Tomori Boriska
Bándi Béláné Poszet Julianna, 45 éves
– Anyám, édesanyám,
Mi annak a jele,
Három aranygyűrű
Csörög a zsebembe.
– Lányom, édes lányom,
Az annak a jele,
Eladtalak téged
Három török úrnak.
– Inkább adtál volna
Egy libapásztornak,
Egy libapásztornak,
Mint három török úrnak.
Inasom, inasom,
Eredj ki a dombra,
Nézz Törökország felé,
Nem látol- e senkit.
– Kisasszony, kisasszony,
Nem látok én senkit,
Csak három török urat
Egy üveghintóba.
– Virágok, virágok,
Mind elhervadjatok,
Mind elhervadjatok,
Engem gyászoljatok.
Ruháim, ruháim,
Mind mosolyodjatok,
Mind mosolyodjatok,
Engem gyászoljatok.
Bemegy a szobába,
Kiveszi levorverét,
Kiveszi levorverét,
Szívének szegezi.
– Hol van az én mátkám,
Tomori Boriskám,
Az én kedves mátkám,
Tomori Boriskám?
– Ott van, vérbe fekszik
Az én kedves lányom,
Az én kedves lányom,
Tomori Boriskám.
1–3. Az eladott lány
Mindhárom változat a töröknek eladott lány típusába tartozik. A három változat tulajdonképpen két ballada, az egyik a szamosháti Mikolából, a másik Szaniszlóról származik. A Szatmáron feljegyzett Tomori Boriska ballada tulajdonképpen a szaniszlóinak eredetibb, teljesebb változata, adatközlője ugyanis édesanyjától, a ma már igen idős szaniszlói adatközlőnktől tanulta, aki szintén szüleitől 1910 előtt. E két változat dallama azonos.
A Mikolában feljegyzett balladát adatközlője szüleitől tanulta, tőlük tudja azt is, hogy a hagyomány a klasszikus témát egy megtörtént eseményhez, Szirmai Ilona nevű, Egribe való lánynak az elrablásához fűzte. Gellért Sándor mikolai tanár-költő megerősíti ezt a Szirmai család kéziratban maradt, egykor a faluban megtalált leveleire hivatkozva, amelyeknek a tanúsága szerint a tatárok 1717. évi betörésekor a család a halmi templomba menekült, és a lányt onnét vitték el. Egy klasszikus ballada és egy későbbi esemény érdekes egybeesése valószínűleg hozzájárulhatott a ballada továbbéléséhez.
Vö.: Ortutay–Kríza, 42–45., 51–54. sz., Vargyas, 12/39. sz.
Megj. Lányom, édes lányom (szöveg). Diákszó, 1974., 1. sz. (Szatmár); Tomori Boriska. Forrás, Szatmár, 1975. dec. 22. 1.
(Bura 1978: 199–200.)