Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Túl a Tiszán, a szendrődi határban


Gyűjtő: Bura László
Gyűjtés ideje: 1971
Gyűjtés helye: Szatmárnémeti
Közlő: Bura László
Közlés ideje: 1978
Megjelenés helye: Bura 1978: 118-119/85. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

Tamás József, 65 éves



Szöveg

Túl a Tiszán, a szendrődi határban,
Levelezik egy nagy nyárfa magában.
A szendrődi öreg határ nyárfája,
Gulyáslegény furulyázik alatta.

Szépen legel a báróné gulyája,
De még szebben sétál annak a lánya.
Még messziről kiáltja a gulyásnak:
– Jancsi, szívem, terítsd le a subádat!

– Nem terítem én itt le a subámat,
Itt a tilos, behajtják a gulyámat.
– Arra te már, Jancsi szívem, ne gondolj,
Majd kiváltja édesanyán, ha mondom.

– Jányom, jányom, jányomnak nem mondalak,
Ha én néked egy gulyásnak tartalak.
– Nem bánom én, édesanyám, tagadj meg,
Az én szívem a gulyásért hasad meg.

Szendre báró felpattan a lovára,
Ki is ugrott a szendrődi határra.
Azt kérdi a legidősebb gulyástól:
– Nem láttad-é a nagyságos kis asszonyt?

– Nem láttam én, báró uram, ha mondom,
Bojtárom is három napja nem látom.
Bojtárom is három napja oda van,
A nagyságos kisasszony is vele van.

Már Szendrődön faragják azt a fát,
Kire azt a szegény gulyást akasztják.
Fújja a szél gyolcs ingét, gyolcs gatyáját:
– Miért szerette Szendre báró leányát?

Már Szendrődön, végigmenni nem merek,
Mert azt mondják, hogy gyászruhát viselek.
Gyász a ruhám, de fehér a zsebkendőm,
Gulyáslegény volt a régi szeretőm.



Megjegyzés

83–86. A báró lánya

            A megyében negyvenegy változatát jegyeztük fel. Minden korosztály ismeri, énekli. A különböző változatokban a Szendre báró nevét többféleképpen éneklik: Szendrész báró, Endre báró, László báró.

            A Bogdándról közölt változatot (83. sz.) adatközlője az erkediektől (Szilágy megye) tanulta, a Szatmáron gyűjtött változatot (85. sz.) gyermekkorában, a század első éveiben Szatmárpálfalván. Ez a változat A kisasszony gulyája típussal kontaminálódott (Ortutay – Kriza, 226–227. sz.).

            Imre Miklós nagykolcsi adatközlőnk a ballada eléneklése után keletkezésének a történetét is elmondta:

            Hát ez úgy kezdődött, hogy a világosi fegyverletétel után összegyűjtötték a magyar tiszteket, talán jól tudom, a világosi várba, és az orosz és német tisztek tanácskoztak, hogy mit csináljanak a magyar foglyokkal. Persze halálra ítéltél őket.

            Egy hadnagyocska a folyosón izgatottan járt fel, a kardja még az oldalán volt, ő hallgatta, hogy ítélkeznek az orosz és az osztrák tisztek. Ez mindig azon gondolkozott, hogy hogy tudjon megszökni. Neki mindig az volt a gondolatja, (hogy valaki a tizenhárom közül, esetleg ő lett volna a tizennegyedik), hogy megszökjön.

            Ahogy járt-kelt a folyosón, a térgyin eltörte a kardját, és ott hagyta a folyosón. Az ablak ki volt nyitva. És meglátta, hogy az orosz tiszteknek a lovai a kerítéshez vannak kötve. Ő átugrott az ablakon és elszaladt a lovakhoz, és egyet eloldott, és ráült.

            Nos, eztet észre is vették nemsokára, de a ló nagyon jó futó volt, és ő bizonyos távolságra elmenekült az orosz tisztektől, persze őt üldözték. Közben beesteledett. Tudjuk nagyon jól, hogy az alföldön ménescsordák és mindenféle jószágok legeltek. Éjjeli szállásra össze voltak már gyűlve. Ő, ahogy meglátta a gulyát, felfedezte, hogy ott egy kunyhó is van. Mindjárt a lovát elengedte, és ő bement a kunyhóba. Egy öregember feküdt a szalmazsákon. Mindjár a nagy robajra felkelt az öreg, kérdi, hogy mi a baj. Mondja a hadnagy, hogy mi a helyzet, hogy honnan szökött meg.

            Na, nem baj, mondja az öreg, most halt meg a fiam, az András fiam, öltözzél fel a gúnyájába, és te leszel a fiam, hogy ne vegyenek észre sz osztrákok, hogy el ne fogjanak.

            A fiú bele is nyugodott. Persze mire odaértek ezek, akik keresték már a fiú kint volt a csorda mellett másnap, a gulya mellett, és őrizte a gulyát. Az öreg azt mondta, hogy az ő fia.

            No, telt-múlt az idő, a fiú persze nem volt hozzászokva a pásztorkodáshoz, de azér az öreg mindig tanította, úgyhogy beletanult.

            Közben a gulya gazdájának volt egy leánya, s az közvetlen a legelő mellett volt, úgyhogy a tilinkó és az egyéb zeneszó behallatszott. És ez a bojtár, már hogy úgy nevezzük, ez játszott a tilinkón, játszotta a pásztordalokat, de mivel tiszt volt, tanult ember volt, játszotta Beethovent, Wagnert és a többi nagy zenészeket. A kisasszony ezt hallotta. Ő mindjárt gondolkozott, hogy lehet, hogy egy bojtár tud ilyen zenét. Nem létezik  Nem létezik, hogy ez közönséges ember legyen. Úgyanannyira, hogy az anyja révén ösmeretséget kötöttek a fiúval, és beleszeretett a fiú a leányba. Az anyja tudta csak.

            Mikor az édesapja megtudta, rettenetes haragra gerjedt, hogy mi lesz vélek. Mer az anyja elárulta urának, hogy nem közönséges bojtár, hanem egy magyar tiszt, aki elszökött az aradi tizenhárom közül, tizennégy közül, mert már ő lett volna a tizennegyedik, nem közönséges bojtár, tehát az anyja közbenjárt, hogy a leány szeresse, szóval, hogy tudjanak értekezni. És belenyugodott az ember is. És osztán így született meg a dal, és utóvégre a leány és a fiú házasságra lépett. A katonatiszt elvette a bárónak leányát, és ebből kifolyólag keletkezett a gulyásdal. 

 

 

            A 85. sz. balladát a 84. sz. dallamára éneklik.

            A 86. sz. dallamot vö. az 50. és a 71. sz-val.

            1.–5. Valamennyit a dallam második felére énekli.

            Vö.: Ortutay – Kriza, 223 – 225. sz.; Albert – Bura, 10–11. sz.; Albert – Faragó, 188–189. sz.; Zolcsák – Fejér, 56. sz.; Jagamas – Faragó, 314. sz.; Ráduly, 103–106. sz.; Vargyas, 121/220. sz.

 

(Bura 1978: 214–216.)