem adnám másnak!

Petőfi 1845-ben írta ezt a verset, a Pesti Divatlap karácsonyi számában jelent meg, december 25-én, és hamar elterjedt a nép körében. Az Erdélyi János szerkesztette, nemsokára megjelent három kötetes népköltési gyűjteményben már mint népdal jelent meg. A nagyszámú, folklorizálódott Petőfi-vers között ez a legnépszerűbb és a legelterjedtebb; nemcsak népdalként, hanem népballada variánsok részeként is ismeretes. A költő részt vett a Kisfaludy Társaság 1844-ben, a népköltészet gyűjtésére meghirdetett pályázatán, olyan vélemény is van, hogy e vers nagy részét a folklórból vette.(Lehetséges, hisz a hetvenes években az udvarhelyszéki Kecsedkisfaluban is gyűjtöttünk olyan népdalt, amelyről, nehéz megállapítani, hogy Petőfi-folklorizáció-e, vagy a folklorizmus jelenségével állunk szemben. Így kezdődik: Két fa között felsütött a holdsugár, / Megátkozott engem az édesanyám…)
 Az általunk vizsgált Petőfi-vers szövegfókusza, a cím a lényegre utal, a két szakaszban egy alkuról van szó. De szokatlan az adás-vétel tárgya: a juhászbojtár szeretőjéért ajánlott sok pénzt egy gazdagabb legény. A népélet, a népi szemlélet tipikus helyzetét rögzíti a költemény: a bojtár semmi pénzért el nem adná a számára oly kedves személyt. Feltűnő a stílus, a nyelvezet, a megfogalmazás egyszerűsége, a lírai realizmus.
 A versben erős a tömörítés: lényegi képet villant fel a szöveg, az alku, a beszélgetés pillanatát rögzíti az erős drámaiságú párbeszéd. És csak ennyi. A Túl a vízen, a hegy oldalába… kezdetű balladában részleteződik a történet. A hely természeti kezdőképszerű rögzítése után a beszélgető felek ruházatára is van utalás. Az első szakasz után következik a Petőfi-vers két szakasza, szinte változatlanul. A párbeszéd sorai csiszolódtak a közösségi használat folytán, a balladában a ritmus természetesebben gördül: a „S id’adnád a világot rá’dásnak” helyett „E nagyvilágot adnák ráadásul”. Az első kép után, amelyben a két legény vált szót, a másodikban Jancsi juhász és gazdája beszélgetnek. A párbeszédből kiderül, hogy a gazda lányába szerelmes a juhász, de mert az apa másnak adta lányát, ő távozni készül. Patriarchális, bensőséges, tisztességtudó gazda-juhász viszonyt tükröznek a „Jancsi fiam” és a „jó gazduram” megszólítások. A gazda hiába kérleli, ígérget, a legény hajthatatlan marad. Csalódottságát lírai jellegű sorokban, mély mélabúval fogalmazza meg az utolsó szakasz.
 A másik ballada-változat (Leégett a szegedi nagy csárda) mintha ennek a történetnek a folytatása lenne. Pontosítja a helyet, befejezi a tragédiát: leégett a szegedi csárda, benne égett a csalódott juhász is, siratja őt a kedvese. Többet nem tudunk meg, balladai homályba burkolva maradnak az események. A variánsok dallamuk szerint alig különböznek egymástól, az új stílusú balladák közé tartoznak. Ritmusképletük: 4/4/2, ami egy alkalommal 4/4/3-ra, tizenegyesre vált, akárcsak a Petőfivers egyik sora: „E nagyvilágot adnák ráadásul”. Petőfinél is tizenegy a szótagszám: „De ráadásul add a szeretődet”. Sajátos, ritmuszökkentő hatásuk van.
 A Túl a vízen, a domb oldalába sor és a helyre való utalás (Szeged) a balladák alföldi eredetére utalnak, de a földműveléssel, állattenyésztéssel, juhtartással foglalkozó, hegyes-dombos határú petkiek körében is közkedveltté vált ez az átültetett tragikus dal. Szomorkás volta miatt a férfiak is szeretik, mindkét változatot hallgatóként énekelik. Vajha az újabb nemzedékek is tovább vinnék, utódaiknak közvetítenék ezt a hűség, becsület, tisztességtudás eszményét közvető üzenetet.

(Lőrincz 2014: 100-102.)